Könyvtáros tanár foglalkoztatása

Kérdés: Gimnáziumban teljes állásban foglalkoztatunk könyvtáros tanárt, aki az ehhez szükséges főiskolai végzettséggel rendelkezik. A Közoktatási tv. szerint a 40 órás munkaidejéből 22 órában biztosítja a könyvtár nyitva tartását, a munkaidő többi részében ellátja – a könyvtár zárva tartása mellett – a Közoktatási tv. harmadik rész B) II. 10. pontjában felsorolt feladatait. A szóban forgó pedagógus könyvtáros tanári végzettsége mellett középiskolai számítástechnika-tanári végzettséggel is rendelkezik, ezért részére számítástechnikai pótlékot állapítottunk meg – mivel a könyvtári nyilvántartási rendszerhez ezen ismereteit is hasznosítja. Természetesen az illetménytáblába sorolását is egyetemi végzettsége alapján végeztük el "H" fizetési osztályba. Könyvtáros tanárunkat az intézmény vezetője egyetemi végzettsége alapján megbízta informatikaórák tartásával és osztályfőnöki teendők ellátásával. Kérdésünk: - A könyvtáros pedagógus informatikatanítási és osztályfőnöki feladatait túlóra keretében láthatja el (kinevezésében: könyvtár, informatika szakos pedagógus megjelöléssel), vagy ezek a feladatok számára egy további jogviszonyban való foglalkoztatást jelentenek, arányosan meghatározva a bért a megtartott órák alapján? - A könyvtáros tanár számítástechnika-tanári végzettségét további szakképesítési illetménynövekedéssel [Kjt. 66. § (4) bekezdés], vagy számítástechnikai pótlékkal kell-e elismerni? Informatikatanárként hasznosítja a könyvtárosi végzettséget. Ha további jogviszonyban kell foglalkoztatni, jár-e neki a további szakképesítés utáni illetménynövekedés?
Részlet a válaszából: […] ...meg. A Kjt. 66. §-a szerint továbbiképesítésként a közalkalmazott besorolásánál alapul vettel azonos képzettségiszinten szerzett szakképesítést, szakképzettséget figyelembe lehet venni. Afelsőfokú iskolai végzettség esetében a képzettségi szint az "E", "F", "G","H"...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 7.

Illetménynövekedés

Kérdés: Óvodai alkalmazott élelmezésvezetőként dolgozik, rendelkezik csecsemő- és gyermekgondozói oklevéllel, OKJ 54-es számú mérlegképes könyvelői végzettséggel, valamint OKJ 42-es számú élelmezésvezető bizonyítvánnyal. "E" fizetési osztályba van sorolva. Kaphat-e további szakképesítés után járó 5%-ot?
Részlet a válaszából: […] ...jogszabályok – jelen esetben a138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet – előírásai szerint ugyanazon munkaköröktöbbféle iskolai végzettség, szakképesítés, szakképzettség birtokában iselláthatók. A kérdésben említett élelmezésvezető is olyan munkakört tölt be,mely...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 16.

Illetménynövekedés

Kérdés: Iskolánk gazdasági vezetője 1990-ben végzett a számviteli főiskolán. 2003-ban regisztráltatta magát, mint mérlegképes könyvelő. Jár-e a számviteli főiskola és a mérlegképes könyvelői felsőfokú végzettség alapján a Kjt. 66. § (2) bekezdése szerinti 5%-os illetménynövekedés?
Részlet a válaszából: […] ...alapján kerül sor. A Kjt.-hez kapcsolódó jogszabályokrendelkezése szerint ugyanazon munkakörök többféle iskolai végzettség,szakképesítés, szakképzettség birtokában is elláthatók. Az merül fel kérdésként, hogy az alapképesítéshez igazodóbesoroláson...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 9.

Közalkalmazott besorolása

Kérdés: Egyetemi végzettségem van, de szakközépiskolában gépírásból is érettségiztem. Művelődésszervező és kulturális menedzser a beosztásom, munkám során használok számítógépet, vagyis a gépírást. A gépírásért jár-e nekem a "további szakképesítés utáni" 5%?
Részlet a válaszából: […] ...alapján kerül sor. A Kjt.-hez kapcsolódó jogszabályokrendelkezése szerint ugyanazon munkakörök többféle iskolai végzettség,szakképesítés, szakképzettség birtokában is elláthatók. Az merül felkérdésként, hogy a helyes besoroláson túl...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 9.

Közalkalmazotti illetménynövekedés

Kérdés: Középiskolában gazdasági vezetőként dolgozom, végzettségeim: számítástechnikai folyamatszervező (középfokú), mérlegképes könyvelő (felsőfokú), közgazdász (főiskolai). Besorolásom – főiskolai végzettségem miatt – az "F" kategóriába tartozik. Jár-e a mérlegképes könyvelői végzettségemre tekintettel további szakképesítés címén illetménynövekedés, mivel megítélésem szerint ezt a munkaidőm 10%-ánál nagyobb mértékben hasznosítom?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben az merül fel, hogy a helyes besoroláson túlilletménynövekedésre jogosít-e a főiskolai diploma mellett meglévő felsőfokúszakképesítés.A Kjt. 66. § (2) bekezdése három együttes feltételteljesüléséhez köti az illetménynövekedésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 17.

Közalkalmazott illetménynövekedése

Kérdés: Közalkalmazottként dolgozom, most végeztem el a mérlegképes könyvelői tanfolyamot. Regisztráltatni szeretném magam, a munkáltatóm a besoroláshoz megtette a lépéseket. Ha az igazolványt megkapom a regisztrálásról, jár-e nekem illetménynövekedés?
Részlet a válaszából: […] ...szakképzettség alapján kerül sor. A Kjt.-hez kapcsolódó jogszabályok rendelkezese szerint egyazon munkakör többféle iskolai végzettség, szakképesítés, szakképzettség birtokában is ellátható. A kérdésben utalás történik arra, hogy a közalkalmazott olyan munkakört...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 23.