Munkaruha-juttatás

Kérdés: Önkormányzatunk és intézménye, az óvoda belső szabályzata alapján munkaruha--juttatásban részesíti a dolgozóit, egységesen évente 20 000 forint összegben. A dolgozóknak a 20 000 forint kerül kifizetésre, mellyel – az intézmény nevére szóló – számlák ellenében kell elszámolniuk. Az óvodában az óvodapedagógusok és a dajkák kapnak, az önkormányzatnál a fizikai dolgozók (takarító, közterület-fenntartók). A szabályzat tartalmazza, hogy az egyes munkakörökben milyen ruházat vásárolható munkaruhaként. Pl. óvodapedagógus esetén: sportruházat, sportcipő, póló, dzseki, csizma, nadrág, papucs, kosztüm, blúz, köpeny vagy nadrág tunikával. Az Szja-tv. 1. számú melléklete 9.2. pontjának b) alpontja szerint munkaruházat az olyan öltözet és tartozékai, amelyet a munkavállaló egészségének védelme, a munkakörén, feladatainak ellátásán kívül hordott ruházatának megóvása céljából az adott munkakörben, a feladat ellátása közben visel, feltéve, hogy a körülményekből megállapíthatóan a munkaruházati termék használata nélkül a munkavállaló egészsége veszélyeztetett, illetőleg a ruházat nagymértékű szennyeződése, gyors elhasználódása következik be.
1. Van-e olyan jogszabály, ami kötelezően előírja ezen dolgozók esetében munkaruha vagy védőruha kötelező juttatását?
2. Megfelelnek-e a szabályzatban felsorolt ruházatok az Szja-tv. 9.2. pontjának?
3. A jelenleg alkalmazott megoldásnál kell-e a dolgozóktól járulékot, szja-t levonni, illetve a munkáltatónak szociális hozzájárulási adót fizetni, illetve a KIRA-rendszerben számfejteni?
4. Más-e az eljárás és a juttatás adóvonzata, ha a munkáltató vásárolja meg a munkaruhát, tehát mindenkinek egységesen ugyanolyan ruházatot?
5. Miként könyveljük a munkaruha-juttatást, K1108 Ruházati költségtérítésként, vagy K312 rovatra dologi kiadásként?
Részlet a válaszából: […] ...Az éven túl elhasználódó termékek bekerülési értékét tárgyi eszközként kell aktiválni.Az Áhsz. előírásai szerint a 1108. Ruházati költségtérítés rovaton azokat a pénzben kifizetett ruházati juttatásokat kell elszámolni és számfejteni, amelyek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Munkaruha-vásárlás

Kérdés: Központi költségvetési intézmény vagyunk. Minden évben – év elején – pénzben adunk ruházati ellátmányt a hivatásos személyi állomány részére. A kifizetett összeget a K 1108 rovaton számoljuk el, amely rovat tartalmilag pénzben fizetendő ruházati költségtérítést takar. A számfejtés során a KIRA bérszámfejtési rendszerben (MÁK) azon jogcímen kerül rögzítésre a kifizetésre kerülő összeg, amely alapján a magánszemélynek nem lesz adófizetési kötelezettsége, sem pedig intézményünknek, tehát adómentesen kapja a meghatározott keretösszeget. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek egyenruha-ellátásra jogosult személyi állományának ruházati és öltözködési szabályzatáról, valamint a különleges foglalkoztatási állomány ruházati, fegyverzeti, kényszerítőeszköz- és világítástechnikai felszereléséről szóló 14/2016. (V. 10.) BM rendelet 21. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés előírja, hogy az állomány tagjának számlát kell kérnie az ellátmányt biztosító szervezeti egység nevére és címére a vásárolt ruházati termékekről. A BM rendelet 8. számú melléklete felsorolja az ellátmányból beszerezhető termékek körét. Az állománynak október hónapban kell elszámolni a kapott keretösszeggel oly módon, hogy a pénzügyi szakszolgálat részére a számlákat leadják, ahol a számlaellenőrzés megtörténik (megjegyzem, a számlák nem kerülnek könyvelésre a főkönyvi nyilvántartásban, azokat csak megőrizzük). Amennyiben a teljes megkapott összegről benyújtja a számlákat a dolgozó, nem válik adóköteles juttatássá a kifizetés, viszont az el nem költött rész esetén adókötelessé válik a számlával nem igazolt rész, és megadóztatjuk mint a bérjövedelmet. A személyi jövedelemadó alóli mentesség érdekében a kiállított ruházati számlán vevőként a rendőri szervnek kell szerepelni, kerül-e ezáltal az intézmény, illetve a dolgozó abba a helyzetbe, hogy a terméket a megvásárlást követően a dolgozó részére "temészetben átadja"? Kérdés, hogy az Szja-tv. 2019. évi változása miatt az adóztatásra befolyással van-e az a körülmény, hogy a ruhapénzről kérnek-e számlát vagy sem? Számlával történő elszámolás esetén és számla nélkül is összevonandó jövedelemként kellene adózni?
Részlet a válaszából: […] ...1. sz. mellékletének 8.24. pontja szerint a munkáltató által a munkavállaló magánszemélynek adott munkaruházati termék adómentes.A ruházati költségtérítést meg kell különböztetni a munkaruhától. A munkaruhát jogszabály alapján kötelező adni. A munkaruha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Ruházati költségtérítés adózása 2019-től

Kérdés: Hogyan adózik a ruházati költségtérítés 2019-től? Van lehetőség egyes meghatározott juttatásra vonatkozó adózás mellett adni?
Részlet a válaszából: […] 2019. január 1-jétől az Szja-tv. 70. §-ának (1a) bekezdése hatályát veszti, és a helyébe lépő új rendelkezések nem biztosítanak lehetőséget arra, hogy a munkáltató egyes meghatározott juttatásként nyújtson a munkavállalók számára juttatásokat arra tekintettel, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 25.

Ruházati költségtérítés

Kérdés: A közalkalmazottak részére utólagos elszámolási kötelezettséggel biztosított ruházati költségtérítés összegét előlegként vagy ruházati költségtérítésként kell-e könyvelni, illetve hogyan kell nyilvántartani? Az adófizetési kötelezettség a kifizetéskor vagy a számlával történő elszámoláskor keletkezik-e?
Részlet a válaszából: […] ...egyenruha pénzbenimegtérítése. Adómentes továbbá a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényszerint a magánszemélyt megillető ruházati költségtérítés, legfeljebb atörvényben előírt mértékig. Bírókat, igazságügyi alkalmazottakat,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 2.

Ruházati költségtérítés adókötelezettsége

Kérdés: A polgármesteri hivatal a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó (pl. fizikai munkát végző alkalmazottak, kézbesítők stb.) dolgozói részére ruházati költségtérítést fizet úgy, hogy a ruházat megvásárlására az év elején előleget biztosít. Az előleg felhasználásáról a dolgozóknak 30 napon belül a polgármesteri hivatal nevére kiállított felsőruházatról szóló számlával kell elszámolniuk. Helyesen járunk-e el akkor, ha e juttatás után a természetbeni juttatásokra vonatkozó szabályok szerint fizetjük a közterheket? A 30 napon túli elszámolás esetén keletkezik-e kamatkedvezmény miatti adókötelezettség?
Részlet a válaszából: […] Az Szja-tv. 1. számú melléklete (a 8.24. pontban)adómentességet biztosít a munkáltató által a munkavállaló magánszemélynek adottmunkaruházati termékre. Tekintettel arra, hogy a kérdésben nem kizárólagmunkaruházati termékről, hanem általában felsőruházati termékről van...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 22.

Ruházati költségtérítés elszámolása

Kérdés: Felügyelőségünk központi költségvetési szerv, dolgozóink a Ktv. alá tartoznak, kivéve a fizikai munkakörben dolgozó munkatársaink, akik a Ktv. 2001. július 1-jei módosításával kikerültek a Ktv. hatálya alól. Köztisztviselőinknek – a törvényi kereteket figyelembe véve – az idei évben 66 000 Ft ruházati hozzájárulást fizetünk ki, mely összeggel – belső vezetői utasítás alapján – a juttatásban részesülő dolgozóknak a felügyelőség nevére kiállított ruházati számlával kell elszámolniuk. A köztisztviselőkkel egy időben az Mt. alá tartozó munkatársaink is részesülnek ruházati hozzájárulásban. A részükre kifizetett ruházati hozzájárulás adómentesen adható-e, illetve a munkáltató – mint kifizető – helyettük átvállalhatja-e a személyi jövedelemadót (44%-os kifizetői szja), vagy pedig a dolgozónál ez a juttatás összevonandó jövedelem, s tőlük kell levonnunk az adót?
Részlet a válaszából: […] ...idevonatkozó törvényi rendelkezés (Szja-tv. 1. számú melléklet 5.5. pont) szerint a Ktv. alapján a magánszemélyt megillető ruházati költségtérítés legfeljebb a törvényben előírt kötelező mértékig adómentes.Az említett dolgozók a Ktv. 2003. július 1-jétől...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. december 14.

Ruházati költségtérítés szja-kötelezettsége

Kérdés: Az önkormányzatoknál dolgozó, Mt. hatálya alá tartozó munkavállalók részesülhetnek-e adómentes ruházati költségtérítésben?
Részlet a válaszából: […] ...magánszemélyeket megillető, illetőleg a bírót, ügyészt, bírósági, ügyészségi alkalmazottat törvény előírása alapján megillető ruházati költségtérítés fizethető ki adómentesen. Más egyéb esetekben a munkavállalóknak adott ruházati költségtérítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. március 16.

Ügykezelők ruházati költségtérítése

Kérdés: Úgy tudom, hogy megváltozott a köztisztviselők ruházati költségtérítésére vonatkozó előírás. Igaz ez?
Részlet a válaszából: […] ...álláspont arra nézve, hogy a 2003. július 1-jétől ismételten a Ktv. hatálya alá került ügykezelők esetében a kötelezően fizetendő ruházati költségtérítés adókötelezettségét hogyan kell megítélni. Az érintett ügykezelők a Ktv. szerint a köztisztviselőkkel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. január 13.

Köztisztviselők részére pénzben kifizetett üdülési hozzájárulás adózása

Kérdés: A Ktv. üdülési hozzájárulás mint egyéb juttatás nyújtására ad lehetőséget. Hogyan alakulnak az adózási szabályok, ha ebben a támogatási formában köztisztviselők részesülnek, nem üdülési csekk, hanem készpénz formájában? Hasonlóan adómentes, mint a Ktv. hatálya alá tartozóknak a ruházati költségtérítés? A dolgozó a teljes összeget kézhez kapja-e, vagy levonások terhelik?
Részlet a válaszából: […] ...Szja-tv. az 1. számú mellékletének 5.5. pontjában rendelkezik a köztisztviselőt törvény alapján megillető ruházati költségtérítés adómentességéről.A köztisztviselők részére pénzben kifizetett üdülési hozzájárulásra azonban nincs ilyen mentesítő szabály...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. november 18.

Az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalóknak kifizetett ruházati költségtérítés adókötelezettsége

Kérdés: Polgármesteri hivatalunk ruházati költségtérítést fizet (összegszerűen a köztisztviselőkével azonosan 49 500 Ft-ot) fizikai alkalmazottainak, akik az Mt. hatálya alá tartoznak. Ezek a dolgozók nem Ktv. alól "kiszervezett" dolgozók, nincs köztisztviselői múltjuk, egy kft. alkalmazottai voltak, mielőtt a polgármesteri hivatalhoz kerültek. A hivatalban olyan munkakört töltenek be, amely nem ügykezelői, tehát a Ktv. 2003-as módosítása után sem kerülnek a Ktv. hatálya alá. - Meg kell-e fizetnie a munkahelynek a közterheket (44% szja, 29% tb) az Mt. hatálya alá tartozó dolgozóknak fizetett ruházati költségtérítés után? - A dolgozóknak el kell-e számolniuk számlával az összeg felhasználásáról annak érdekében, hogy számukra az összeg adómentes juttatás legyen?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. hatálya alá tartozó, munkaviszonyban foglalkoztatott dolgozók esetében ruházati költségtérítés adómentesen nem fizethető ki. Az Szja-tv. 1. számú mellékletének 5.5. pontja csak a köztisztviselőknek törvény alapján – kifizetett ruházati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. október 28.
1
2