Intézményi gyermekétkeztetés

Kérdés: A helyi önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcsődében, minibölcsődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek számára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi gyermekétkeztetés (intézményi gyermekétkeztetés) egyes kiadásaihoz (100%/50%). Tehát a hatályos éves költségvetési törvény természetbeni ellátásként a gyermek életkorának megfelelő ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetést biztosít kérelemre intézményi étkeztetés, valamint szünidei gyermekétkeztetés keretében. Egy helyi önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján saját költségvetési forrása terhére további támogatást kíván biztosítani azon gyermekek, tanulók – illetve szüleik – részére, akik a fentieken felül térítési díj fizetésére kötelezettek, ugyanis az Szja-tv. 1. számú mellékletének 1.3. pontja vagy a 8.1. pontja alapján egyéb adó- és járulékfizetési kötelezettsége az önkormányzatnak így nem merül fel. Az intézményi gyermekétkeztetést az önkormányzat intézményének konyhája biztosítja, és szedi be a térítési díjakat, az intézmény alapító okirata szerint vállalkozási tevékenységet nem végez, valamint az önkormányzat és intézménye is alanya az áfának.
1. Amennyiben az önkormányzat a térítési díjat fizető szülők részére szociális rendeletben foglaltak nélkül közvetlen támogatást (pénzbeli, természetbeni) nyújt, az adó- és járulékköteles juttatásnak minősül-e?
2. Amennyiben az önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján biztosítja a támogatást a térítésidíj-fizetésre kötelezett gyermekek részére (szülői kérelem alapján, határozatban foglalt eljárásrenddel), helyes-e az az eljárás, hogy az intézmény havonta, a tárgyhót követően számlát (nettó térítési díj+27% áfa) állít ki a tényleges étkezésiadag-számokról a támogató önkormányzat részére (részletes gyermekenkénti étkezési nyilvántartással alátámasztva)?
3. Ebben az esetben az intézmény a teljes beszerzési áfát levonhatja-e, egyrészt azért, mert másik településen élő szülők részére áfásan számláz, másrészt azért, mert áfásan számlázza a támogatni kívánt szülők által meg nem fizetett részt az önkormányzatnak, azaz az élelmezés beszerzési kiadásainak áfája teljes egészében levonható-e az Áfa-tv. 120. §-a alapján?
4. Helyes-e, hogy az önkormányzat a kapott havi számla áfatartalmának levonására nem lesz jogosult (nincs e tekintetben adóköteles bevétele, és szociális támogatásként nyújtja az átvállalt térítési díjat), azaz szociális támogatásként a bruttó (nettó+27% áfa) térítési díj jelenik meg a könyveiben?
5. Helyes-e az, hogy az önkormányzatnál felmerült kiadásokat 107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások kormányzati funkción és K355 Egyéb dologi kiadások K332. Vásárolt élelmezés és K351 Működési célú áfa rovaton számolják el, adómentes természetbeni juttatásként?
6. Helyes-e az, hogy az intézménynél a bevételt 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben, 049010 Máshova nem sorolt gazdasági ügyek kormányzati funkción és B405. Ellátási díjak, B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatokon számolják el?
7. Felmerül a kérdés, hogy a felvázolt támogatási eljárásrend az intézmény alaptevékenysége keretében végzett tevékenységnek minősül-e, tehát amennyiben az önkormányzat szociális rendeletében jóváhagyott térítési díjat számlázza csak tovább a szülő helyett az önkormányzatnak?
8. A felvázolt önkormányzati támogatási eljárásrendnek van-e hatása a költségvetési törvény alapján az intézményi gyermekétkeztetéshez igényelt normatív támogatás elszámolására?
Részlet a válaszából: […] ...Amennyiben az önkormányzat a térítési díjat fizető szülők részére szociális rendeletben foglaltak szerint közvetlen támogatást (pénzbeli, természetbeni) nyújt, az nem minősül adó- és járulékköteles juttatásnak.2. Amennyiben az önkormányzat a helyi szociális...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 4.

Gyermekétkeztetési térítési díj

Kérdés: Önkormányzatunk eddig bruttó összegben állapította meg a gyermekétkeztetés térítési díját a mindenkori önkormányzati rendeletében. Ezt a gyakorlatot a kormányhivatal megkifogásolta, szerintük a térítési díjat nettó összegben kell meghatározni. Ennek értelmében módosítottuk a rendeletet, amelyben már nettó díjak szerepelnek. A nettó díjak meghatározásánál figyelembe vettük a következő jogszabályt:
A 328/2011. Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés alapján: "Az intézményi térítési díjat és a személyi térítési díjat az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól szóló 2008. évi III. törvény 2. §-ának megfelelő módon kerekítve kell meghatározni." Például ahol a nyersanyagnorma alapján a nettó térítési díj 492 Ft-ra jött ki, ott nettó 490 Ft-ban állapítottuk meg a díjat, mivel a fenti kormányrendelet alapján a díjakat kerekítve kell meghatározni. Tekintettel arra, hogy az áfakulcs 27%, így a bruttó térítési díj nem lesz kerek szám.
A példában vett 490 Ft-os díjnál a bruttó térítési díj 622 Ft lenne. Azonban a 328/2011. Korm. rendelet 5. §-a (2) bekezdésének első fordulata alapján (1 és 2 forintos címletű érmék bevonása) véleményünk szerint a bruttó díjat is kerekítenünk kellene, így 620 Ft-ot kellene számláznunk. Azonban ha a számlára bruttó 620 Ft-ot írunk, annak a nettója 488 Ft, ami nem egyezik meg a rendeletben rögzített 490 Ft-tal.
1. A 328/2011. Korm. rendelet 5. §-a (2) bekezdésének alapján a nettó vagy a bruttó térítési díjat, vagy mindkét díjat (a nettót és a bruttót is) kell kerekíteni?
2. Amennyiben mindkét díjat kerekítenünk kell, hogyan kell kiállítani a számlát, hogyan kell elszámolni a kerekítési különbözetet?
Részlet a válaszából: […] ...az áfát.A Gyvt. előírásai szerint kell megállapítani. A Gyvt. 151. §-ának (4) bekezdése szerint a gyermekétkeztetés személyi térítési díját az intézményvezető a (3) bekezdés szerinti napi összeg általános forgalmi adóval növelt összegének és az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Önkormányzati főzőkonyha

Kérdés: Önkormányzatunk intézménye rendelkezik főzőkonyhával. Az önkormányzat rendeletében az étkezési térítési díjra az alábbi kedvezményt nyújtja: "A településen minden oktatási, nevelési intézményi ellátott gyermeknek a nyersanyagnorma 30%-át kedvezményként biztosítja az önkormányzat". A kedvezményt nem rászorultsági alapon nyújtja, hanem mindenki kapja. Az önkormányzat a 30%-os kedvezményt az intézmény részére finanszírozásként biztosítja. Helyes-e így? Áfaszempontból a 30%-os kedvezmény után jelentkező kiadások áfájának 100%-át levonásba lehet helyezni?
Részlet a válaszából: […] ...összegét. Vagyis a kiadási számlák esetében mind az anyag, mind a rezsidíj összegét terhelő áfa levonható, ha teljes vagy részleges térítési díjat fizetnek a szülők az étkeztetésért. Azonban a teljesen ingyenesen étkezőkre jutó költség áfatartalma nem vonható le...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 15.

Gyermekétkeztetés áfaelszámolása

Kérdés: Önkormányzati költségvetési szervként szolgáltatótól vásárolt élelmezéssel ellátjuk a köznevelési intézményekben a gyermekétkeztetést. Az étkezők között vannak teljes árat fizetők, illetve a Gyvt. szerinti normatív kedvezményekre figyelemmel ingyenes (100%-os normatív kedvezmény), valamint kedvezményes étkezők (50%-os normatív kedvezmény). A teljes árat fizetők, illetve a kedvezményes étkezők esetében az igénybe vett szolgáltatásról a gyermekek részére állítjuk ki a számlákat. Az 50%-os kedvezmény negatív tételként megjelenik a számlán. A számlát a jogszabályi előírásoknak megfelelően, a szolgáltatónak fizetett (anyagköltség és rezsiköltség) árnál alacsonyabb összegben állítjuk ki, a közgyűlés által rendelettel megállapított intézményi térítési díj, valamint a Gyvt. előírásai alapján. Az ingyenes étkezést igénybe vevőknek nem állítunk ki számlát. A térítési díjakra felszámítjuk a 27%-os áfát, amely az áfaelszámolásban fizetendő áfaként jelenik meg. Az áfabevallásban az ingyenes étkezőkre (100%-os normatív kedvezmény) eső áfát nem igényeljük vissza (sem fizetendő, sem levonható áfa nem merül fel). A teljes árat fizető, az ingyenesen és a kedvezményesen érkezőket tételesen el tudjuk különíteni adagszám alapján. Az adóbevallásban mind a teljes, mind a kedvezményes (50%-os normatív kedvezmény) étkezőkre eső előzetesen felszámított áfát levonható áfaként tüntetjük fel a szolgáltató által kiállított számlák alapján, mivel az ezekhez kapcsolódó beszerzés teljes mértékben adóköteles bevételszerző tevékenységet szolgál. Vagyis a kedvezményes étkezők után a beszerzéshez kapcsolódó teljes áfát levonásba helyezzük az adagszámok alapján (tehát nem csak a fizetendő áfa erejéig, és nem csak az erre az adagszámra jutó áfa felére). Levonható-e és figyelembe vehető-e az áfa elszámolása során a kedvezményes étkeztetés (50%-os normatív kedvezmény) esetében az arra az adagszámra jutó beszerzés teljes áfája?
Részlet a válaszából: […] ...költségvetési szervek által folytatott gyermekétkeztetés térítési díjának megállapítására speciális szabályok vonatkoznak. Az úgynevezett teljes árat fizetők sem a teljes bekerülési, előállítási értéket fizetik meg, mivel a Gyvt. 151. §-ának (2f)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Gyermekétkeztetéshez kapcsolódó áfa elszámolása

Kérdés: A Költségvetési Levelek 239-es számában a 4395. sorszámon megjelent válasz ismeretében szeretném megkérdezni a válaszadótól, hogy az Áfa-tv. 65. §-ában foglaltak azon része, mely szerint az "adó alapjába beleszámít a kapott támogatás bármely formája is, amely a termék értékesítésének, szolgáltatás nyújtásának árát közvetlenül befolyásolja", figyelmen kívül hagyható? Vagy talán a kapott támogatást kell "leáfázni" (legyen az 50% vagy 100%), és akkor az étkezési beszerzést terhelő áfa teljes mértékben levonhatóvá válik?
Részlet a válaszából: […] ...nem befolyásolja közvetlenül a szolgáltatás árát. Sem az 50%-os, sem a 100%-os kedvezmény után nem kell áfát fizetni.A közétkeztetés térítési díjainál az ellenérték megállapítása jogszabályi rendelkezések kötelező erejű alapulvételével történik....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Gyermekétkeztetéshez kapcsolódó áfa elszámolása

Kérdés: Általános iskolánkban jogszabály alapján biztosítjuk a gyermekek déli főétkeztetését nem saját főzőkonyhán, hanem vásárolt élelmezéssel. A Gyvt. szerinti normatív kedvezmények figyelembevételével vannak ingyenesen étkezők, illetve 50%-os térítési díjat fizetők is. Mivel áfakörbe tartozunk, a térítési díjra felszámítjuk a 27% áfát, amely az áfaelszámolásban fizetendő áfaként jelenítünk meg. Az ingyenes étkeztetéshez kapcsolódóan van-e áfafizetési kötelezettségünk, vagy eljárhatunk-e úgy, hogy ehhez kapcsolódóan sem fizetési kötelezettség, sem levonási lehetőség nem kapcsolódik? A vásárolt élelmezéshez kapcsolódó számla szerinti előzetesen felszámított áfát milyen mértékben vehetjük figyelembe levonandó adóként? Csak legfeljebb a fizetendő adó összegéig? Elkülönítetten tudjuk kezelni az ingyenes, az 50%-os és a teljes árat fizető étkezőket, illetve az ehhez kapcsolódó beszerzéseket.
Részlet a válaszából: […] A kérdés megválaszolásához több – áfatörvényben rögzített – szabályt kell figyelembe venni és összefüggésében értelmezni.Az Áfa-tv. 120. §-a alapján az adóalany olyan mértékben jogosult a rá áthárított előzetesen felszámított adó levonására, amilyen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 31.

Iskolai étkeztetés és bölcsődei ellátás számlázása

Kérdés: Gazdasági Ellátó Szervezetként működünk, több intézménynek látjuk el a gazdasági feladatát. Iskolai étkeztetés és bölcsődei ellátás számlázásával kapcsolatban felmerült az a kérdés, hogy kinek a nevére kell kiállítani a számlát. Bölcsődében készül szerződés, iskolai étkeztetésnél nem. Az iskolai étkezés igénybevétele a tanuló vagy a szülő nyilvántartó lapon történő jelölésével történik, amelyet alá is írnak. Az igénylés és a tényleges igénybevétel (lemondásokkal korrigálva) alapján a számla a tanuló, illetve a bölcsődés gyermek nevére kerül kiállításra. A számla kiegyenlítését gyakran a nagyszülő, illetve vagy az egyik, vagy a másik szülő teljesíti. Kinek a nevére kell kiállítani a számlát? Cégek nevére is kérnek számlát, de velük nem állunk semmilyen jogviszonyban sem.
Részlet a válaszából: […] ...felel meg az adómentesség feltételeinek az, ha a számla a magánszemély, és nem a munkáltató nevére szól.A bölcsőde működésére, a térítési díjainak meghatározására vonatkozó előírásokat a Gyvt. és a 15/1998. NM rendelet szabályozza.A 15/1998. NM rendelet 40...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 23.

Gyermekétkeztetés áfája

Kérdés: A 100%-os állami támogatásban részesülő óvodás és iskolás gyermekek étkezési térítési díjának áfatartalmát be kell-e fizetni?
Részlet a válaszából: […] A térítés nélküli ügyletek áfaadóügyi megítélésénél elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy az általános forgalmi adó elsősorban az ellenértékes ügyleteket adóztatja. Az ingyenes értékesítések után akkor keletkezik adófizetési kötelezettség, ha az ahhoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 18.

Önkormányzati iskolai étkeztetés áfája

Kérdés: Önkormányzat óvodai és iskolai étkeztetése finanszírozásakor 50 vagy 100%-ot átvállal a szülőktől. Helyes-e az a megoldás, hogy az étkeztetés szülőktől átvállalt 50 vagy 100%-os összeg állami és önkormányzati finanszírozási különbözetére az önkormányzat saját magának állít ki áfás számlát? Ha nem, akkor hogyan kell a számlákat kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...abban az esetben, ha nem az önkormányzat saját maga, hanem valamely önálló intézménye biztosítja a gyermekétkeztetést és szedi be a térítési díjat. Több településen alkalmaznak olyan megoldást, hogy az intézmény az önkormányzat által adott kedvezmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 8.

Gyermekétkeztetés

Kérdés: Önkormányzati intézményként gyermekétkeztetést szolgáltatunk óvodai, iskolai gyermekek számára, alanyi jogon 50%-os díjon, esetenként ingyenes módon. A szülő által meg nem fizetett díjat az önkormányzat biztosítja a normatív alapon kapott állami támogatásból. Kérdés: Az étkezési díj szülők által meg nem fizetett részét mi módon tudjuk érvényesíteni az önkormányzat felé? (számla vagy finanszírozás?) Amennyiben finanszírozásként utalja az önkormányzat, akkor az átutalt összeg az áfás térítési díj, vagy a nettó – nyersanyagköltség – legyen? Ha a fenntartó önkormányzat az összeget finanszírozásként biztosítja, akkor az áfa visszaigénylésére nincs lehetőségünk? A konyha elkülönítetten működik, a tevékenység áfakörös, az étkeztetésért nyersanyagnorma +áfa térítési díjat fizet a gyermek szülője.
Részlet a válaszából: […] ...gyermekek védelméről szóló 1997. évi XXXI. tv. (Gyvt.)148. §-a alapján adott 50%-os étkezési térítési díjkedvezményre a fenntartók aköltségvetési törvényben meghatározottak szerint normatív állami támogatástigényelhetnek. A támogatást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 17.
1
2
3