Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] A jelenleg hatályos személyijövedelemadó-törvény szerint béren kívüli juttatásnak csak a SZÉP-kártya-juttatás minősül, ezért béren kívüli juttatásként nem adhat a munkáltató étkezési, vendéglátási szolgáltatást a dolgozóknak. Ha a munkahelyen van dolgozói...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Emelt összegű SZÉP-kártya-juttatás

Kérdés: 2020. április 21-én a Magyar Közlönyben megjelent 140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet, amely a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazását írja elő: a költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves maximális cafeteriakeretét 400 ezer forintban határozzák meg. Nálunk a 200 ezer forint kifizetésre került. Az ezen jogszabály alapján kifizetésre kerülő 200 ezer forint cafeteria nettó vagy bruttó módon értelmezhető? A jogszabály úgy írja, hogy nettó 200 ezer forint. A félreértést az okozza, hogy a következő sorban már azt írják, hogy nem kell levonni a szochót.
Részlet a válaszából: […] ...1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja-tv.) 71. § (1) bekezdésétől eltérően a Széchenyi Pihenő Kártyaa) szálláshely alszámlájára utalt támogatás legfeljebb évi 400 ezer forint,b) vendéglátás alszámlájára utalt támogatás legfeljebb évi 265 ezer...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Dolgozók utazásiköltség-térítése II.

Kérdés: Dolgozónk közigazgatási határon kívüli lakóhelyéről személygépkocsival érkezik Budapestre. Itt a peremkerületben leparkol, és a továbbiakban a tömegközlekedési járműve(ke)t veszi igénybe, hogy munkahelyére érjen. A lakása és a parkolóhely közötti távolságra a gépjárművel történő munkába járás költségeinek megtérítése címén elszámolható-e a 9 Ft/km, illetve a közigazgatási határon belül BKV-járatokra érvényes bérlet adható-e ezzel egy időben?
Részlet a válaszából: […] ...Szja-tv. 1. számú mellékletének 8.34. pontja szerintminden külön feltétel nélkül adómentes a munkáltató által a nevére szólószámlával megvásárolt, a munkavállalónak ingyenesen vagy kedvezményesen juttatott,kizárólag a munkavállaló helyi utazására...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 6.

Munkáltató által biztosított ingyenes vagy kedvezményes internethasználat

Kérdés: A munkavállalók olyan kéréssel fordultak az intézmény vezetőjéhez, hogy a lehetőségekhez mérten más béren kívüli juttatások helyett az intézmény inkább járuljon hozzá az internetet igénylő vagy azzal már rendelkező munkatársak internetezési költségeihez. Kérdésünk, hogy milyen feltételekkel lehet ez a juttatás adómentes?
Részlet a válaszából: […] ...adhatja. Az internet használatánakaz egyszeri vagy a havi forgalmi díját a szolgáltató által a munkavállalónevére kiállított számla alapján a munkáltató átvállalhatja, azaz amagánszemélynek megtérítheti.A munkáltató által biztosított ingyenes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 25.

2006-tól korlátozottan adómentes juttatásokról

Kérdés: Igaz-e az, hogy az adómentes juttatások után is kell 2006. évben adót fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató által átvállalt díja,– az adómentesszámítógép-juttatás szokásos piaci értéke,– az adómentesbankszámlaköltség-térítés összege,– a művelődési intézményiszolgáltatás szokásos piaci értéke és– a helyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 31.