Költségvetési intézmény áfaalanyisága

Kérdés: Intézményünk gazdálkodási formáját tekintve központi költségvetési szerv. Alapításkor az adóhivatalhoz az "Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat" státusszal került bejelentésre. Az intézmény adószáma az alapítástól nem változott, és az áfaalanyiságot jelölő kód 1-es. Az alapító okirat szerint az intézmény közfeladatot lát, amely közfeladatot külön kormányrendelet határoz meg, amely közfeladat szintén az alapító okirat szerint 7220 Társadalomtudományi, Humán Kutatás, Fejlesztés. Intézményünk ez évi bevétele idáig a költségvetésből származott. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy egy alapítványtól juttatást kapjunk együttműködési megállapodás keretében, kizárólag olyan feladat ellátására, amely az alapító okiratban meghatározott közfeladat lenne. Az alapítvány is kizárólag ilyen feladatok ellátásának céljával jött létre. A rendelkezésünkre bocsátható összegről azonban számlát kell kiállítanunk. Az adóhivatal honlapján az alábbi tájékoztatás található:
"Az eddigi szabályozás értelmében nem minősült adóalanynak a közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet, ha gazdasági tevékenységéből származó bevétele jelentéktelen volt (4 millió forint alatt). Az új Áfa-tv. eltörli ezt a korlátot, így a 4 millió forintot el nem érő gazdasági tevékenysége után is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult személy, szervezet, azonban lehetősége van az alanyi adómentesség választására. Jogutódlás tekintetében az általános szabályok vonatkoznak rá."
Értelmezésünk szerint a fent leírtak alapján a közhatalom gyakorlására jogosult szervezet, közhatalmi tevékenysége tekintetében nem minősül adóalanynak. Ezt figyelembe véve az adóhivatalhoz bejelentett közhatalmi jellegre tekintettel kiállíthatjuk-e a számlát áfakörön kívüli státusszal? Amennyiben erre nincs lehetőség, milyen megoldást tudnának javasolni? A tájékoztató értelmében, amennyiben a munkavállalók részére kerülne továbbszámlázásra a telefondíj, az adóhivatalhoz be kell az intézménynek jelentkeznie áfaalanynak, és mivel az ebből származó bevétel biztosan nem éri el a nyolcmillió forintot, kérheti az alanyi mentességet?
Részlet a válaszából: […] ...telekommunikációs szolgáltatások nyújtása, ideértve a dolgozók, bérlők vagy más személy, szervezet részére történő továbbszámlázást,– víz-, gáz-, villamosenergia- és hőellátás, ideértve a továbbszámlázást is,– termék fuvarozása,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.

Magánszemély tárgyieszköz-értékesítése

Kérdés: Vásárolhat-e önkormányzat magánszemélytől számla ellenében tárgyi eszközt?
Részlet a válaszából: […] ...alanyi áfamentességet évi 8 millió Ft bevételi értékhatárig. Gazdasági tevékenység keretében történt értékesítésről kötelező számlát kiállítani.Az Ev-tv. szerint Magyarország területén természetes személy a szolgáltatási tevékenység megkezdésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek adóalanyisága az általános forgalmi adó szempontjából – megszűnik az adószám?

Kérdés: Önkormányzatunknál az addig 10 önállóan gazdálkodó intézmény közül ez év július 1-jétől 9 intézmény részben önállóan működik tovább. Meg kell-e szüntetni a már átalakult, részben önálló intézmények jelenlegi adószámát, vagy marad a régi adószám, és továbbra is készíti az adóbevallását, szerződést köthet, számlát állíthat ki?
Részlet a válaszából: […] ...alapján saját neve alatt nelegyen jogosult gazdasági tevékenység végzésére. Egy másik intézmény által,illetve részére történő számlázás akkor elfogadható, ha ez a másik intézményrendelkezik szerződéskötési jogosultsággal az ügyletre nézve. Saját név...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 19.

Önálló adóalanyiság kérdése

Kérdés: Önkormányzat intézménye vagyunk. Hozzánk tartozik 6 részben önálló intézmény, 1 adószámmal és 1 számlaszámmal rendelkezünk. A részben önálló intézmények alapító okiratuk szerint önálló jogi személyként működő, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek. Előirányzatok feletti részjogkörük a személyi juttatások kiemelt előirányzatára terjed ki, más előirányzatok felett rendelkezési jogosultsággal nem bírnak. A részben önálló intézmények önálló adóalanyok-e?
Részlet a válaszából: […] ...ha azonban az intézmény adóalany, akkor a tárgyi eszközértékesítése is áfa hatálya alá tartozó ügyletnek minősül, ígyszámlakibocsátással jár.Az előzőektől függetlenül – a közhatalmi tevékenységtekintetében – nem minősülnek adóalanynak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 20.

Nem önálló költségvetési intézmények áfarendszerbeli megítélése I.

Kérdés: A költségvetési intézmények áfamegítélésénél esetenként problémát okoz, hogy a részben önálló, teljes jogkörű költségvetési szerv nem rendelkezik önálló adószámmal, a bevallásokat az öszszesített adatok alapján az önálló költségvetési szerv készíti el, a bevalláson és a befizetésen az önálló intézmény adószáma szerepel. A pénzforgalom bonyolításához csak az önkormányzati önálló intézmény rendelkezik bankszámlaszámmal, a részben önálló nem. Helyes gyakorlatként kell-e kezelni a fentebb leírt megoldást, vagy az Áfa-tv. alapján az önálló gazdálkodást folytató, részben önálló intézménynek külön adószámmal kell vagy lehet rendelkeznie?
Részlet a válaszából: […] ...élve,ha az étkeztetést nem az iskola végzi, hanem az önálló intézmény (illetve aztaz önálló intézmény nevében végzik), akkor a számlát az önálló intézményköteles kibocsátani (illetve a számlát az önálló intézmény nevében,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 17.

Vevő neve a számlán

Kérdés: Részben önállóan gazdálkodó, részjogkörű költségvetési intézmény (városi könyvtár) vagyunk. A Városi Kincstár vezetője az intézményünk részére történő beszerzéseket csak a Városi Kincstár nevére és székhelyére kiállított számlán fogadja el. Amennyiben vevőként nem ez szerepel a kiállított számlákon, a kifizetés, illetve átutalás teljesítését megtagadja. Ezzel nemcsak intézményünk önállósága szenved csorbát, hanem a vevő és a szállítási cím megkülönböztetése is gondot okoz. Kérdésem, hogy létezik-e olyan rendelkezés, amely a fenti intézkedést igényli a kincstár részéről?
Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv. 43. § (1) bekezdése alapján az adó alanya köteles az általa teljesített termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról számlát kiállítani. Az Áfa-tv. 13. § (1) bekezdés 16. pontja meghatározza a számla kötelező adattartalmát. A d) pontban a vevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 21.

Szakértői tevékenység

Kérdés: Az igazságügyi szakértői tevékenység 2003. január 1-jétől kikerült az áfakörből. Ez azt jelenti, hogy a nyomozó hatóság, bíróság, más hatóság által kirendelt szakértők díjait ezentúl csak számla ellenében lehet kifizetni, a díjjegyzék nem elegendő? Mi a szakértő státusa az áfa szempontjából? Mely esetben állítja ki a számlát az intézet, és mikor az alkalmazásában álló szakértő? Mi a szakértői díjról kiállított számlán a teljesítési időpont, mivel a szakértés időpontjában a díj még nem ismert, arról az eljáró hatóság később hoz határozatot? Lehet-e gazdasági társasági formában folytatni a szakértői tevékenységet?
Részlet a válaszából: […] ...alapján nem hatósági kirendelésre is készítenek szakvéleményeket, ebben az esetben a megbízási díj a Hivatalt illeti meg, amely arról számlát állít ki.Az a) és b) esetben az intézmény tekintendő adóalanynak, az intézettel munkaviszonyban, munkaviszony jellegű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. augusztus 26.

Megbízási szerződés alapján tanító óraadó tanárok tevékenységének áfarendszerbeli megítélése

Kérdés: Felsőoktatási intézményben megbízási szerződés alapján tanító óraadó tanárok tevékenysége áfamentes vagy adóköteles?Úgy hallottuk, hogy 2003-tól már áfaköteles a szerzői jogdíj. Ezért, ha jegyzetet íratunk, a szerzőnek áfásan kell számláznia intézményünk felé?
Részlet a válaszából: […] 2003. január 1-jétől az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2002. évi XLII. törvény hatályon kívül helyezte az Áfa-tv. 30. § (2) bekezdését, ezért az eredeti szerzőnek minősülő természetes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. február 18.