Komplex szolgáltatások megítélése

Kérdés: Egy társaság új építésű társasházi lakások – kulcsrakész – kivitelezését vállalja vevői számára, amely projektek egy része megfelel az 5 százalékos adókulcs alkalmazása feltételeinek. Ezen projektek keretében a társaság a vevőivel megkötésre kerülő adásvételi előszerződésekben, illetőleg szerződésekben az annak mellékletét képező műszaki tartalom szerinti lakások – jogszabályok és szakmai követelményeknek megfelelő – kulcsrakész kivitelezését és értékesítését vállalja a szerződésben megállapított ellenérték mint vételár ellenében. A vevők oldalán ugyanakkor számos alkalommal merülnek fel egyedi, a műszaki tartalomtól való eltérést eredményező kérések (pl.: a műszaki tartalomhoz képest jobb, drágább kivitelű hideg-, melegburkolatok, szaniterek, mosdók, kádak, zuhanyzók beszerelése), amelyeknek a társaság igyekszik eleget tenni. Tekintettel azonban arra, hogy ezen egyedi kérések jellemzően meghaladják a felek közötti szerződésben rögzített ellenérték által lefedett műszaki tartalmat, és mert ezek rendszerint jóval – esetenként hónapokkal – az adásvételi szerződés megkötése után merülnek fel, ezen kérések megvalósítására a társaság pótmunkaként tekint. Ennek megfelelően a vevők által megrendelt és a társaság által elvégzendő pótmunkák miatt a felek nem módosítják az adásvételi szerződésüket, hanem azt egy külön ügyletként, vállalkozási szerződésként kezelik, és azzal az adásvételi szerződéstől függetlenül, külön számolnak el, amelynek megfelelően a társaság minden esetben 27 százalékos áfatartalom mellett állítja ki a vevők részére a számláit ezen pótmunkákról. Helyes a fenti eljárás, vagy a társaságnak ezen (pót)munkákat az adásvételi ügylettel együtt komplex szolgáltatásként kell kezelnie, amelynek tekintetében a főszolgáltatás az adásvételi ügylet, amely így meghatározza a szolgáltatásegység adójogi sorsát, és amelyből következően a társaságnak ezen (pót)munkákat 5 százalékos áfa mellett kell számláznia a vevők felé? Jól értelmezzük-e, hogy a társasházi lakások – függetlenül attól, hogy elnevezésük nem az Áfa-tv. szövege szerinti "többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított lakás", amennyiben a négyzetméterre vonatkozó kritériumok is teljesülnek az egyes lakások esetében – megfelelnek az Áfa-tv. 3. számú mellékletében foglalt előírásoknak?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezésre.Az ingatlanértékesítés Áfa-tv. szerinti teljesítési időpontjáról szóló NAV-tájékoztató (megjelent az Adó- és Vámértesítő 2011/7. számában) szerint a hivatkozott rendelkezés az ingatlan átadását nevesíti a tényállás fő elemének, ezért...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Nyomdai szolgáltatások áfája

Kérdés: Önkormányzatunk nyomdai munkákat rendelt meg, melyek közt tervezési, tipográfiai és grafikai terv előkészítés feladatok szerepelnek. Alapvetően azonban egy kész kiadványt, könyvet rendeltünk meg a szerződés keretében. Vita merült fel azonban az alkalmazandó adómérték tekintetében a nyomdával. Ők úgy gondolják, hogy 20 százalékos adókulccsal kell számlázniuk a jelzett szolgáltatásokért. Mi azonban úgy látjuk, hogy 5 százalékos adókulcs alá tartozik, mivel mi egy bizonyos példányszámban elkészített könyvet rendeltünk meg. Mi a véleményük továbbá a reklámanyagok, illetve a csomagolóanyagok adómértékéről? Kérdés továbbá számunkra, hogy az adó alapjának része-e a környezetvédelmi termékdíj, melyet szintén át kíván hárítani a nyomda.
Részlet a válaszából: […] ...esetébenaz alapanyagot nem a nyomda biztosítja, hanem a megrendelő. Az Áfa-tv. 70. §-a alapján az adó alapjába beletartoznak azadók, vámok, illetékek, járulékok, hozzájárulások, lefölözések és más kötelezőjellegű befizetések. Abban az esetben tehát, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 18.

Áfakulcs meghatározása

Kérdés: Egy könyvet készülünk kiadni. A nyomdai munkákra beérkezett árajánlatokat áttanulmányozva megállapítottuk, hogy azokban az ajánlattevők eltérő áfakulccsal számolnak. Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy a tervezés, nyomdai előkészítés, tipográfiai és grafikai terv, nyomdai előkészítés, nyomdai kivitelezés, a reklámhordozó anyagok és a csomagolóanyagok utáni környezetvédelmi termékdíj milyen áfakulcs alá tartozik!
Részlet a válaszából: […] ...esetében az alapanyagot nem a nyomdabiztosítja, hanem a megrendelő. Az Áfa-tv. 70. §-a alapján az adó alapjába beletartoznak azadók, vámok, illetékek, járulékok, hozzájárulások, lefölözések és más kötelezőjellegű befizetések. Abban az esetben tehát, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 9.