Utófinanszírozott pályázatok

Kérdés: Az alábbi pályázatból megvalósított útfelújítás könyvelésére kérem szíves válaszukat:
Kódszám Projekt összköltsége Igényelt támogatás Önrész
KDOP-2008-4.2.1/B 98 057 981 67 883 467 30 174 514
Az útfelújítás 2009. év novemberében befejeződött, az utat használatba vettük. A felújítást végző vállalkozás részére a teljes összeget közvetlenül átutaltuk. A támogatási program pályázata, illetve a szerződés szerint előlegben nem részesültünk, a támogatás utófinanszírozású. A támogatási összeg visszaigénylését a banki kivonatok megérkezése után tudjuk elindítani. A támogatási szerződés szerint az összeg közvetlen szállító részére történő kifizetés esetén 30 naptári napon belül, melybe nem számít bele a kedvezményezett által hiánypótlásra igénybe vett időtartam, utalják át a visszaigényelt támogatást. A pályázati támogatás visszaigénylésére, a pénz beérkezésére már csak a 2010. költségvetési évben kerül sor. A kiadások közé ebben az esetben csak az önrész összegét könyveljük, az igényelt támogatás pedig mint utólag finanszírozott nemzetközi támogatási program kiadása átfutó kiadványon marad, annak ellenére, hogy a felújítást aktiválnunk kell, mivel a használatbavétel megtörtént? Az önrészen felüli támogatási részt pedig 2010-ben vezetjük át a tényleges kiadások közé, akkor képzünk előirányzatot mind a támogatási összeg bevételének, mind a kiadásnak? Könyvelése?
Részlet a válaszából: […] ...(3926) számlán kell kimutatni a kedvezményezett államháztartásiszervezetnek a kifizetett összegből legalább a támogatási szerződés szerintjáró központi költségvetési támogatási részt, illetve EU-s támogatási részt, haa támogatási szerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 12.

Pályázati forrásból megvalósult beruházás elszámolása

Kérdés: Kincstári körbe tartozó központi költségvetési szervként INTEREG pályázaton elnyert összeget használtunk fel fejlesztési célokra 2006-ban, 2007. évre áthúzódó zárójelentéssel. A pályázat tartalmi előírása szerint a VÁTI Kht. (Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht.) a támogatás összegét nem a mi számlánkra utalta, hanem – az 5 százalék önrész teljesítését igazoló terhelési értesítés és a számla eredeti példányának megküldése alapján – közvetlenül fizetett a számlát kibocsátó szállítónak. Erről azonban információt csak 2007 júliusában kaptunk. Részünkről 2006. 12. 31-ig minden átutalás megtörtént, a beruházás elkészült. A VÁTI az ellenőrzés során sérelmezte, hogy az általa kifizetett tételek miért nem szerepelnek a mi folyószámla-nyilvántartásunkban. Mi a helyes számviteli eljárási rend ilyen esetben? Meg kell jeleníteni a 0-ás számlaosztály kötelezettségvállalási számlán, illetve az 1. számlaosztály forgalmi számláin a 95 százalék kifizetését, ami nyilván előirányzat-módosítást is igényelni fog, annak ellenére, hogy a 95 százalék nem fut keresztül a költségvetési szerv pénzforgalmán? Mikor vehetem állományba az elkészült létesítményt, ha a pénzügyi teljesítés a VÁTI részéről 2007-re áthúzódik, ugyanakkor a költségvetési szervnek erről nincs tudomása? Elfogadható-e az a megoldás, hogy csak az 1. számlaosztály állományi számláin könyveljük a növekedést a 412. számlával szemben a 95 százalékos részre vonatkozóan a rendelkezésre álló dokumentumok alapján abban az évben, amikor részünkről a beruházás befejeződött?
Részlet a válaszából: […] ...egyéb gazdasági műveletnek minősülnek.Ezek a következők:1. KötelezettségvállalásA kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételét a szerződéstartalma határozza meg. Amennyiben a szerződés olyan megállapodást rögzít,amely szerint a szállító a fejlesztési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 27.

Előző évben állományba vett tárgyi eszköz ellenértékének idei kifizetése

Kérdés: Intézményünk 2005-ben tárgyi eszközöket rendelt meg és vételezett be, majd térítésmentes átadással azokat másik költségvetési szervnek átadta. A számlák pénzügyi teljesítésére azonban csak 2006-ban került sor. Mivel a tárgyi eszközök kivezetése még 2005-ben megtörtént, kérdésünk az, hogy a pénzügyi rendezés (a beruházási kiadás) könyvelése hogyan történik 2006-ban?
Részlet a válaszából: […] ...nem állapította meg, és ezért a pénzügyi rendezés semteljesülhetett, akkor az adott eszköz értékét a rendelkezésre álló dokumentumok(szerződés, piaci információ, jogszabályi előírás) alapján kell meghatározni,és a negyedév végén állományba venni. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 27.

Bérbe adott területen végzett beruházás áfája

Kérdés: Önálló gazdálkodási jogkörrel rendelkező költségvetési intézmény vagyunk. Bérleti szerződést kötöttünk egy gazdálkodó szervezettel. A bérleti szerződés értelmében a gazdálkodó szervezet 20 éves időtartamra bérel az intézményünktől egy, a kezelésünkben és üzemeltetésünkben lévő sportlétesítmény területéből egy meghatározott területet és ingatlant. A sportlétesítmény az önkormányzat tulajdonában van. A bérelt beépítetlen területen a bérlő beruházást, sportlétesítményt, parkolót épít, a meglévő, kezelésünkben lévő ingatlanon felújítást és bővítést végez. A területhasználatért a tulajdonos döntése alapján 20 évre a bérleti díj megegyezik a meglévő épületen végzett felújítás, valamint a parkolókiépítés kivitelezési költségével. Így a szerződés szerint bérleti díj fizetésére nem kerül sor. A beruházással megvalósított sportlétesítmény és parkoló, valamint a meglévő épület bővítésével kialakított felépítmény a bérlő tulajdonában marad. A beruházás és felújítás kivitelezési költségeiről a bérlő az üzembe helyezés után tájékoztatja intézményünket. A tájékoztatás alapján az egy évre eső bérleti díjat intézményünk kiszámlázza a bérlő részére, melyből a bérleti szerződés alapján a bérlő csak az áfa összegét köteles megfizetni. Helyes-e, ha az intézményünk áfabefizetési kötelezettsége intézményünk áfaelszámolási időszakának utolsó napja (minden év december 31. napja, havi bevalló az intézmény)? A bérleti szerződésben elszámolási időszakot nem állapítottunk meg. Mit kell tenni, ha 2005. évben nem fejeződött be a beruházás, akkor az áfa befizetése, bevallása mikor esedékes? Helyes-e, ha az alábbiak szerint számlázunk: SZJ: 62.62.10 Sportlétesítmény bérbeadása rendeltetésszerű használatra 15 százalék áfa (intézményünk 2005. 01. 01. napjától az ingatlan-bérbeadás tekintetében az általános szabályok szerinti adózást választotta). Helyes-e, ha a számlán az adóalapot és az áfát is feltüntetjük, illetve ha ez így jó, a kibocsátott számla alapján helyes-e, ha csak az áfát fizeti meg a bérlő [Áfa-tv. 43. § (4) bekezdés rendelkezései vonatkoznak erre az esetre]?
Részlet a válaszából: […] ...keletkezésének időpontja a kérdező esetében az egyesrészkifizetések esedékességének napja. Amennyiben erről a szerződésbenkifejezetten nem rendelkeztek, de megállapodásuk szerint mégis évente egyszeraz áfát át kívánják hárítani a bérlőre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 4.

Beruházás tervezési díjának elszámolása

Kérdés: Beruházáshoz tervezési díjat megbízási szerződés alapján fizettünk. Hogyan lehet átvezetni, aktiválni a felmerült személyi jellegű kifizetéseket (megbízási díj, vagyoni jog felhasználásának ellenértéke, valamint azok járulékai)?
Részlet a válaszából: […] A beruházási kiadásokra a fedezetet az intézmény jóváhagyott költségvetésének "Felhalmozási kiadások" előirányzata biztosítja. Ha az intézmény a beruházással kapcsolatban személyi juttatásnak minősülő megbízási díjat fizet ki, az nem számolható el a felhalmozási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. november 26.
1
2
3