Építési telek értékesítése

Kérdés: Önkormányzatunk 2010-ben adásvételi szerződést kötött az XY Zrt.-vel. Az adásvétel tárgya egy korábban ipari ingatlanként funkcionáló, 33 000 m2 összterületű, az ingatlan-nyilvántartásba telephelyként megnevezett telek volt. A felek szándéka egy olyan teljesen "üres" építési telek értékesítésére irányult, melyet az XY Zrt. a későbbiekben beépítésre szánt. Az adásvételi szerződésben önkormányzatunk vállalta, hogy a telken álló minden épület, építmény bontásáról gondoskodik a teljesítés időpontjáig, mely szerződéses kötelezettségéről önkormányzatunk jogerős bontási engedély birtokában intézkedett is, és a bontási munkálatok lefolytatására az ingatlanértékesítés időpontjáig sor is került. Az ingatlanértékesítés időpontjában a telken már csak egy áramszolgáltató berendezéseket tartalmazó transzformátorállomás, illetve egy – már korábban lebontott épület sarokrészében elhelyezkedő, a villamos berendezés működéséhez szükséges – kapcsolóház maradt (ezek lebontása szintén meg fog történni), melyek területaránya összességében a teljes telek összterületéhez képest a 0,8%-ot sem érik el. Az eset körülményeihez tartozik még, hogy a helyi építési szabályzat beépítettségi minimum-határértéket nem tartalmaz, csak maximális beépítettségi határértéket. A fenti tényállás alapján kérdésünk, hogy helyesen jártunk-e el, amikor az adott esetben az Áfa-tv. építési telek értékesítésére vonatkozó rendelkezéseit alkalmaztuk?
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 86. § (1) bekezdése k) pontjának 2010-ben hatályos szövege alapján mentes az adó alól a beépítetlen ingatlan (ingatlanrész) értékesítése, kivéve az építési telek (telekrész) értékesítését.Az Áfa-tv. 259. §-a 7. pontjának 2010-ben hatályos szövege...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 9.

Ingatlanvétel áfalevonása

Kérdés: Egy felszámolás alatt álló cég "kivett vendéglőudvar" megjelölésű ingatlanértékesítésére a felszámoló nyilvános pályázatot írt ki. Önkormányzatunk az ingatlan megvásárlásának lehetőségét elnyerte. Az eladó áfafizetésre kötelezett adóalany, aki az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének j) pontjában foglalt ingatlanértékesítésre áfafizetési kötelezettséget választott. Önkormányzatunk szintén áfafizetésre kötelezett adóalany, és a lakóingatlannak nem minősülő ingatlan bérbeadására az általános szabályok szerinti adókötelessé tételt választottuk. Jól értelmezzük, hogy az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének g) pontja alapján fordított adófizetésre vagyunk kötelezettek? Jogosultak vagyunk áfa-visszaigénylésre, ha az ingatlant a későbbiekben bérbe kívánjuk adni? Hogyan alakul az áfafizetési kötelezettségünk, ha a bérbeadás mellett adómentes tevékenységhez is használjuk az ingatlant (pl. kulturális rendezvények lebonyolítása)?
Részlet a válaszából: […] ...majd a következő években, ha a felhasználási arányváltozik.Az egész ügylet nagymértékben függ attól, hogy a bérlővelmilyen szerződést kötnek. Ha az egész területet bérbeadják áfásan, akkormegilleti a levonási jog önkormányzatukat. A kulturális...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 31.

Lakás-bérbeadási céllal felújított önkormányzati ingatlan

Kérdés: Az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő ingatlant a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (továbbiakban: Nvtv.) 3. §-a (1) bekezdésének 19. bd) alpontjának megfelelően 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társasága részére vagyonkezelésbe adná annak érdekében, hogy a társaság az ingatlan teljes körű felújítását követően az ott kialakításra kerülő lakásokat bérbeadás útján hasznosítsa. A felújításhoz szükséges fedezet egy részét a 2012/21/EU bizottsági határozatnak megfelelő támogatásként adná az önkormányzat. A másik megoldási lehetőség, hogy az önkormányzat saját hatáskörben a teljes fedezet biztosításával valósítaná meg az építési beruházást, és azt követően adná vagyonkezelésbe a lakásokat magában foglaló ingatlant. A fenti konstrukciókkal kapcsolatban az alábbi adójogi kérdések merültek fel:
1. Az Mhötv. 109. §-ának (4) bekezdésében foglaltak szerint az önkormányzat rendeletében foglaltak alapján a vagyonkezelésbe adás történhet ellenérték fejében vagy ingyenesen. A vagyonkezelői jog ingyenes alapítása esetében keletkezik-e áfafizetési kötelezettség, ha igen, mi lesz annak alapja?
2. Az Mhötv. 109. §-ának (6) bekezdése alapján a vagyonkezelő a vagyon felújításáról, pótlólagos beruházásáról legalább a vagyoni eszközök elszámolt értékcsökkenésének megfelelő mértékben köteles gondoskodni, és e célokra az értékcsökkenésnek megfelelő mértékben tartalékot képezni. Amennyiben a vagyonkezelői jogot visszterhesen alapítják a felek, és annak ellenértékét az Mhötv. 109. §-ának (6) bekezdésén túli beruházásban határozzák meg, úgy keletkezik-e áfafizetési kötelezettség, ha igen, mi lesz annak alapja?
3. Amennyiben a vagyonkezelő – idegen tulajdonban lévő ingatlanon végzett beruházásként – valósítja meg az építési beruházást, akkor az azzal kapcsolatos áfát visszaigényelheti-e?
Részlet a válaszából: […] ...ellentételezésére irányuló – támogatás formájában adná azönkormányzat. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 14., 93., 106., 107.cikke és a hivatkozott EU bizottsági határozat együttes értelmezése alapján nemállami támogatás,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 3.

Sportcsarnok-beruházás

Kérdés: Egy önkormányzat mint eladó adásvételi szerződést kötött a városi kézilabdaklubbal mint vevővel, amelynek alapján a vevő 1/1 arányban megvásárolta az eladó kizárólagos tulajdonát képező, kivett sporttelep megnevezésű, 21 032 m2 alapterületű ingatlant, amelyen néhány kisebb építmény (öltöző, tekepálya) található. Az eladó feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adta ahhoz, hogy a földhivatal a vevő 1/1 arányú tulajdonjogát adásvétel jogcímén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezze. Egyúttal az eladó a vevőt birtokba bocsátja, aki a szerződés aláírása napjától viseli a kárveszélyt, és jogosult az ingatlan hasznait szedni. A vevő az ingatlan tulajdonjogát arra tekintettel szerezte meg, hogy annak területén egy legalább 2000 m2 alapterületű multifunkciós sportcsarnokot létesít. A vevő kötelezettséget vállalt továbbá arra, hogy a sportcsarnok használatbavételétől számított 20 éven keresztül a városi diáksportszervezetek és a városi oktatási intézmények számára ingyenes használatot biztosít akként, hogy a használatra jogosultak hetente 13 órát diák­sport keretében, 10 órát iskolai testnevelés keretében vehetik igénybe a sportcsarnok bármely funkcióját. A használatra különmegállapodást kell kötni, melynek óradíja 7500 Ft + áfa. A vevő kötelezettséget vállalt arra is, hogy a sportcsarnok használatbavételétől számított 20 éven keresztül ingyenesen évente 3 napot biztosít az eladó számára városi rendezvények megtartására. A gazdasági esemény során tényleges pénzmozgás nem történik, az eladási ár ellentételezése a majdan megépülő sportcsarnoknak a vevő "ingyenes" rendelkezésre bocsátása, esetenként óránként 7500 Ft + áfa használati díjért, illetve ingyenes városi rendezvények 20 éven keresztül. Ilyen esetben csereügyletről beszélhetünk? Hogyan minősülnek a felek által teljesített ügyletek?
Az adóalap meghatározása
Részlet a válaszából: […] ...kézilabdaklub által teljesített szolgáltatásokAz Áfa-tv. 259. §-ának 4. pontja alapján bérbeadásnakminősül a bérleti szerződésen alapuló jogviszony mellett minden olyan egyébjogviszony is, amelynek tartama alatt a jogosult az ellenérték...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Tetőtér értékesítése

Kérdés: Egy társasház tetőterének eladásában kérem segítségüket. Jelenleg a tetőtér nem önálló ingatlan, nincs külön helyrajzi száma, az a társasház alapító okirata szerint közös tulajdonban van. A társasház magánszemély, gazdasági társaság, társadalmi szervezetek, illetőleg önkormányzatunk tulajdonában áll. A társasház nem új építésű, több tíz évvel ezelőtt épült. A beruházóval most adásvételi előszerződést kötünk (a tetőtér tulajdonjogának átruházására), és azzal egyidejűleg a társasház alapító okirata is módosul akként, hogy a tetőtér önálló ingatlan lesz (értelemszerűen nem lakáscélú ingatlanként). A beruházó a vételárat nem pénzben fizetné meg, hanem az épületet felújítaná. Az elvégzendő munkák körét a felek előre meghatároznák, már csak azért is, mert a szükséges pénzt szinte teljes egészében banki finanszírozásból szerezné a beruházó. A kialakítandó új lift és tető a társasház tulajdonába kerülne. Áfaköteles-e a tetőtér-értékesítés? Véleményünk szerint több okból sem áll fenn áfafelszámítási kötelezettség, egyrészt mert a társasház nem áfaalany, másrészt mert a vétel tárgya mentes az áfa alól. A társasház korábban a közös tulajdonból semmit nem értékesített, a tetőtér átruházását követően sem tervez további értékesítést, és nincs olyan ingatlanrésze, amit hasznosítana.
Részlet a válaszából: […] A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 3. §-ánakmegfelelően a társasház tulajdonostársainak közössége az általa viselt közösnév alatt gyakorolja a közös tulajdonnal kapcsolatos tulajdonosi jogokat,viseli a közös tulajdon terheit. A társasház...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 23.

Önkormányzati földterület bérbeadása

Kérdés: Hivatalunk az Áfa-tv. értelmében áfaalany, ingatlan-bérbeadási tevékenységünkre az Áfa-tv. 88. § b) pontjában foglaltak szerint áfakötelezettséget választottunk, az ingatlanértékesítésre nem éltünk ezzel a jogunkkal, tehát az általános szabályok szerint adózunk. Önkormányzatunk földterületet kíván bérbe adni egy kft.-nek évi 100 Ft + áfa/ha áron. A bérleti szerződés 20 éves határozott időtartamra szól. A bérlő a szerződésben vállalja, hogy olyan beruházást fog az ingatlanon megvalósítani, melyben gazdasági tevékenysége során (üvegházi és szabadföldi termesztés) 200 fő foglalkoztatását biztosítja. A területen létesített beruházás (vagyonelemek) a bérlő kizárólagos tulajdonát képezik. A bérbeadó elidegenítési szándéka esetén a bérlőt elővásárlási jog illeti meg, illetve a felek közös értékesítésben is megállapodhatnak. Kérdésünk az lenne, hogy a fenti ügylet kapcsán hogyan járunk el helyesen, a jelképes bérleti díjat tekinthetjük-e áfaalapnak, vagy az áfát a piaci alapú bérleti díj után kell megfizetni?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben felvázolt tényállás alapján az önkormányzat aszóban forgó ingatlant nem a forgalmi értéken, hanem annál alacsonyabbösszegért kívánja bérbe adni.Az Áfa-tv.-nek az adóalap megállapítására vonatkozó 65.§-ában foglalt főszabály alapján az adó alapját az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 19.

Vételárrészlet teljesítése

Kérdés: Önkormányzatunk ingatlant adott el egy társaság részére. A szerződés szerint a társaság egy összeget fizetett az ingatlan átvételekor, majd a vételár maradék részét a társaság által építendő mélygarázsból, az önkormányzat részére parkolóhely átadásával volt köteles teljesíteni. Az ingatlannal kapcsolatos tulajdonjogunkat fenntartottuk a parkolóhelyek átadásáig. Azonban a társaság a mélygarázs megépítésére nem kapott engedélyt, így a kötelezettségét pénzben szeretné teljesíteni, amibe mi beleegyeztünk. Időközben a társaság az ingatlant parkolóként hasznosította. Áfa szempontjából mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...Az első részletet a társaság, azingatlan birtokbaadásával egyidejűleg, készpénzben teljesítette, azonban amásodik részletet (ami a szerződés szerint az általa épített mélygarázsbólparkolóhelyek átadását jelenti) nem tudta teljesíteni, mert a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 14.

Művelési ág alól kivett beépített terület

Kérdés: Önkormányzatunk 2006. december 1-jéig közhatalmi besorolású volt. 2006 májusában értékesítettünk egy ingatlant, melynek megnevezése "művelési ág alól kivett beépített terület", amelyen lakóingatlan áll. A lakóingatlant az állam (mint akkori tulajdonos) engedélyével építették. 1969-ben földhasználati jogot jegyeztek be rá a mostani vásárló javára – az 1965. évi árrész utáni ún. "C" akció keretében az ártéren lévő telep felszámolása keretében. 1992-ben átszállással lett önkormányzatunk tulajdona a terület, melyen már állt a lakóingatlan. A lakás tulajdonosa most megvásárolta a hozzá tartozó területet. A szerződésben részletfizetési kedvezményben állapodtak meg a felek a következőképpen. Az első vételárrészt követően a vevő 60 hónapon át, minden hó 15. napjáig 5000 Ft-ot fizet. Az eladó önkormányzatunk a vételár maradéktalan kiegyenlítéséig tulajdonjog-fenntartással él. A szerződés áfatartalomról nem tesz említést. 2006 decemberében önkormányzatunk egy másik ingatlan értékesítése kapcsán 4 000 000 Ft-ot meghaladó adóköteles bevételhez jutott. Ezért be kellett lépnie az áfakörbe. Kérdéseink a következők: - Jól értelmezzük-e hogy a lakóingatlanhoz tartozó ingatlan értékesítése tárgyi adómentes? - Első értékesítésnek számít-e a jelen ügylet? - A teljesítés napja a teljes kiegyenlítés, illetve a tulajdonjog-fenntartás dátuma-e (2011. 05. 15.)? - Csak addig kell-e számlát kiállítani a törlesztőrészletekről, amíg az önkormányzat áfaalany? - Tárgyi adómentes-e ez az értékesítés, vagy ha nem, hogyan kezelhető a szerződés?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezik, hogy a bérlő vagy a vevő atulajdonjogot legkésőbb az utoljára esedékes bérleti díj vagy részletkiegyenlítésével, illetve a szerződés lejártával megszerzi. A termékértékesítésteljesítésének időpontja a 16. § (5) bekezdés alapján az a nap,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 24.