Energiatakarékos háztartási gép beszerzésének, cseréjének támogatása

Kérdés: Önkormányzatunk a környezetvédelmi alap képzését és működtetését rendeletben szabályozta. A rendelet lehetővé teszi a lakossági környezetvédelmi pályázatok szervezését, támogatását. Az önkormányzat energiatakarékos háztartási gép beszerzésének, cseréjének támogatását a lakosság körében energiahatékonysági pályázat útján kívánja megvalósítani a költségvetésben e célra elkülönített környezetvédelmi alap terhére. A pályázat célja az energiatakarékosság jegyében megvalósuló háztartási gép cseréje energiatakarékosabb eszközökre. A pályázat keretében a magánszemély pályázó kizárólag a kerületben élő lakos lehet, az elbírálás nem szociális alapú, a kérelmek beérkezésének sorrendjében történik. A pályázókkal a felhasználás részleteiről támogatási szerződést kötünk, az eszközbeszerzést a magánszemélynek a nevére és címére szóló számlával kell igazolnia. A támogatás formája nem pénzbeli, hanem bizonyos termékkör megvásárlására jogosító, az önkormányzat által kiállított sorszámozott voucher, amelyet adott szolgáltatónál tud felhasználni. Kérjük állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy a magánszemélynek milyen feltételekkel nyújtható ez a támogatás. A támogatás a magánszemélynek keletkeztet-e szja-fizetési kötelezettséget, valamint az önkormányzatnak adófizetési kötelezettsége adódik-e?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározott felújítására, korszerűsítésére juttatott támogatást.Egy adott program, pályázat alapján nyújtott támogatások, szolgáltatások esetében az uniós és a hazai jogszabályi rendelkezéseket, a pályázati felhívást, útmutatót és az azokhoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 19.

Összesítő nyilatkozat, saját vagyon áthelyezése

Kérdés:

Egy 100%-os önkormányzati tulajdonban álló társaság a feladatai ellátásához gépkocsiparkot tart fenn. A társaság számos alkalommal szerzett be sérült gépjárműveket árverés útján harmadik országból, amelyeket Magyarországon felújíttatott, és ezt követően vette használatba. Eddig semmilyen probléma nem merült fel, de most eltérés mutatkozik a VIES-rendszerben (uniós általános forgalmi adó információcsere rendszer), de nem világos annak oka. A társaság a beszerzéssel, szállítmányozással, vámügyintézéssel és az egyéb ügyintézéssel egy magyar társaságot szokott megbízni – és így járt el a kérdéses esetben is –, amely a Németországban történő vámeljárás és szabad forgalomba bocsátás lebonyolítására egy német speditőr társasággal (német cég) szerződik. A társaság a sikeres árverés esetén a magyar társaság számlája alapján banki átutalással előleget fizet a gépjárműre. Németországban a magyar társaság megbízásából a német cég végzi a vámügyintézést. A vámhatározat azért szól a társaság nevére, mert a gépjárműnek az Európai Unió területére történő beérkezése, illetve a vámeljárás megindítása előtt a társaság végleges tulajdonjogot szerez a végszámlával a gépjárművön. A társaság a német céggel közvetlen kapcsolatban nem áll, a vámügyintézéssel járó költségeket az összes többi költséggel együtt – így a gépjármű ellenértékét is – a magyar társaság számlázza ki a társaság felé. Ennek ellenére a német cég felé teljesített Közösségen belüli ügyleteket jelentett Németországban, vélelmezhetően emiatt mutatkozik a VIES-rendszerben eltérés a társaság oldaláról. A társaság felvette a kapcsolatot a német céggel, de érdemi választ a probléma megoldására nem kapott. A válaszban rendelkezésre bocsátott adatok szerint a német cégnek a nyilvántartása alapján 2021-ben két vámkezelése volt a társaság részére. Mi a teendő annak érdekében, hogy a társaság jogszerűen tudjon eljárni a beszerzéssel kapcsolatban?

Részlet a válaszából: […] ...bizonyos háromszögügyletek, a saját vagyon áthelyezése, a vevői készletes konstrukcióban megvalósuló ügyletek, és bizonyos szolgáltatások, amelyek után a szolgáltatást igénybe vevő kötelezett az adó megfizetésére.A Közösség (Európai Unió)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Közfeladatokra nyújtott támogatás

Kérdés: Önkormányzat és a saját alapítású nonprofit kft.-je közfeladat-ellátási szerződést kötött. A közfeladat-ellátásra az önkormányzat támogatást ad a kft.-nek havi finanszírozással, megjelölve, hogy az egyes feladatokra mennyi működési célú támogatást utal. A közfeladat-ellátási szerződés az egyes szolgáltatások árát tartalmazza azzal, hogy a díjak mértéke a kft. mindenkori ügyvezetőjének javaslata alapján a felek (az önkormányzat és a nonprofit kft.) közös megegyezésével módosítható. Ez árat befolyásoló támogatásnak minősül-e vagy nem? A szerződés alapján a kft. az Ötv.-ben meghatározott önkormányzati feladatokat lát el. Az önkormányzat által a közfeladat-ellátásra adott támogatás ellenértéknek minősül-e vagy nem?
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 65. §-a szerint termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében az adó alapja – ha e törvény másként nem rendelkezik – a pénzben kifejezett ellenérték, amelyet a jogosult kap vagy kapnia kell akár a termék beszerzőjétől, a szolgáltatás igénybe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Szálláshely-szolgáltatók turizmusfejlesztésihozzájárulás-fizetési kötelezettsége 2020-tól

Kérdés: Érinti-e a költségvetési szerveket a szálláshely-szolgáltatás utáni turizmusfejlesztésihozzájárulás-fizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...adózó szolgáltatás adóalapját az adott szálláshely legkisebb "szolgáltatáscsomagjának" ellenértéke képezi, vagyis azok a szolgáltatások, amelyek a szálláshely árába beletartoznak, függetlenül attól, hogy a vevő igénybe veszi-e ténylegesen, vagy sem (pl....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Bizonylat kiállítása utalvány beváltása esetén 2019. január 1-jétől

Kérdés: 2019. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak az utalványokra, illetve azok beváltására. Az új szabályokkal kapcsolatban több kérdésünk is felmerült.
1. Társaságunk ajándéktárgyak forgalmazásával foglalkozik, csak Magyarországon értékesítünk, a termékeket az üzleteinkben lehet megvásárolni, külföldre nem szállítunk, webshopunk nincs. Az eddigi gyakorlat szerint, amikor a vevő akár az általunk kibocsátott utalványt, akár a más által kibocsátott utalványt beváltotta nálunk, azaz terméket adtunk az utalványért "cserébe", számlát vagy nyugtát bocsátottunk ki a vevőnek. Nem teljesen egyértelmű számunkra, hogy a 2019. január 1-jétől hatályos szabályok alapján hogyan kell majd bizonylatolni.
2. Az Áfa-tv. új szabályai megkülönböztetik az egycélú és többcélú utalványokat. Úgy értesültünk, hogy csak azok az utalványok minősülnek egycélú utalványnak, amelyeket azonos adómérték alá tartozó termékekre lehet beváltani, azonban a jogszabály szövegéből ezt nem tudjuk egyértelműen kiolvasni. A mi üzleteinkben kizárólag 27 százalékos áfa alá tartozó termékeket lehet megvásárolni. Ez azt jelenti, hogy az utalványok beváltására az egycélú utalványokra vonatkozó szabályok vonatkoznak az esetünkben?
Részlet a válaszából: […] ...– ideértve az eszköz általános szerződési feltételeit is – fel van tüntetve a beszerezhető termékeknek, igénybe vehető szolgáltatásoknak vagy azok lehetséges értékesítőinek, szolgáltatóinak a megnevezése;b) egycélú utalvány: olyan utalvány,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Garanciális javítás áfarendszerbeli megítélése

Kérdés: Ügyfelünk az Európai Közösség területén kívül székhellyel rendelkező, Magyarországon gazdasági célú letelepedéssel nem rendelkező, belföldön adóalanyként nyilvántartásba nem vett társaság. A társaság informatikai termékek forgalmazásával foglalkozik, melynek keretében magyarországi vevők részére is értékesíti termékeit. A társaság az általa értékesített termékek tekintetében garanciális kötelezettséggel tartozik a vevők felé. Garanciális kötelezettségeinek teljesítésére leszerződött egy magyarországi társasággal, egy szervizközponttal, amely e szerződés keretében az alábbi javítási szolgáltatásokat nyújtja a társaságnak. Amennyiben a megvásárolt termék meghibásodik, a vevő a termék meghibásodott részegységét eljuttatja a szervizközpontnak. A szervizközpont a meghibásodott részegységet kicseréli egy már korábban kijavított, a szervizközpont raktári készletén lévő, működő részegységre, és azt átadja a vevő részére. A részegységek javítási folyamata a következő: a szervizközpont a vevő által átadott részegységet szétszereli, és meghatározza a részegységben a hibás alkatrészt. Az alkatrész kiszerelését követően a szervizközpont továbbítja a meghibásodott alkatrészt a Közösség más tagállamába, az alkatrész javítását végző, a társasággal szerződéses viszonyban álló társaság (javítást végző társaság) logisztikai gyűjtőközpontjába. A javítást végző társaság székhelye nem a Közösség területén található. A javítást végző társaság a hibás alkatrészeket a logisztikai gyűjtőközpontjából a Közösség területén kívülre szállítja, ahol a hibás alkatrészt kicseréli egy általa már korábban megjavított alkatrésszel. A javítást végző társaság visszaküldi ezen korábban megjavított alkatrészt a Közösség területén lévő gyűjtőközpontba, majd a gyűjtőközpontból Magyarországra, a szervizközpontnak továbbítja. A szervizközpont a megjavított részegységet raktárra veszi. Ahogy a fentiekben bemutatásra került, a szervizközpont ezen raktári készletből biztosítja a vevők részére a részegységek cseréjét. Így a vevőnek nem kell megvárni a részegység teljes javítási folyamatát. A javítást végző társaság a társaság megbízására jár el, a szervizközponttal nincs szerződéses kapcsolatban. A javítást végző társaság az alkatrészek javítását ellenérték fejében végzi a társaság javára. A javítási folyamaton áteső részegységek és alkatrészek sem a társaság, sem a javítást végző társaság tulajdonába nem kerülnek, azok mindvégig a vevők tulajdonában maradnak. Jól gondoljuk, hogy a fenti esetben a megjavított alkatrésznek a Közösség más tagállamából történő behozatala nem minősül Közösségen belüli termékbeszerzésnek, és ebből kifolyólag a társaságot nem terheli bejelentkezési (áfaregisztrációs) és áfafizetési kötelezettség belföldön, valamint a javítást végző társaságnak a társaság részére végzett javítási tevékenysége szolgáltatásnyújtásnak minősül – amely szolgáltatás részeként történik az alkatrészek Közösségen belüli szállítása –, és a társaságnak e szolgáltatás igénybevételével összefüggésben szintén nem merül fel bejelentkezési (áfaregisztrációs) és áfafizetési kötelezettsége belföldön?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtak szerint a vevő nem az általa javításra leadott részegységet (alkatrészt) kapja vissza, hanem a meghibásodott részegység szervizközpontnak történő átadásakor kap egy korábban megjavított részegységet. Erre tekintettel nem értünk egyet a kérdésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 13.

Sportcsarnok-beruházás

Kérdés: Egy önkormányzat mint eladó adásvételi szerződést kötött a városi kézilabdaklubbal mint vevővel, amelynek alapján a vevő 1/1 arányban megvásárolta az eladó kizárólagos tulajdonát képező, kivett sporttelep megnevezésű, 21 032 m2 alapterületű ingatlant, amelyen néhány kisebb építmény (öltöző, tekepálya) található. Az eladó feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adta ahhoz, hogy a földhivatal a vevő 1/1 arányú tulajdonjogát adásvétel jogcímén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezze. Egyúttal az eladó a vevőt birtokba bocsátja, aki a szerződés aláírása napjától viseli a kárveszélyt, és jogosult az ingatlan hasznait szedni. A vevő az ingatlan tulajdonjogát arra tekintettel szerezte meg, hogy annak területén egy legalább 2000 m2 alapterületű multifunkciós sportcsarnokot létesít. A vevő kötelezettséget vállalt továbbá arra, hogy a sportcsarnok használatbavételétől számított 20 éven keresztül a városi diáksportszervezetek és a városi oktatási intézmények számára ingyenes használatot biztosít akként, hogy a használatra jogosultak hetente 13 órát diák­sport keretében, 10 órát iskolai testnevelés keretében vehetik igénybe a sportcsarnok bármely funkcióját. A használatra különmegállapodást kell kötni, melynek óradíja 7500 Ft + áfa. A vevő kötelezettséget vállalt arra is, hogy a sportcsarnok használatbavételétől számított 20 éven keresztül ingyenesen évente 3 napot biztosít az eladó számára városi rendezvények megtartására. A gazdasági esemény során tényleges pénzmozgás nem történik, az eladási ár ellentételezése a majdan megépülő sportcsarnoknak a vevő "ingyenes" rendelkezésre bocsátása, esetenként óránként 7500 Ft + áfa használati díjért, illetve ingyenes városi rendezvények 20 éven keresztül. Ilyen esetben csereügyletről beszélhetünk? Hogyan minősülnek a felek által teljesített ügyletek?
Az adóalap meghatározása
Részlet a válaszából: […] ...az Áfa-tv. 88. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján nem választottadófizetési kötelezettséget].A kézilabdaklub által teljesített szolgáltatásokAz Áfa-tv. 259. §-ának 4. pontja alapján bérbeadásnakminősül a bérleti szerződésen alapuló jogviszony mellett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Adómentes tevékenységhez használt termékek értékesítése

Kérdés: Alapítványunk kizárólag tárgyi adómentes tevékenységet végző adóalanyként van nyilvántartásba véve az adóhivatalnál, és szociális ellátás keretében nyújt szolgáltatásokat. Utóbbi időben lehetőségünk nyílt lecserélni egy támogatás segítségével bizonyos eszközeinket. A számítógépeket eladjuk, és a gépek vásárlásakor 5 év alatt, értékcsökkenési leírásként számolom el áfával növelt értékben. A tárgyi eszköz értékesítése esetén az abból származó bevétel után a felszámított áfából levonhatom a teljesítés hónapjára és a 60. hónapig hátralévő időarányosan jutó előzetesen felszámított áfa összegét az Áfa-tv. 135-136. § értelmében? Tekintettel arra, hogy van 3 éves gép is, ami eladásra kerül, hogyan kell értelmezni a fenti esetben az Áfa-tv. 136. § (b) pontját, tiltja-e a levonást?
Részlet a válaszából: […] ...leírtak szerint az adóalany által végzett tevékenységkizárólag adómentes szolgáltatásokból áll. A rendelkezésre bocsátottinformációkból feltételezhető továbbá, hogy a tárgyi eszközként használtszámítógépeket az adóalany az általános forgalmi adóról szóló 2007...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 18.

Egyszerűsített bevallás

Kérdés: Tudomásunk szerint ismét változik a személyi jövedelemadó megállapításának rendszere 2009-től, bevezetésre kerül az egyszerűsített bevallás. Mit jelent ez pontosan, ki választhatja, és milyen határidőket kell figyelni?
Részlet a válaszából: […] ...még nincsenekinformációi. A nyilatkozat tartalmazza mindazokat, a különböző jövedelmekbevallására vonatkozó, valamint egyes kontroll adatszolgáltatásokban nemnevesített kedvezményekre jogosító adatokat, amelyek adatai alapján lehetteljeskörűen elkészíteni a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 3.

Iskolai könyvtáros illetménye és munkaideje

Kérdés: Iskolánkban egy kb. 23 000 kötetes könyvtár működik. A könyvtárosi feladatokat egyetlen könyvtáros látja el. A könyvtáros végzettsége: könyvtár-történelem szak. A könyvtár szakot egyetemen végezte el. A közalkalmazott órarend szerint nem tart órákat, csak a könyvtárral kapcsolatos teendőket látja el. Kérdéseink: 1. A történelem szak után jár-e neki a további szakképesítésért illetménynövekedés? 2. A kötelező órája 22 óra/hét vagy 40 óra/hét?
Részlet a válaszából: […] ...folyamatos fejlesztése, feltárása, őrzése,gondozása és rendelkezésre bocsátása,– tájékoztatás nyújtása a dokumentumokról ésszolgáltatásokról,– tanórai foglalkozások tartása,– az egyéni és csoportos helyben használat biztosítása,– könyvtári...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 20.
1
2