Költségvetési intézmény áfaalanyisága

Kérdés: Intézményünk gazdálkodási formáját tekintve központi költségvetési szerv. Alapításkor az adóhivatalhoz az "Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat" státusszal került bejelentésre. Az intézmény adószáma az alapítástól nem változott, és az áfaalanyiságot jelölő kód 1-es. Az alapító okirat szerint az intézmény közfeladatot lát, amely közfeladatot külön kormányrendelet határoz meg, amely közfeladat szintén az alapító okirat szerint 7220 Társadalomtudományi, Humán Kutatás, Fejlesztés. Intézményünk ez évi bevétele idáig a költségvetésből származott. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy egy alapítványtól juttatást kapjunk együttműködési megállapodás keretében, kizárólag olyan feladat ellátására, amely az alapító okiratban meghatározott közfeladat lenne. Az alapítvány is kizárólag ilyen feladatok ellátásának céljával jött létre. A rendelkezésünkre bocsátható összegről azonban számlát kell kiállítanunk. Az adóhivatal honlapján az alábbi tájékoztatás található:
"Az eddigi szabályozás értelmében nem minősült adóalanynak a közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet, ha gazdasági tevékenységéből származó bevétele jelentéktelen volt (4 millió forint alatt). Az új Áfa-tv. eltörli ezt a korlátot, így a 4 millió forintot el nem érő gazdasági tevékenysége után is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult személy, szervezet, azonban lehetősége van az alanyi adómentesség választására. Jogutódlás tekintetében az általános szabályok vonatkoznak rá."
Értelmezésünk szerint a fent leírtak alapján a közhatalom gyakorlására jogosult szervezet, közhatalmi tevékenysége tekintetében nem minősül adóalanynak. Ezt figyelembe véve az adóhivatalhoz bejelentett közhatalmi jellegre tekintettel kiállíthatjuk-e a számlát áfakörön kívüli státusszal? Amennyiben erre nincs lehetőség, milyen megoldást tudnának javasolni? A tájékoztató értelmében, amennyiben a munkavállalók részére kerülne továbbszámlázásra a telefondíj, az adóhivatalhoz be kell az intézménynek jelentkeznie áfaalanynak, és mivel az ebből származó bevétel biztosan nem éri el a nyolcmillió forintot, kérheti az alanyi mentességet?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés szerint eddig állami (fenntartói) támogatásból származott a bevételük. Amennyiben a támogatás ellenében nem történik konkrét termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás, hanem a támogatás általában finanszírozza a működést, tevékenységet, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.

Önkormányzat áfafizetési kötelezettsége

Kérdés: Egy önkormányzat értékesített egy szántót, majd egy gazdasági épületet. Ennek kapcsán merült fel, hogy kell-e utána áfát fizetnie (mivel az értékesítés csak egyszeri), illetve az önkormányzat lehet-e alanyi adómentes. Mikor keletkezik áfafizetési kötelezettsége az önkormányzatnak?
Részlet a válaszából: […] ...nem minősülő szervnek, személynek a (4) bekezdés szerintiértékhatár elérése esetén (4 millió forint) adófizetési kötelezettsége azontermékértékesítést, szolgáltatásnyújtást követő termékértékesítéseire ésszolgáltatásnyújtásaira keletkezik először,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 18.

Költségvetési szerv tulajdonát képező használt személygépkocsi értékesítése

Kérdés: Intézetünk hamarosan szeretne egy használt gépkocsit értékesíteni magánszemély részére. Intézetünk köteles-e költségvetési szervként (nem mint gépkocsi értékesítésével foglalkozó vállalkozás) a bevétel után az áfát befizetni, használt gépkocsi értékesítése esetén?
Részlet a válaszából: […] ...érdekében rendszeresen vagyüzletszerűen végzett tevékenység.) Tekintettel arra, hogy az Áfa-tv. 6. § (1)bekezdése értelmében termékértékesítésnek minősül minden birtokba vehető dologellenérték fejében történő átadása, mely az átvevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 27.

Közösségen belüli termékértékesítés és termékbeszerzés áfája

Kérdés: Kérem útbaigazításukat a közösségi termékértékesítések, illetve termékbeszerzések áfa-kötelezettségével kapcsolatban!
Részlet a válaszából: […] ...történik, az áfa alkalmazásában az eladó és a vevőrészéről külön értelmezendő: az eladó részéről Közösségen belülitermékértékesítésként, a vevő részéről Közösségen belülről történőtermékbeszerzésről. Nézzük e két ügyletet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 11.

Telek és hozzá kapcsolódó közmű értékesítése

Kérdés: Költségvetési szervként telket kívánunk értékesíteni. Az eladást megelőzően a telken közművesítési munkálatokat végzünk, a telekhatárig kiépíttetjük a közmű-csatlakozási pontokat. Külön kell-e számláznunk az építési munkákat és külön a telket, és milyen adókulccsal?
Részlet a válaszából: […] ...tárgyi adómentes a földterület értékesítése. Az Áfa-tv. 22. § (3) bekezdésének b) pontja szerint az adó alapjába beletartoznak a termékértékesítés teljesítéséhez járulékosan kapcsolódó költségek is. Amennyiben a felek megállapodása szerint az eladó arra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. január 14.