Jubileumi jutalomra jogosultság kérdése

Kérdés: 1983 júliusában álltam munkába egy üdülési és szanatóriumi igazgatóságnál, illetve a SZOT Igazgatóság Gazdasági Szervezeténél. 1989-ben GYES-re mentem, majd 1992. február 29-én "áthelyezve" munkaviszony megszűnésének módja bejegyzés szerepel a munkakönyvemben. Ettől fogva dolgozom a jelenlegi pénzügyi köztisztviselői munkakörömben a közös önkormányzati hivatalnál. 2012-ben megváltozott a jubileumi jutalomra jogosító idő számítása a közszolgálati tisztviselők esetében. A bérügyekkel foglalkozó kolléga úgy ítélte meg, hogy az 1992 előtti évek beszámítása – a jubileumi jutalomra való jogosultság megállapításánál – nem fogadható el az én esetemben. (Megjegyzem, hogy két másik kolléganőm is önkormányzatnál helyezkedett el, és náluk elismerték a SZOT-nál eltöltött időt közszolgálatnak.) Szerintük már 2012-ben sem voltam jogosult a 30 éves jubileumi jutalomra, mivel a 25 éveset már korábban (2007-ben) megkaptam. A 35 éveset sem kaptam meg, úgy tájékoztattak, hogy majd csak 2022-ben jár a 30 éves jubileumi jutalom. A polgármesteri hivatal álláspontjával a mai napig nem értek egyet. A Szakszervezetek Országos Tanácsa is a költségvetési szférához tartozott, az államháztartás egy bizonyos szintjén helyezkedett el – véleményem szerint –, hiszen "piros beszámolófüzetet" készítettünk a SZOT Üdülési Szanatóriumi Főigazgatóság, illetve a Pénzügyminisztérium számára, ugyanúgy, mint az önkormányzatok abban az időben. Munkakörömhöz jelentkeztem be az államháztartási mérlegképes tanfolyamra is. Próbáltam keresgélni az interneten az alapító okiratot, de sajnos nem jutottam eredményre, ellenben a következőt találtam:
Szerző: Magyarország Egészségügyi Minisztérium
Cím és szerzőségi közlés: Tájékoztató a Magyar Népköztársaság 1985. évi költségvetésének a végrehajtásáról szóló jelentéshez, az Országgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottsága részére/ [közread. az] Egészségügyi Minisztérium, Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság, Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság
Megjelenés: Budapest: Egészségügyi Minisztérium Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság 1986
Úgy vélem, hogy 1992-ben, amikor munkahelyet váltottam, a SZOT – igaz, nem az önkormányzati – az államháztartás rendszerébe tartozott, és méltánytalannak tartom a megkülönböztetést.
Másik kérdésem: a közalkalmazottaknál hogyan számítják a jubileumi jutalomra való jogosultságot 1992 előtt? Ott is csak a Kjt. hatálya alá tartozó jogviszonyt lehet számítani, vagy pedig minden egyéb jogviszony is beleszámít?
Részlet a válaszából: […] A Kttv. hatályos szabályai a jubileumi jutalomra való jogosultságot, illetve a jogviszonyban töltött idő beszámíthatóságát attól teszik függővé, hogy a köztisztviselő mely törvény hatálya alá tartozó szervnél töltötte el azt.A Kttv. 150. §-ának (3) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

Költségvetési szervnél, önkormányzatnál és hivatalánál két munkavégzésre irányuló jogviszony egyidejű fennállásának feltételei

Kérdés: Önkormányzatunknál 1 fő szociális segítő munkakörben, 6 órás közalkalmazotti jogviszonyban, a szociális étkeztetéssel kapcsolatos feladatokat látja el. A szociális étkeztetést az önkormányzat nem költségvetési szerv útján, hanem önkormányzati feladatellátásban (szakfeladat) látja el. Az óvoda önállóan működő költségvetési szerv, a konyha működtetése is az óvodai feladatellátásban történik. Az óvodai élelmezésvezető nyugdíjba vonulása miatt a szociális segítő munkakörben alkalmazott önkormányzati feladatellátásban szereplő szociális segítő látná el közalkalmazotti jogviszonyban az óvodai élelmezésvezetői feladatokat is. A munkáltatói jogokat a szociális segítő esetében a képviselő-testület, az élelmezésvezető esetében pedig az óvodavezető gyakorolja. A fenti esetben hogyan járhat el a jogszabályoknak megfelelően az önkormányzat? Hogyan lehet egy embernek két munkahelye? Ki lesz a munkáltató? A költségvetési létszámkeretben hol kell szerepeltetni, az önkormányzatnál, az intézménynél vagy mindkettőnél? A Kjt. mely végrehajtási rendeletei vonatkoznak rá? Probléma még az is, hogy az illető élelmezésvezetői végzettséggel nem rendelkezik.
Részlet a válaszából: […] ...a Kttv. 258. §-a.Az óvodánál az élelmezésvezetői feladat viszont közalkalmazotti jogviszonyban látható el, itt a Kjt. és az annak végrehajtására kiadott 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet tartalmazza a vonatkozó szabályokat. Meg kell jegyezni, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 13.

Változások a 2009. évi CXXX. törvényben

Kérdés: Mik az önkormányzati költségvetés tervezéséhez kapcsolódó főbb változások a 2009. évi CXXX. törvényben?
Részlet a válaszából: […] ...végző szervtől – azönkormányzatot illeti meg. A szabálysértési pénz- és helyszíni bírság, valaminte közigazgatási bírság végrehajtását kérő szerv költségminimum megelőlegezésérenem köteles. Az Országgyűlés a helyi önkormányzatok, valamint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 2.

2009-es szabályok vezetői munkaköröknél

Kérdés: Az önkormányzatunk egyik intézményénél 2004-ben nyugdíjba vonulás miatt megüresedett a gazdasági osztályvezetői önálló munkakör, melyre vezetői megbízást kapott egy volt munkatársam kinevezett gazdasági kiemelt főelőadói munkakör mellett, határozatlan időre. Első kérdésem, hogy ez szabályos volt-e? A nyugdíjba ment vezető kinevezett gazdasági osztályvezető volt (önálló munkakörben). 2009. január elsejével módosultak a jogszabályok, és konkrétan megmondják, hogy mely munkakör minősül kinevezett, és mely munkakör megbízott vezetői munkakörnek. Most marad minden változatlan, továbbra is kiemelt főelőadó munkakör vezetői megbízással, vagy a kinevezéshez meg kell pályáztatni az önálló munkakörű vezetői beosztást? A vonatkozó végrehajtási rendelet pedig még 5 éves szakmai gyakorlatot is előír, amit még pár hónap híján nem töltött be a kolléga. Kérdésem, hogy eddig jogszerűen jártak-e el irányában, illetve várja-e meg az öt évet, és pályázzon újból arra a munkakörre, amit eddig folyamatosan betöltött?
Részlet a válaszából: […] A korábbi eljárásuk, miszerint vezetői megbízással láttattákel a gazdasági osztályvezetői feladatokat, nem kifogásolható, ugyanakkor,ahogyan a kérdésben is írták, 2009. január 1-jétől a jogszabályi környezetmegváltozott.Az új előírások alapján a kinevezett és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 19.

Kinevezett és megbízott vezetők az általános iskoláknál

Kérdés: A 2008. évi LXI. tv. módosította a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt, amely szerint a vezetők és magasabb vezetők esetében a garantált illetmény a vezetői illetményalap és a vezetői munkakör képzettségi osztályához tartozó szorzószám szorzatából áll. Ezeket a szorzószámokat a 3. sz. melléklet tartalmazza. Ugyanezen törvény kimondja, hogy a vezető illetménykiegészítésben és jutalomban nem részesíthető. A kérdésünk az lenne, hogy önkormányzati fenntartású általános iskola igazgatójára, annak helyetteseire, valamint a gazdasági vezetőre alkalmazható-e ez a módosítás?
Részlet a válaszából: […] ...minősül. Amagasabb vezető, valamint a vezető munkaköröket, illetve megbízásokat, továbbáa kinevezés, illetve a megbízás feltételeit a végrehajtási rendelet határozzameg, azaz a Kjt. szabályai mellett minden esetben szükséges a végrehajtásirendelet ágazati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 17.

Túlmunka díjazása

Kérdés: A pályázatokat önkormányzatunk számára a polgármesteri hivatal köztisztviselői írják, általában munkaidőn kívül. A nyertes pályázatok után milyen módon tudnánk a köztisztviselőinket díjazni, hogy az önkormányzat költségvetésére nézve az ne jelentsen indokolatlan terhet. Megbízási szerződést köztisztviselővel köthetünk-e pályázatírásra?
Részlet a válaszából: […] ...amelyeket figyelembe kell venni a céljuttatás megállapításakor.A harmadik lehetőség pedig a megbízási szerződés kötése azadott feladat végrehajtására. Ekkor azonban szintén figyelemmel kell lenni arraa körülményre, hogy a köztisztviselőnek munkaköri leírása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 26.