Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...adómentes a közoktatásban részt vevő (óvodástól középiskoláig, ideértve a szakképző intézményt is) gyermek, tanuló részére a tanulmányi kirándulás, táborozás, tanulmányi verseny alkalmával adott nem pénzbeli juttatás, ideértve az iskolai könyvjutalmat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Tábori gyermekétkeztetés

Kérdés: Német önkormányzatunk pályázott az iskolás gyerekek nyári táboroztatására. Az étkezésüket hová kell könyvelni, és van-e fizetési kötelezettsége utána az önkormányzatnak?
Részlet a válaszából: […] ...forrásból vagy a közoktatási intézmény saját bevételéből a közoktatásban vagy hasonló képzésben részt vevő gyermek, tanuló a tanulmányi kirándulás, táborozás, tanulmányi verseny alkalmával kap. Amennyiben az önkormányzat által kapott pályázati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 11.

Önkormányzat által iskolás gyermekek táborozásához természetben adott juttatás

Kérdés: Önkormányzatunk támogatta a KLIK-hez tartozó iskolánk által szervezett nyári tábort, melynek kiadásaiból átvállalt egy meghatározott összeget. Az igazgató ennek megfelelően az összeg erejéig az önkormányzat nevére kérte a felmerülő kiadásokról (liszt, festék, karton, írólap) szóló számlát. Adózási szempontból hogyan kell kezelni ezt a kiadást, illetve hogyan kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...forrása alapján akár közvetetten is – valamely alrendszeréből a köznevelésben vagy hasonló képzésben részt vevő gyermek, tanuló a tanulmányi kirándulás, táborozás, tanulmányi verseny alkalmával kap (ideértve az iskolai könyvjutalmat is), továbbá amelyet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 13.

Külföldi tanulók táboroztatása, tanulmányi kirándulásra történő fogadása

Kérdés: Intézményünk önkormányzati támogatásból erdélyi és kárpátaljai gyermekeket táboroztat, illetve fogad tanulmányi kirándulásra. A táborozás, tanulmányi kirándulás során felmerülő költségeket (étkezés, szállás, strandbelépő, múzeumi belépő, autóbusz igénybevétele) terheli-e adó- és járulékfizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...az önkormányzat a köznevelésben vagy hasonló képzésben részt vevő gyermek, tanuló részére tanulmányi kirándulás, táborozás alkalmával természetbeni juttatásokat, például az Önök által is említett juttatásokat nyújt (az önkormányzat nevére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 13.

Rovat meghatározása

Kérdés: Önkormányzatunk óvodások, iskolások részére rendezett versenyek alkalmából, illetve táborozó gyerekek részére kitűzőt, tollat, pólót, sapkát ad, melyen a rendezvény logója, vagy az önkormányzat logója szerepel. Melyik rovaton számoljuk el? Vásárolunk 500 pólót ajándékozás céljából (elszámoljuk K123-on), majd későbbi időpontban nyomdai számla jön, ezekre a pólókra logót nyomtatnak. Ezt a számlát hol kell elszámolni? Az önkormányzat a lakosság részére szervezett rendezvényén kiosztott toll, kitűző, egyéb kis összegű szóróajándék elszámolása mely rovaton történik?
Részlet a válaszából: […] ...egyéb, a rendezvénnyel szokásszerűen együtt járó juttatást is;b) a köznevelésben vagy hasonló képzésben részt vevő gyermek, tanuló a tanulmányi kirándulás, táborozás, tanulmányi verseny alkalmával kap (ideértve az iskolai könyvjutalmat is);c) az a)-b) pontokban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Iskolai könyvjutalom

Kérdés: Önkormányzatunk a községben működő, de a KLIK fenntartásában lévő általános iskola diákjait jutalmazni szeretné. Van-e ennek olyan formája, ami adó-, illetve járulékmentesen adható? Az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 8.22. b) pontjában szereplő, nem pénzben adott juttatást (például iskolai könyvutalványt) ki és kinek adhat adómentesen?
Részlet a válaszából: […] ...közoktatásban vagy hasonló képzésben részt vevő gyermek, tanuló részére iskolai könyvjutalom (ideértve a könyvutalványt is), valamint tanulmányi kirándulás, táborozás, tanulmányi verseny alkalmával természetben (nem pénzben) nyújtott termék, szolgáltatás, feltéve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 12.

Külföldi tanulmányút elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk képviselő-testülete úgy határozott, hogy a község általános iskolájába járó gyermekek közül azokat, akik a megyei tanulmányi versenyeken jó helyezést értek el, és az őket felkészítő pedagógusokat többnapos külföldi tanulmányútban részesíti. Az önkormányzat nevére 9 db repülőjegy megnevezéssel szóló számlát küldött az utazási iroda. Kérdésem, hogy ezt milyen kiadásnemre kell elsődlegesen könyvelni az önkormányzatnál a tanulók, illetve a pedagógusok tekintetében, annak fényében, hogy az iskola fenntartását január 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó látja el? Továbbá kapcsolódik-e a kifizetéshez adó- és járulékfizetési kötelezettség az önkormányzat részéről?
Részlet a válaszából: […] ...el.A kérdéses esetben azonban nem beszélhetünk munkavégzés elrendeléséről sem a tanulók, sem a pedagógusok vonatkozásában.Tekinthető-e tanulmányi kirándulásnak a kérdéses út? A tanulmányi kirándulás tapasztalati úton történő ismeretszerzést jelent. Ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 17.

Táboroztatás alkalmával önkormányzati forrásból gyerekeknek juttatott uszodabelépő, szállítási szolgáltatás

Kérdés: Az önkormányzat 2013. július 1-jével átvette a művelődési ház működtetését. Az önkormányzat költségvetésében szakfeladatként jelenik meg a közművelődési intézmény kiadása. Az önkormányzat nyári napközis tábort szervezett (gyermekek körében) a közművelődési intézmény keretein belül. A táboroztatás során kiadásként uszodabelépők és szállítási költségek is megjelennek. A számlák az önkormányzat nevére szólnak. Ezek a kiadások természetbeni juttatásnak minősülnek? Ha igen, akkor a kifizetői adót és egészségügyi hozzájárulást meg kell fizetnie az önkormányzatnak?
Részlet a válaszából: […] ...forrásból, illetve a közoktatási intézmény saját bevételéből a közoktatásban vagy hasonló képzésben részt vevő gyermek, tanuló a tanulmányi kirándulás, táborozás, tanulmányi verseny alkalmával kap. Ennek megfelelően tehát a kérdésben szereplő juttatások után...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 27.

Általános iskolai tanulmányút költségeinek adómentessége

Kérdés: Önkormányzatunk külföldi tanulmányutat szervez az általános iskola néhány diákja és tanára számára. Az út költségeit (repülőjegy, szállás, étkezés, belépőjegyek stb.) az önkormányzat fizeti, az önkormányzat nevére szóló számla alapján. Kérdésünk, hogy ezeket a személyi jövedelemadó szempontjából hogyan kell kezelni?
Részlet a válaszából: […] ...azon juttatás, amelyet a közoktatási intézmény tanulója,illetőleg a tanuló felügyeletét ellátó személy (kísérő tanár, szülő) atanulmányi kirándulás alkalmával természetben kap. Ilyen juttatásnak minősülkülönösen az ingyenesen biztosított utazás, szállás és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. augusztus 8.