Munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés

Kérdés:

Hivatalunk egyik köztisztviselője 2023. 01. 20-án saját költségére MÁV-Start Klub VIP-kártyát vásárolt, melyről utólag, 2023. 06. 26-án kért a munkáltató nevére számlát 280 000 Ft (éves összeg) értékben. Ez a kártya a MÁV-Start Zrt. és a GYSEV Zrt. magyarországi hálózatán jegyváltás nélküli díjmentes utazást biztosít részére. A dolgozó nyilatkozott, hogy munkavégzés okán napi munkába járás céljából veszi igénybe. A dolgozó részére a MÁV-jegypénztáros kiadott egy igazolást is, hogy mennyi lenne a havibérlet ára. A jelenlegi jogszabályok szerint munkába járás címén a dolgozó részére adómentesen kifizethető-e ez alapján valamennyi térítés? Ha igen, mennyi? Milyen módon kell ezt megállapítani? Köteles-e a munkáltató a MÁV-kártya alapján téríteni? A 39/2010. Korm. rendelet 3. §-ának (1b) bekezdése 2023. 03. 24-től az alábbira változott: "A munkáltató az (1) bekezdés a)–d) pontjában foglaltak figyelembevételével a következő menetjegyek és bérletek árának a (2) és (3) bekezdésben foglalt mértékét megtéríti a munkavállaló számára:
a) bármely menetjegy vagy bérlet, amelyről a feltüntetett viszonylat alapján megállapítható, hogy alkalmas napi munkába járásra és hazautazásra,
b) helyközi országbérlet, helyközi vármegyebérlet, valamint egyéb olyan, az országosnál kisebb területi érvényességű bérlet, amely meghatározott területen érvényes, továbbá alkalmas és szükséges a napi munkába járásra és hazautazásra történő felhasználásra."
Ha téríthető e szerint a munkába járás összege, mikortól?

Részlet a válaszából: […] A 39/2010. Korm. rendelet 3. §-ának (2) bekezdése alapján a munkáltató által fizetett napi munkába járással kapcsolatos költségtérítés a bérlettel vagy menetjeggyel való elszámolás ellenében azok árának legalább 86%-a. Az Szja-tv. 25. §-ának (2) bekezdése szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 28.

Kedvezményesen nyújtott intézményi szolgáltatás

Kérdés:

Intézményünk szolgáltatását saját dolgozójának, illetve a dolgozók közvetlen hozzátartozójának a "piaci" árhoz képest 50%-os kedvezménnyel biztosítja. A számlakiállítási kötelezettség tény, de hogyan szükséges kiállítani a számlát, illetve ebben az esetben a teljes vagy az engedménnyel csökkentett összeg után kell áfát fizetni, továbbá felmerül-e esetlegesen szja-fizetési kötelezettsége az intézménynek?

Részlet a válaszából: […] ...gazdaságilag összehasonlítható piacon (összehasonlító módszer), vagyb) a terméknek, szolgáltatásnak független fél felé, változatlan formában történő értékesítése során alkalmazott ellenértékből (árból) a viszonteladói költségek és a szokásos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Kedvezményes strandbelépő juttatása

Kérdés: Önkormányzat egyszemélyes kft.-je kedvezményes áron strandbelépőt ad az önkormányzatnak. Mivel a szokásos piaci ár alatt van az ára, felmerül-e áfaprobléma? Ha természetbeni juttatásként kapja a dolgozó, betudható-e ez az 1 éven belüli csekély értékű ajándéknak? Ha a számlázott árat nézzük, belefér a keretbe, de ha a piaci árat, akkor nem. Járulékmentes-e ez a juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...piacon;b) viszonteladási árak módszere, amelynél a szokásos piaci ár az eszköznek, szolgáltatásnak független felek felé, változatlan formában történő értékesítése során alkalmazott ár, csökkentve a viszonteladó költségeivel és a szokásos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 16.

Nyugdíjas foglalkoztatása önkormányzatnál Mt. hatálya alatt

Kérdés: Önkormányzatnál jelenleg foglalkoztatott, Mt. hatálya alá tartozó dolgozó nyugdíjba vonul. Nyugdíjasként szintén nem az Mt. hatálya alá tartozóként ugyanabban a munkakörben alkalmazható-e?
Részlet a válaszából: […] ...megállapított ellátásban, a táncművészeti életjáradékban, az átmeneti bányászjáradékban, szolgálati járandóságban), megváltozott munkaképességűek ellátásaiban (rehabilitációs ellátásban, rokkantsági ellátásban) részesülő személy.A törvény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 7.

Önkormányzat tulajdonában lévő személygépkocsi polgármester általi magáncélú használata

Kérdés: A polgármester jogviszonya különleges foglalkoztatási jogviszony, és adójogi szempontból az Szja-tv. 25. §-ának hatálya alá tartozik. A Mötv. 71. §-a alapján a polgármester költségtérítésre jogosult, azonban a hivatalnál is keletkeznek a feladatellátásához kapcsolódó kiadások, például a hivatali számítógép-használat, a hivatali utazás szállásköltsége, a hivatali gépjármű használata. A kérdés az, hogy a hivatal hogyan számolja el a polgármester általi hivatali gépjármű-használatot? Megoldás lehet-e az, ha a képviselő-testület megállapít a polgármester részére egy éves kilométerkeretet a hivatali gépjármű személyes használatára, és a polgármester havonta elszámolólapot állít ki a kilométeróra állásáról, a cégautóadó-fizetési kötelezettség megfizetése mellett? Az Szja-tv. 1. sz. melléklete szerint adómentes a személygépkocsi magáncélú használata. Általános szabály, hogy ami után szja-t nem kell fizetni, az után más járulékot sem. A cégautóadó megfizetése mellett a kilométerek nyilvántartásának vezetése az üzemanyag-felhasználás miatt szükséges.
Részlet a válaszából: […] ...évre vonatkozó, biztosítottak bejelentésére szolgáló nyomtatvány kitöltési útmutatója rendezte ezt a kérdést. Az útmutató 2015. évi változásként rögzíti, hogy a (főállású) polgármester és az alpolgármester 2015. január 1-jétől munkaviszonyban álló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 22.

Őstermelő

Kérdés: Önállóan működő és gazdálkodó általános iskolánk főzőkonyhát üzemeltet. Kérdésünk az lenne, hogy ha mezőgazdasági őstermelőtől szeretnénk felvásárolni a konyha részére, ezt hogyan tudjuk teljesen szabályosan megtenni? Milyen nyilatkozatokat kell kérni az őstermelőktől? Változtat-e valamin az a tény, hogy nyugdíj, főállás mellett őstermelő, akitől felvásárolnánk, vagy nincs állása, csak őstermelő?
Részlet a válaszából: […] Amennyiben az önállóan működő és gazdálkodó iskola konyhájaa diákok élelmezéséhez szükséges alapanyagokat őstermelőtől fogja megvásárolni,akkor elsődlegesen arról kell meggyőződniük, hogy az érintett személy valóbanőstermelőnek minősül-e, és rendelkezik-e...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Önkéntes kölcsönös egészségpénztárba fizetett munkáltatói hozzájárulás

Kérdés: Munkavállaló részére a cég önkéntes kölcsönös egészségpénztárba fizet munkáltatói hozzájárulást. A munkáltatói hozzájárulás mértéke meghaladja az Szja-tv. 7. § (1) bekezdés kd) pontjában meghatározott mértéket, vagyis 2008-ban a 20 700 forintot. Kérdés, mit kell ez után a munkáltatónak fizetnie, és a 0808-as nyomtatvány mely soraiban kell ezen összegeket szerepeltetnie? A következő két megoldás közül nem tudunk választani. A munkáltató levon a munkavállalótól a 20 700 forint feletti részből nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot, amelyet 0808 M lapokon feltüntet, és fizet tb-járulékot a 20 700 forint feletti összeg után, melyet külön a 0808-01-02 lap 40-42. sorában feltüntet. Ezt az összeget nem személyi jövedelemadóval növelten tünteti fel. Tehát csak a 20 700 forint feletti rész után fizeti meg az 54% szja-t és a 29%-os társadalombiztosítási járulékot. A másik változat szerint a munkavállalótól nem von semmilyen járulékot, viszont a személyi jövedelemadóval növelt összeg után fizeti meg a járulékot.
Részlet a válaszából: […] A Szja-tv. 7. § (1) bek. szerint: "A jövedelemkiszámításánál nem kell figyelembe venni a következő bevételeket:kc) ...kd) ...ke) ..."A Tbj. 4. § k) pontja alapján a járulékalapot képezőjövedelem:"Az Szja-tv. szerinti, az összevont adóalapba tartozó, azönálló és nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 1.

Saját jogú öregségi nyugdíjban részesülő személy foglalkoztatása

Kérdés: Milyen feltételekkel alkalmazható a költségvetési intézményekben egy saját jogon öregségi nyugdíjban részesülő gépkocsivezető? Gondolok itt a 2008. évi személyijövedelemadó-változásokra, bérezésekre. Vonatkozik-e alkalmazására a minimálbér tizenkétszeresének megfelelő maximum, amely összeghatár feletti éves kereset esetén választania kell a nyugdíj és a bérkereset között?
Részlet a válaszából: […] A költségvetési intézményeknél is lehetőség vantermészetesen arra, hogy saját jogon öregségi nyugdíjban részesülő személytfoglalkoztassanak. A saját jogú nyugdíjas (a társadalombiztosításinyugellátásról szóló törvény értelmében saját jogú öregségi, rokkantsági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 29.

Nyugdíjas foglalkoztatott járulékfizetése

Kérdés: Társasházunk 3 épületből áll, 44 tulajdonossal. A tulajdonosok 75 százaléka nyugdíjas. Egy nyugdíjas elvállalta a kertgondozást költségjóváírásra. A 2007. áprilisra kihozott rendelkezés szerint ez tovább nem valósítható meg. Így rosszul jár, aki azt csinálta, valamint a többi (33) nyugdíjas is. Annyira nagy szüksége van az államnak arra a kevéske adóra, hogy a nyugdíjasok a járulékaikon felül ne tudjanak további jövedelemhez jutni?
Részlet a válaszából: […] ...szabályok vonatkoznak a kertgondozást vállaló nyugdíjasmagánszemély esetében. A 2007. április 1-jétől bekövetkezett változás ugyanis ajárulékfizetési szabályokat érintette, melynek eredményeként a nyugdíjas foglalkoztatottaktóllevonandó összeg a 8...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 5.

Magyarországon letelepedett külföldi állampolgár járulékfizetési kötelezettsége

Kérdés: Román állampolgár Magyarországon letelepedési engedéllyel rendelkezik. 2003. februártól kft. ügyvezetője, 50% tulajdoni hányaddal, díjazása 15 ezer forint. Milyen jogviszonyban láthatja el feladatát? Megbízás 10% költséghányaddal vagy társas vállalkozóként? Milyen járulékfizetési kötelezettsége keletkezik?
Részlet a válaszából: […] ...a társas vállalkozásnak nincs.Az Európai Unióhoz történő csatlakozás atársadalombiztosítási rendelkezésekben is változást eredményezett, de ezek aváltozások a letelepedett román állampolgár társadalombiztosítási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 9.