3 cikk rendezése:
1. cikk / 3 Közalkalmazott kötelező felmentése "nők negyvenéves öregségi nyugdíjára" való jogosultság esetén
Kérdés: A közalkalmazott nő 40 éves munkaviszonyának betöltése után kérheti-e a felmentését, és a munkáltatónak fel kell-e mentenie, vagy közös megegyezéssel is megszűnhet a jogviszonya? Ha nem felmentéssel szűnik meg, akkor ki kell fizetni a felmentési időt?
2. cikk / 3 Nők negyvenéves öregségi nyugdíjára való jogosultság alapján kötelező a felmentés – a közös megegyezés megtámadhatósága
Kérdés: 2014. február elsején lesz meg a 40 éves munkaviszonyom, és 2013. novemberben benyújtottam a kérvényt a munkáltatómnak. Helyesen járt-e el a munkáltatóm, amikor azzal a kéréssel fordultam hozzá, hogy szeretnék a nők 40 éves munkaviszonya utáni nyugdíjba menni, ezért a törvények értelmében kértem a felmentésem a munka alól, a munkáltató azonban nem mentett fel? A munkáltató közös megegyezéssel szeretett volna engem elküldeni nyugdíjba. Én ebbe belementem, közös megbeszélés alapján 1 hónap felmentést kaptam a munkáltatótól, aki ezután a béren kívüli juttatásból és a túlórából is kihagyott. Önök szerint miért ragaszkodik a munkáltató a közös megegyezéshez, és miért nem fogadta el a felmentésem?
3. cikk / 3 Nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetősége
Kérdés: Intézetünk kormánytisztviselőket foglalkoztat. A kormánytisztviselők illetményére, illetve besorolására a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) vonatkozó részeit kell alkalmaznunk. Egyik kormánytisztviselőnk egy négygyermekes édesanya. Harmadik gyermekével GYES-en volt, mikor munkahelye megszűnt (1992-ben). Munkanélküli-ellátást igényelt, mivel nemsokára megszületett negyedik gyermeke, akire tekintettel GYÁS-t, GYED-et, GYES-t, majd pedig a gyermek nyolcéves koráig anyasági támogatást (járulékköteles volt) vett igénybe. Mivel a negyedik gyermek születésekor az édesanya nem rendelkezett foglalkoztatási jogviszonnyal, emiatt nyolc évet elveszít, amit ugyanúgy gyermekei nevelésével töltött el, mint más édesanyák, akiknek nem szűnt meg a munkahelyük. Jogosnak érezzük az édesanya felháborodását: az ő gyermekeibe fektetett munkája, energiája kevesebbet ér? Ráadásul ha ez annak idején tudható lett volna, a munkanélküli-ellátás helyett elvállalhatott volna egy képzettségének nem megfelelő munkát, ahonnan folytathatta volna a gyermeknevelési ellátások igénybevételét. Milyen jogorvoslati lehetőségei vannak az édesanyának, ha úgy érzi, hogy őt méltánytalanság érte? A munkáltatói jogkört intézetünkben a főigazgató gyakorolja. Van-e joga a főigazgatónak méltányosságból elfogadni a gyermekneveléssel eltöltött éveket?