Találati lista:
1 Nemzetiségi önkormányzat által szervezett programok
Kérdés: Önkormányzatunk (illetve a helyi roma nemzetiségi önkormányzat) a törvényben meghatározott kulturális, hagyományőrző és közösségi feladatai keretében rendszeresen szervez helyi rendezvényeket (pl. nemzetiségi napok, városnapok, idősek világnapja), valamint nyári gyermek- és ifjúsági táborokat. A rendezvények során az alábbi, vendéglátással és programokkal összefüggő kiadások merülnek fel: A rendezvényeken részt vevő helyi lakosság (beleértve a roma lakosságot) részére vásárolt élelmiszerek, üdítők, alapanyagok közös főzéshez (pl. egytálétel biztosítása minden résztvevőnek). A rendezvényekre meghívott hivatalos vendégek, protokolláris szereplők, valamint a képviselő-testület tagjai részére biztosított elkülönített vagy kiemelt vendéglátás. A rendezvényeken versenyek, kulturális programok díjazására vásárolt serlegek, kupák. A nemzetiségi önkormányzat által szervezett nyári táborokban részt vevő gyermekek napi többszöri kötelező étkeztetésének (élelmiszer-alapanyagok) biztosítása. A gazdálkodás során bizonytalanság merült fel azzal kapcsolatban, hogy a fenti tételek közül melyek minősülnek a szakmai feladatellátás részét képező dologi kiadásnak (a rendezvény közvetlen költségének), és melyek esnek az Szja-tv. 3. §-ának 26. pontja szerinti reprezentáció hatálya alá, amelyek után az önkormányzatot mint kifizetőt adókötelezettség terheli. Fentiekre tekintettel az alábbi konkrét kérdésekre szeretnénk választ kapni:
A nyitott lakossági és nemzetiségi rendezvényeken a lakosok részére biztosított egységes étel-ital fogyasztás (alapanyagok, üdítők) elszámolható-e szakmai feladathoz kapcsolódó dologi kiadásként, vagy reprezentációnak minősül?
A rendezvényen megjelent hivatalos meghívott vendégek és a képviselő-testületi tagok ellátása minden esetben reprezentációs kiadásként (K123 rovat) kezelendő?
A rendezvényekre vásárolt serlegek, kupák és tárgyjutalmak dologi kiadásként (K312 Üzemeltetési anyagok) elszámolhatóak-e, vagy üzleti ajándéknak/reprezentációnak minősülnek?
A nemzetiségi önkormányzat által szervezett táborok során a gyermekek részére biztosított étkeztetés (rendelt melegétel) költségei (K311/K312) dologi kiadásnak minősülnek a szakmai program részeként?
A táborozó gyermekek vagy lakossági programok résztvevői részére megrendelt személyszállítás (autóbuszbérlés) elszámolható-e dologi kiadásként (K333 Szállítási szolgáltatások), vagy felmerülhet-e utazási reprezentáció/adókötelezettség? A kulturális programok, táborok keretében a résztvevőknek (gyermekeknek, lakosoknak) vásárolt belépőjegyek (múzeum, strand, vadaspark stb.) dologi szolgáltatásként (K337) elszámolhatóak-e, vagy reprezentációnak/ajándéknak minősülnek?

2 Felmerült költségek beruházásként történő elszámolása
Kérdés: Megerősítést szeretnénk kérni az alábbi számviteli témában. Ha az önkormányzat vásárol például egy gépet vagy bármilyen nagy értékű tárgyi eszközt, akkor hiába szerepel a számlán szállítási költség, az az Áhsz. 16. §-ának (3) bekezdése alapján nem része az eszköz bekerülési értékének. Viszont, ha van egy vállalkozó (idegen kivitelező), aki például egy ingatlan felújítása keretében tárgyi eszközöket is beszerez az önkormányzat részére, akkor ebben az esetben az Áhsz. 16. §-ának (3b) bekezdése alapján a bekerülési értékbe beleszámít a szállítási költség is. Jól értelmezzük a jogszabályt, és valóban elképzelhető, hogy ugyanannak a tárgyi eszköznek más lesz a bekerülési értéke, ha önkormányzatként mi magunk vásároljuk meg, mint akkor, ha egy idegen kivitelező szerzi be és számlázza le a részünkre?
3 Teljesítés elszámolása számla hiányában
Kérdés: Önkormányzatunk 2021. évben díjbekérő alapján kifizetést intézett. Az előlegért cserébe a termékértékesítés megtörtént. A kiutalt előlegről a partner sem előlegszámlát, sem végszámlát nem állított ki, így könyvelésileg a 36514-ről a tétel kirendezése rovatra nem történt meg a tárgyévig. Kérjük javaslatukat a tétel helyes rendezésére a tárgyévben!
4 Vagyonkezelésbe vett önkormányzati vagyon
Kérdés: Államháztartáson kívüli, 100%-ban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság a Mötv. 109. §-ában foglaltak alapján a vagyonkezelésébe vett önkormányzati vagyon vonatkozásában pótlólagos beruházási, felújítási munkálataival a visszapótlási kötelezettségének, valamint a szerződésben rögzített negyedéves adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tesz. A 38/2013. NGM rendelet alapján az önkormányzat a vagyonkezelt eszközei közé vezeti át a vagyonkezelésbe adott eszköz bruttó és halmozott értékcsökkenés összegét, és ezzel egy időben előírja követelésként a vagyonkezelésből eredő visszapótlási követelést (szakmai anyagok alapján határozatlan idejű szerződés esetén az átadott eszköz nettó értékét). Tegyük fel, hogy az értékcsökkenés tekintetében mindkét félnél az eredetileg átadott eszköz ugyanazzal a leírási kulccsal „amortizálódik” tovább.
A vagyonkezelési szerződés hatálya alatt elvégzett felújítás, beruházás:
– a társaságnál aktiválással kerül nyilvántartásba vételre,
– az önkormányzat a – vagyonkezelési szerződésben kikötésre kerülő negyedéves – adatszolgáltatások alapján szintén könyveli a bruttó értékben bekövetkezett növekedéseket.
Eltekinthet-e a két fél a vagyonkezelési szerződés módosításától, amennyiben a vagyonkezelési szerződés térítésmentes átadására vonatkozó határidőt nem rögzít, a társaság a vagyonkezeléssel érintett időszak végén (szerződés lejáratakor vagy megszüntetésekor) adja át, és a térítésmentes átadással keletkezett áfát ekkor rendezi (feltéve, hogy a vagyonkezelőt a beruházáshoz kapcsolódóan részben vagy egészében adólevonási jog illette meg)? Helyesen gondoljuk, hogy az adatszolgáltatás alapján az önkormányzatnak lehetősége van a bruttóérték-változásokat könyvelnie, függetlenül attól, hogy a társaság a vagyonkezelési szerződés lejáratakor vagy megszüntetésekor fogja térítésmentesen átadni a tulajdonos önkormányzat részére? A fenti eljárással biztosított, hogy a két félnél, az egymással szembeni elszámolásból eredő követelés vagy kötelezettség egyező lesz a szerződés hatálya alatt.

5 Gépjárművezetési tanfolyam költségének átvállalása
Kérdés: Karbantartó kollégánk gépjárművezetési tanfolyamának költségét átvállalja az önkormányzat. A jogosítvány a munkakör betöltéséhez nem feltétlen szükséges. Munkaköre szerint az önkormányzat bármely ingatlanán munkát végezhet, így mind az ingatlanok közti közlekedéshez, mind a munkaeszközök, anyagok szállításához hasznos a jogosítvány megléte. Az átvállalt költségekre alkalmazható az Szja-tv. 4. §-ának (2a) bekezdése? Szükséges az önkormányzat nevére szóló számla, valamint az önkormányzat és a dolgozó közötti szerződés megkötése?
6 Kapott tűzifa könyvelése
Kérdés: A 2/2026. Korm. rendelet alapján az önkormányzat tűzifaigényt nyújtott be az ebr-rendszeren keresztül. Az illetékes erdőgazdaság adott tájékoztatást arról, hogy az operatív törzs döntése alapján az önkormányzat hány köbméter tűzifát kap ingyenesen. A hivatkozott jogszabály alapján a veszélyhelyzet ideje alatt a magyar állam a tulajdonában álló tűzifát – az operatív törzs kezdeményezése alapján – birtokátruházási jegyzőkönyv felvétele mellett ingyenesen ruházza át az önkormányzatra. A tűzifa szállítása megtörtént, a tűzifa térítésmentes átadás-átvételéről jegyzőkönyv készült. Az önkormányzat belső eljárásrendet alakított ki, mely tartalmazza a tűzifa igénylésére, a döntéshozatalra, a tűzifa kiosztására vonatkozó szabályokat. Az eljárásrendet a képviselő-testület hagyta jóvá. Mi a számviteli teendője ezzel kapcsolatban az önkormányzatnak, kell-e készletre venni az átvett tűzifát, és a kiosztási jegyzék alapján a készletről kivezetni, ha igen, akkor milyen értéken kell a tűzifát készletre venni, mert a pénzbeni értékét egyik dokumentum sem tartalmazza? Milyen könyvelési tételei vannak még a gazdasági eseménynek?
7 Verseny díjazása céljából megvásárolt nyereménytárgyak nyilvántartása
Kérdés: Önkormányzatunk óvodája oviolimpiát szervez több település óvodásainak részvételével. A verseny díjazásához 55.435 Ft értékben érmeket és kupákat vásároltak. A számla az önkormányzat nevére szól. A kiadást a K312 vagy K123 rovatra kell könyvelni? Ha K123-ra kell könyvelni, akkor adóköteles vagy adómentes juttatásnak minősül-e a kiadás?
8 Üzemanyag-felhasználáshoz kapcsolódó könyvelés
Kérdés: Intézményünkben raktár működik. Miként szükséges eljárni abban az esetben, ha az intézményi gépjárművekbe szerez be az intézmény üzemanyagot? Szükséges-e, hogy bevételezésre kerüljön a raktárba (2-es főkönyvi szám), majd azonnali kiadással terheljük a felhasználóra, vagy elegendő 5-ös főkönyvi számra könyvelni? Az üzemanyagok a raktárba nem kerülnek be fizikailag, azokat a gépjárműbe tankolják.
9 Önkormányzati képviselő adatigénylése
Kérdés: A Mötv. alapján az önkormányzati képviselő a polgármestertől igényelheti a képviselői munkájához szükséges tájékoztatást. Ez mit tartalmaz, iratbetekintést, valamennyi kért dokumentumról másolatot? Mit kell részére kiadni, biztosítani?
10 Bizományosi értékesítés elszámolása
Kérdés: Költségvetési szervként múzeumunkban bizományosi szerződéssel folytatunk értékesítést. A szerződés szerint a bizományosi értékesítésre átvett készleteket az értékesítést követően számlázza ki az intézmény (szerződés szerint bizományos) részére a megbízó. Az eladott készletek után az intézmény (bizományos) 25% jutalékot kap. Hogyan kell kezelni a pénzügyi és a költségvetési számvitelben a bizományosi értékesítésre átvett készleteket, a készletértékesítéskor befolyt bevételt, illetve az eladott készletek után a megbízó által kiszámlázott szállítói számlát és a kapott jutalékot?