Kórházak gazdasági irányításának átadásával összefüggő döntések

Kérdés: 1. A kórházak átszervezése során hozott kormányzati döntések alapján 2021. december 1-jétől 2023. június 30-ig önálló gazdálkodó szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv (kórház) gazdasági irányítását a megyei kórház végezte. 2023. július 1-jétől már nem a megyei kórház gazdasági irányítása alá tartozik az intézmény. Véleményem szerint 2023. 06. 30-i dátummal nem szükséges fizikai leltárfelvételt készíteni, mivel az előzőekben leírt esetben nem intézmények kiválása, szétválása történik. Jól gondoljuk, hogy nincs jogszabályi kötelezettség az évközi leltározásra?
2. Jogszabályváltozás miatt 2023. július 1-jétől, illetve 2024. január 1-jétől a védőnői szolgálat átkerül a megyei kórházhoz az önkormányzatoktól. A védőnői szolgálat több önkormányzatnál egy épületben, közös eszközök használatával működött általában háziorvosi ellátással. Az épületekben is több közösen használt rész található (közös váróterem, öltöző, konyha, mosdók), de van olyan épület, amelyben szolgálati lakás is kialakításra került a rendelőkkel együtt. Sok esetben azt látjuk, hogy nem volt olyan jellemző mutató, amely a felmerült közös költségek megosztását teljes bizonyossággal igazolná. Ha elkülönült rendelőkben is folyt a munka, a rendeléseknek helyet adó épületben nem voltak "almérők", amelyek alapján a tényleges energiaköltségek meghatározhatóak lennének. Így a védőnői szolgálat és az egyéb tevékenység során felmerült anyagok, rezsiköltségek, takarítás, veszélyes anyagok elszállítása és minden egyéb más felmerülő kiadások megosztásának valódisága megkérdőjelezhető. A védőnői szolgálatot átvevő kórház szeretné pontos mutatókkal megosztani az előbb felsorolt költségeket. Szerintünk ez a mutató lehetne a helyiségek négyzetmétere, légköbmétere és a rendelési idő. Helyesen gondoljuk a tevékenységekhez rendelt költségek megosztását?
3. Alaptevékenységet és vállalkozási tevékenységet egyaránt végző költségvetési intézmény azon költségeit, amelyek mind a két feladathoz kapcsolódnak, a tevékenységekből elért bevétel arányában bontja szét. Tájékoztatásuk szerint ezt egyeztették a fenntartójukkal, és a bevételarányos költségmegosztás ez alapján került bevezetésre. Helyes a bevételarányos megosztás, vagy azt célszerű felülvizsgálni, és költségekhez rendelni a megosztást?
Részlet a válaszából: […] 1. A kórházak gazdasági irányításának átadása valóban nem számít szervezeti átalakulásnak. Az államháztartási (Áht., Ávr.) és a számviteli szabályok (Áhsz., Szt.) a leltározással kapcsolatban azokat az eseteket határozzák meg, amikor kötelező a fizikai leltározás,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 7.

Intézmény megszűnésével járó áthelyezések

Kérdés:

Intézményünk költségvetési szerv, 100 főt meghaladó létszámmal. Jelenleg önálló gazdasági szervezettel rendelkezünk. A fenntartó önkormányzat szándéka, hogy megszünteti az intézménynél a gazdasági szervezetet, a továbbiakban a polgármesteri hivatal látná el ezt a fel-adatot. Az intézménynél foglalkoztatott dolgozókat átvenné. Mi a teendő akkor, ha a munkavállaló nem szeretne átmenni a hivatalhoz, nem járul hozzá az áthelyezéséhez? Továbbá a gazdasági vezető jelenleg magasabb vezető, de áthelyezése esetén nem tudnak ilyen pozíciót ajánlani, az ő esetében köteles-e elfogadni egy alacsonyabb besorolású állást? Valamint a dolgozók közül 1 fő CSED-en van, az ő áthelyezése törvényszerű-e? Kinek milyen felmentési idő, végkielégítés jár?

Részlet a válaszából: […] ...előírásokat a jogviszonyváltás, -átadás tekintetében.A munkáltató személyében a jogszabály rendelkezése folytán bekövetkező olyan változás esetén, mikor a munkáltató egésze vagy egy része (szervezeti egysége, anyagi és nem anyagi erőforrásainak vagy feladat-...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 19.

Bölcsőde normatív támogatása

Kérdés: Önkormányzatunk intézményének feladata 2021. 01. 15-től bölcsődei ellátással bővül. Önkormányzatunk a fenntartáshoz gondozási díj megállapítását tervezi. Hogyan befolyásolja a gondozási díj bevétele a normatív támogatás összegét? A nem teljes hónapra járó normatív támogatás összegének megállapítását a gyermekek hiányzása hogyan befolyásolja? A 10 napos hiányzás értelemszerűen a fél hónapnál 5 napra csökken?
Részlet a válaszából: […] ...és a ténylegesen a bölcsődében töltött napokra kell számítani.A bölcsődék, minibölcsődék korábbi normatív finanszírozását felváltotta a feladatalapú finanszírozás, melynek keretében az intézmények számára a központi költségvetés valamennyi intézmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 9.

Vezetői megbízás visszavonása és eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatás jogutódlás esetén

Kérdés: Közművelődési intézmény vagyunk. Az önkormányzat döntése alapján 2015. április 1-jétől egy másik közművelődési intézmény gazdasági feladatait is a mi szervezetünk látja el. A másik intézménynél a gazdasági vezető megbízását visszavonták, ő azonban nem akar nálunk gazdasági szakalkalmazottként dolgozni. Hogyan kell rendezni az ő helyzetét, milyen jogai vannak?
Részlet a válaszából: […] ...Ennek megfelelően a közalkalmazott lemondással megszüntetheti a jogviszonyát, ha a rá irányadó munkafeltételek lényeges és hátrányos megváltozása következtében a jogviszony fenntartása számára aránytalan sérelemmel járna, vagy lehetetlenné válna. A közalkalmazott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 19.

Vezetői megbízás közoktatási intézménynél

Kérdés: Tagintézmény-vezetőként dolgozom egy szakközépiskolában, határozott idejű magasabb vezetői megbízással rendelkezem 2017. június 30-ig (Kjt. 23. §). 2013 szeptemberétől fenntartóváltás lesz intézményünkben, egyházi fenntartásba kerülünk. Érvényben marad-e a vezetői megbízásom, hiszen "elvileg" az átvétel során semmilyen érdeksérelem nem érheti a nevelőtestület egyetlen tagját sem? (Az intézményben 2010. 08. 26. óta vagyok magasabb vezető.)
Részlet a válaszából: […] ...eljárni. A vezetői megbízás automatikusan megszűnik a Kjt. 25/A. §-a szerinti átadás esetén, azaz ha a munkáltató személye azért változik meg, mert a munkáltató egésze vagy egy része az Mt. hatálya alá tartozó munkáltató, jelen esetben az egyház számára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.

Normatíva

Kérdés: Ha 2010. december 31-ig betölti a 3. életévét a gyermek, és még ebben az évben akár egy napot is jár az óvodába, akkor a 2010. évi költségvetés elszámolása során számolni kell a 2010/2011. (I. félév.) tanév 4/12 részénél a létszámával. Tehát normatíva igényelhető rá (4/12). Az októberi létszám alapján készülő oktatási statisztikában lehet-e szerepeltetni a gyermeket, aki majd csak később tölti be a 3. életévét (december 31-ig), de az óvodába már beíratásra került? Ha nem lehet szerepeltetni, és ugye az októberi statisztikai számok alapján tervezzük a 2011. évi költségvetést, akkor ez a létszám nem lesz benne, ugyanakkor ez a gyerek feltehetően 2011. augusztusig jár óvodába, ugyanakkor normatíva nem igényelhető rá, mivel az előző évi októberi létszám a 2011-es költségvetés 8/12-ének az alapja. A normatíva ellenőrzésekor év közben hiába van mód júliusban pótigényre, az októberi statisztikák a mérvadóak.
Részlet a válaszából: […] ...hozzájárulások, támogatásokutalása, amely a költségvetési bevételek döntő hányadát képezik. Az igényelhető normatívák évenként változnak, annak mértékétés az igényelhetőség feltételeit az adott évi költségvetésről szóló törvényalapján kell megtervezni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 14.

Munkáltatói jogutódlás

Kérdés: Megyei fenntartású szociális intézményben dolgozunk. 1. Fenntartónk a fenntartása alá tartozó szociális intézményeket közös irányítás alá kívánja vonni ez év július 1-jétől. A jelenlegi intézmények jogutódlással megszűnnek, helyettük új intézmény jön létre 2009. július 1-jétől. Közalkalmazottként dolgozunk, a garantált illetményen túl munkáltatói döntésen alapuló kiegészítést is többen kapunk. A jogutódlással történő megszűnés esetén bérünk hogyan alakulhat, elvehetik-e a munkáltatói döntésen alapuló kiegészítést? (Munkakör-változások feltehetőleg előfordulnak majd.) 2. További kérdésünk, hogy az összevonással kapcsolatosan a prémiumévekre jogosult munkatársaink részére ezt a lehetőséget fel lehet/kell-e ajánlani? Két kollégánk szívesen élne ezzel a lehetőséggel (egyéb feltételek fennállnak). Úgy tudjuk, hogy a fenntartó álláspontja szerint ez nem lehetséges a szakszervezetekkel (2008. dec. 18) történt megállapodás miatt: "...felhívják a fenntartókat és munkáltatókat arra, hogy 2009-ben ne csökkentsék a közalkalmazottak létszámát..." A prémiumévek programba történő bekapcsolás során tényleges létszámcsökkenés, elbocsátás nem merül fel, hiszen a dolgozók munkaviszonya továbbra is fennáll. A megállapodás ezt is tartalmazza: "Az átszervezésekkel esetlegesen együtt járó létszámváltozások jogszabályi megakadályozására a kormány nem lát lehetőséget..."
Részlet a válaszából: […] ...tartozó) munkáltató helyébe egy új (szintén Kjt. hatálya alá tartozó)munkáltató lép. A munkáltató személyében bekövetkezett változás önmagában nemérinti a közalkalmazotti jogviszonyt, az változatlan marad, ezért újkinevezésre sincs szükség, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 30.

Kistérségi társulás normatívája

Kérdés: Intézményfenntartó társulás székhelye szerinti önkormányzat mikor jár el helyesen, ha az étkezési normatívát átadja a tagintézmény telephelyén étkeztetett önkormányzat részére, vagy ha megvásárolja számla ellenében?
Részlet a válaszából: […] ...feladat ellátásához szükséges pénzügyifedezet az éves költségvetési rendeletben előirányzatként szerepel. Az étkeztetési normatíva változásáról a fenntartóönkormányzat adatot szolgáltat a társulás részére a tagintézményekben (társulásáltal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 24.

Nyugdíjas közalkalmazottak alkalmazása

Kérdés: Helyi önkormányzat felügyelete alá tartozó, önállóan gazdálkodó (teljes jogkörű) közoktatási intézmény vagyunk. Hozhat-e a fenntartó olyan döntést, hogy az előrehozott nyugdíjban részesülők munkaviszonyát szüntessük meg, és helyettük fiatalabb munkaerőket alkalmazzunk? A döntéshez nem kapcsolódik létszámcsökkentés, mert azt már végrehajtottuk. Az előírt létszámot leépítettük, a Kjt. változásaira tekintettel, ebben is voltak nyugdíjasok. Ezenfelül még vannak nyugdíjas közalkalmazottak (58, 59 évesek), munkájukra szükség van. El kell-e őket azért küldeni, mert nyugdíjat is kapnak?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 30. § (1) bek. e) pontja értelmében a munkáltató aközalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel megszüntetheti, ha a közalkalmazott afelmentés közlésének, illetőleg a felmentési idő kezdetének napján nyugdíjasnakminősül. A jogviszony megszüntetéséhez még az is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 12.