Munkaruha-juttatás

Kérdés: Önkormányzatunk és intézménye, az óvoda belső szabályzata alapján munkaruha--juttatásban részesíti a dolgozóit, egységesen évente 20 000 forint összegben. A dolgozóknak a 20 000 forint kerül kifizetésre, mellyel – az intézmény nevére szóló – számlák ellenében kell elszámolniuk. Az óvodában az óvodapedagógusok és a dajkák kapnak, az önkormányzatnál a fizikai dolgozók (takarító, közterület-fenntartók). A szabályzat tartalmazza, hogy az egyes munkakörökben milyen ruházat vásárolható munkaruhaként. Pl. óvodapedagógus esetén: sportruházat, sportcipő, póló, dzseki, csizma, nadrág, papucs, kosztüm, blúz, köpeny vagy nadrág tunikával. Az Szja-tv. 1. számú melléklete 9.2. pontjának b) alpontja szerint munkaruházat az olyan öltözet és tartozékai, amelyet a munkavállaló egészségének védelme, a munkakörén, feladatainak ellátásán kívül hordott ruházatának megóvása céljából az adott munkakörben, a feladat ellátása közben visel, feltéve, hogy a körülményekből megállapíthatóan a munkaruházati termék használata nélkül a munkavállaló egészsége veszélyeztetett, illetőleg a ruházat nagymértékű szennyeződése, gyors elhasználódása következik be.
1. Van-e olyan jogszabály, ami kötelezően előírja ezen dolgozók esetében munkaruha vagy védőruha kötelező juttatását?
2. Megfelelnek-e a szabályzatban felsorolt ruházatok az Szja-tv. 9.2. pontjának?
3. A jelenleg alkalmazott megoldásnál kell-e a dolgozóktól járulékot, szja-t levonni, illetve a munkáltatónak szociális hozzájárulási adót fizetni, illetve a KIRA-rendszerben számfejteni?
4. Más-e az eljárás és a juttatás adóvonzata, ha a munkáltató vásárolja meg a munkaruhát, tehát mindenkinek egységesen ugyanolyan ruházatot?
5. Miként könyveljük a munkaruha-juttatást, K1108 Ruházati költségtérítésként, vagy K312 rovatra dologi kiadásként?
Részlet a válaszából: […] ...termékek egy éven belül elhasználódnak, akkor a K312 rovatra kell könyvelni. Az éven túl elhasználódó termékek bekerülési értékét tárgyi eszközként kell aktiválni.Az Áhsz. előírásai szerint a 1108. Ruházati költségtérítés rovaton azokat a pénzben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Főállású polgármester költségtérítése

Kérdés: Főállású polgármester a képviselő-testület döntése értelmében havonta megállapított költségtérítésre jogosult. A költségtérítés összegét a polgármester felveheti 3 évre előre egy összegben, ha a képviselő-testület dönt róla? Ha igen, milyen adózási, fizetési kötelezettség keletkezik?
Részlet a válaszából: […] ...nemzetiségi szószóló szállásra fordított kiadását -, valamint az adott tisztséggel összefüggő fel-adat ellátása érdekében használt tárgyi eszközök átalány-értékcsökkenése."A költségátalány összege után tehát csak akkor nem kell az érintetteknek adózniuk, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Polgármester részére fizetett költségtérítés

Kérdés: A polgármester a Mötv. 71. §-a szerinti költségtérítésben részesül. Ezen túl meg kell-e téríteni részére azon utazásainak költségét, amelyek nem férnek bele a költségtérítés Mötv. 71. §-a szerinti keretbe (pl. külföldi projekttalálkozó útiköltsége, vagy az ország távolabbi részén történő konferencia útiköltsége)? Amennyiben megtéríthető, akkor annak mi az elszámolási rendje? Csak kiküldetési rendelvény alapján, vagy kifizethető a polgármester részére az üzemanyag-tankolásról szóló, az önkormányzat nevére kiállított számla?
Részlet a válaszából: […] ...nevére kiállított bizonylattal igazolt kiadás, valamint az adott tisztséggel összefüggő feladat ellátása érdekében használt tárgyi eszközök átalány-értékcsökkenése (pl. egy szakkönyv, folyóirat, pendrive megvásárlása, saját gépjármű hivatali...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 5.

Magánszemély tárgyieszköz-értékesítése

Kérdés: Vásárolhat-e önkormányzat magánszemélytől számla ellenében tárgyi eszközt?
Részlet a válaszából: […] Elsődlegesen azt a körülményt kell megvizsgálni, hogy a magánszemély rendszeres, üzletszerű gazdasági tevékenység keretében értékesítette-e az ingóságot, vagy sem.Az Szja-tv. 3. §-ának 46. pontja határozza meg a gazdasági tevékenység fogalmát. E szerint gazdasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Házi segítségnyújtás kerékpárral

Kérdés: Önkormányzatunk a házi segítségnyújtás feladatot többcélú társulás keretében látja el. A társulásnak negyedévente számla alapján utaljuk a megállapodásban szereplő támogatás összegét. Felmerült, hogy az önkormányzat saját költségvetése terhére vásárolna elektromos kerékpárt a házi segítségnyújtásban részt vevő dolgozóknak, akiket a társulás foglalkoztat. Használatra átadnánk a társulásnak, illetve a dolgozóknak, de a kerékpárok az önkormányzat tulajdonában maradnának. Hogyan kell elszámolni az önkormányzatnál a kiadást?
Részlet a válaszából: […] ...önkormányzat által vásárolt kerékpárok az önkormányzat tulajdonában és könyveiben maradnak kis értékű tárgyi eszközként. A kérdés alapján nem pontosan értelmezhető, hogy a társulásnak vagy a dolgozóknak akarják-e használatra adni a kerékpárokat. Nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 23.

Polgármesteri költségtérítés

Kérdés: Önkormányzatunknál a polgármester költségtérítési átalányban részesül. Milyen költségeket számolhat el? Kedvezőbb lenne-e, ha tételes költségtérítést kapna?
Részlet a válaszából: […] ...képviselő szállásra fordított kiadását -, valamint az adott tisztséggel összefüggő feladat ellátása érdekében használt tárgyi eszközök átalányértékcsökkenése."A magánszükséglet céljára történt beszerzések nem tekinthetők a tisztséggel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 11.

Polgármesteri költségátalánnyal szemben elszámolható költségek

Kérdés: Újonnan megválasztott főállású polgármester a Pttv. 18. § (1) bekezdés szerinti költségtérítést választja. 1. Melyek lehetnek azok a polgármesteri tisztség ellátásával összefüggő költségek, amelyek ily módon megtéríthetőek? 2. Létezik-e arra vonatkozó szabályozás, amely a kifizetés ütemezésére tartalmaz előírást? (Havi, negyedéves.) 3. Milyen bizonylatokkal szükséges alátámasztani a polgármesteri hivatalban az elszámolt kifizetést? 4. Kinél kell őrizni a költségek eredeti bizonylatait, és ki jogosult ellenőrizni azokat?
Részlet a válaszából: […] ...képviselő szállásra fordított kiadását -,valamint az adott tisztséggel összefüggő feladat ellátása érdekében használttárgyi eszközök átalány-értékcsökkenése." A tárgyi eszközök átalány-értékcsökkenése az Szja-tv. 3.számú melléklet III/2....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 11.

Polgármesteri költségátalánnyal szemben elszámolható költségek

Kérdés: 2010. január 1-jétől a polgármesteri költségátalány az összevont adóalapba tartozó juttatás, amennyiben nem számolnak el számlával vele szemben. Mik számolhatók el polgármester esetén? Hogyan kell ezt szabályozni?
Részlet a válaszából: […] ...nevére kiállított bizonylattal igazolt kiadás,valamint az adott tisztséggel összefüggő feladat ellátása érdekében használttárgyi eszközök átalány-értékcsökkenése. Az Szja-tv. tehát nem mondja meg konkrétan, hogy milyenköltségek számolhatók el, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 18.

Polgármesteri tisztség ellátásával összefüggésben felmerült költségek megtérítése

Kérdés: 2010. január 1-jétől a polgármester a részére kifizetett költségtérítés (költségátalány) felhasználását milyen bizonylatokkal igazolhatja? Lehet-e a bizonylatok között például ruházatról szóló számla? Elszámolható-e útnyilvántartás mellett utazási költség? Ezenkívül mi számolható el még? Amennyiben költségátalányt kap, kiküldetési rendelvény alapján lehet-e külön költségtérítést is fizetni részére?
Részlet a válaszából: […] ...nevére kiállítottbizonylattal igazolt kiadás, valamint az adott tisztséggel összefüggő feladatellátása érdekében használt tárgyi eszközök átalány-értékcsökkenése. Hogy mely költség számolható el a költségátalánnyal szemben,egyedileg kell megvizsgálni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 18.

Polgármesterek költségátalányának személyijövedelemadó-vonzata

Kérdés: Polgármester részére az 1994. évi LXIV. törvény 18. § (2) bekezdése szerint fizetett költségátalány után 2010. január 1-jét követően milyen adózási és járulékfizetési szabályokat kell alkalmazni?
Részlet a válaszából: […] ...nevére kiállított bizonylattal igazolt kiadás,valamint az adott tisztséggel összefüggő feladat ellátása érdekében használttárgyi eszközök átalány-értékcsökkenése.Az adóelőleg levonásakor a magánszemély nyilatkozhat arról,hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.
1
2