Munkaruha-juttatás

Kérdés: Önkormányzatunk és intézménye, az óvoda belső szabályzata alapján munkaruha--juttatásban részesíti a dolgozóit, egységesen évente 20 000 forint összegben. A dolgozóknak a 20 000 forint kerül kifizetésre, mellyel – az intézmény nevére szóló – számlák ellenében kell elszámolniuk. Az óvodában az óvodapedagógusok és a dajkák kapnak, az önkormányzatnál a fizikai dolgozók (takarító, közterület-fenntartók). A szabályzat tartalmazza, hogy az egyes munkakörökben milyen ruházat vásárolható munkaruhaként. Pl. óvodapedagógus esetén: sportruházat, sportcipő, póló, dzseki, csizma, nadrág, papucs, kosztüm, blúz, köpeny vagy nadrág tunikával. Az Szja-tv. 1. számú melléklete 9.2. pontjának b) alpontja szerint munkaruházat az olyan öltözet és tartozékai, amelyet a munkavállaló egészségének védelme, a munkakörén, feladatainak ellátásán kívül hordott ruházatának megóvása céljából az adott munkakörben, a feladat ellátása közben visel, feltéve, hogy a körülményekből megállapíthatóan a munkaruházati termék használata nélkül a munkavállaló egészsége veszélyeztetett, illetőleg a ruházat nagymértékű szennyeződése, gyors elhasználódása következik be.
1. Van-e olyan jogszabály, ami kötelezően előírja ezen dolgozók esetében munkaruha vagy védőruha kötelező juttatását?
2. Megfelelnek-e a szabályzatban felsorolt ruházatok az Szja-tv. 9.2. pontjának?
3. A jelenleg alkalmazott megoldásnál kell-e a dolgozóktól járulékot, szja-t levonni, illetve a munkáltatónak szociális hozzájárulási adót fizetni, illetve a KIRA-rendszerben számfejteni?
4. Más-e az eljárás és a juttatás adóvonzata, ha a munkáltató vásárolja meg a munkaruhát, tehát mindenkinek egységesen ugyanolyan ruházatot?
5. Miként könyveljük a munkaruha-juttatást, K1108 Ruházati költségtérítésként, vagy K312 rovatra dologi kiadásként?
Részlet a válaszából: […] ...51. § (2) bekezdés].A Kjt. 79. §-ának (2) bekezdése szerint a munka- és formaruha-juttatásra jogosító munkaköröket, az egyes ruhafajtákat, a juttatási időket, valamint a juttatás egyéb feltételeit a kollektív szerződés, ennek hiányában a munkáltató állapítja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Ingyenesen és kedvezményesen adott színházi belépőjegyek

Kérdés: A színház saját előadásaira ingyenesen juttat belépőjegyeket meghatározott számban:
- saját munkavállalói és megbízási szerződéssel foglalkoztatott dolgozói, valamint
- kiemelt külső személyek részére (protokoll-jegyek),
és kedvezményes belépőjegyeket biztosít szakmai jegy címén
- az alkalmazásában álló művészek,
- valamint a produkcióban részt vevő, külsős művészek részére.
Emellett meghatározott nézőcsoportok részére különböző kedvezményekkel árul belépőjegyeket. A nézők által igénybe vehető kedvezményeknek csak egy része van a honlapon meghirdetve, másik része zárt körű Facebook-csoportban, illetve színházi kapcsolattartókon keresztül jut el a kedvezményezettekhez. A fentiekhez kapcsolódóan milyen szja- és áfafizetési kötelezettség merül fel? Helytálló-e az a véleményünk, hogy a saját munkavállalók és a megbízási szerződéssel foglalkoztatottak részére a mindenkori minimálbér összegéig adómentes juttatásként adható az ingyenes vagy kedvezményes színházjegy az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 8.28. pontja alapján, illetve szintén adómentes juttatásként adható a kiemelt külső személyek részére az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 8.36. pontja értelmében? Ezzel szemben a produkcióban részt vevő, külső művészek által igénybe vett kedvezményes jegyek után adófizetési kötelezettség merül fel az Szja-tv. 70. §-ának előírása alapján. Véleményünk szerint ez azért ellentmondásos, mert az ingyenesen biztosított jegyeket nem terheli adófizetési kötelezettség, míg a kedvezményes jegyeket igen. Az áfa szempontjából jól gondoljuk-e, hogy miután a produkciók létrehozásával összefüggésben felmerült áfát a színház levonásba helyezte, az adott kedvezmények közül csak a honlapon vagy egyéb nyilvános fórumon meghirdetett kedvezményekre vonatkozóan érvényesíthető az Áfa-tv. 71. §-ának (2) bekezdése szerinti üzletpolitikai célú árengedmény, ami nem képez adóalapot? A honlapon nem közzétett, zárt körben igénybe vehető kedvezmények után ugyanakkor meg kell fizetni az áfát. Az ingyenes jegy esetében mi tekintendő a fizetendő áfa alapjának? A fentiekhez milyen tartalmú nyilvántartások vezetése szükséges?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározva sem a juttatói kör, sem olyan feltétel nincs, hogy nyilvános akció keretében adják, de nyilvántartást kell vezetni róla.Áfalevonás szempontjából az Áfa-tv. 120. §-a szerint az adóalany olyan mértékben vonhatja le a rá áthárított vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Szociális támogatás utalványa

Kérdés: Az önkormányzat a településen élő, 65 év feletti idős emberek részére 5000 forint értékű élelmiszer-utalványt szeretne adni, melyeket a helyi boltban költhetnének el. Ezt a szociális keret terhére el lehet számolni a K48-as rovaton? Ilyen esetben a szociális rendeletben ezt fel kell tüntetni, vagy elég róla egy döntés? Az így adott utalvány – véleményem szerint – többcélú utalványnak minősül, mivel eltérő áfakulcsú termékekre is beváltható. Ebben az esetben a bolt által, a begyűjtött utalványokról kiállított TAM-számla lesz a kifizetés bizonylata (az utalványokat átvételi elismervényen adjuk át az idősek részére), vagy az utalvány lesz a kifizetés bizonylata? Ha a szociális keretben nem lehet elszámolni, akkor ez csekély összegű ajándéknak minősül? Illetve mindenkinek külön--külön, személyenként kell számfejteni, vagy a dologi kiadások között elszámolható?
Részlet a válaszából: […] ...– pénzbeli vagy természetbeni formában – települési támogatást nyújt.Az élelmiszer-utalvány többcélú utalványnak minősül. Az Áfa-tv. 18/B. §-ának (1) bekezdése szerint többcélú utalvány ellenérték fejében történő átruházása, átengedése nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Pénzbeli adomány áfája

Kérdés: Nyári szezonban egy költségvetési szerv által üzemeltetett üdülőterületen a gyermekek hasznos szabadidő-eltöltéséhez az üzemeltető intézmény ingyenes gyermekfoglalkozásokat, gyermekrendezvényeket szervez azzal, hogy a felmerülő költségekhez önkéntes pénzbeli vagy természetbeni felajánlásokat elfogad. Milyen szabályai vannak a felajánlott adományok elfogadásának, dokumentálásának? Van-e áfavonzata a befizetett pénzbeli adománynak?
Részlet a válaszából: […] ...adóztatja. A magánszemélyek által önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül adott adomány, akár pénz, akár eszköz, nem tartozik az áfa hatálya alá. A pénz önkéntes átadása nem képezhet áfaalapot. Ha az adományozó cég és az adomány valamilyen eszköz vagy készlet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 10.

Kedvezményes strandbelépő juttatása

Kérdés: Önkormányzat egyszemélyes kft.-je kedvezményes áron strandbelépőt ad az önkormányzatnak. Mivel a szokásos piaci ár alatt van az ára, felmerül-e áfaprobléma? Ha természetbeni juttatásként kapja a dolgozó, betudható-e ez az 1 éven belüli csekély értékű ajándéknak? Ha a számlázott árat nézzük, belefér a keretbe, de ha a piaci árat, akkor nem. Járulékmentes-e ez a juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...ha a szokásos piaci ár elvétől eltérő módon állapították meg a kapcsolt felek között az ellenértéket.A feltett kérdésnek az áfára is van hatása. Főszabály szerint a termékek, szolgáltatások értékesítése esetén az adó alapja az a pénzben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 16.

Munkaruha-juttatás

Kérdés: A Gyermekjóléti Központ munkaruha címén évi 10 000 Ft-ot térít meg az egyes munkavállalói részére, függetlenül attól, hogy mennyi a munkaruha beszerzési értéke. A munkaruhát a munkavállaló vásárolja meg, amelyről az intézmény nevére kiállított számlát kér, és amely alapján történik a költségtérítés kifizetése. Abban az esetben, ha a számla végösszege magasabb, mint 10 000 Ft, hogyan történik a könyvelése? Miként kell kezelni a számla áfatartalmát? Probléma-e, hogy a számla magasabb összegről szól, mint a munkavállalónak kifizetett rész?
Részlet a válaszából: […] ...szabályozza azokat a munkaköröket, amelyekben munkaruhát a nagymértékű szennyeződés miatt adni kell, és azt is, hogy milyen munkaruhafajtát (pl. köpeny) kell adni, mikortól és milyen kihordási idővel. A munkaruha-juttatást és a kihordási időt nyilván kell tartani...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 23.

Költségvetési szerv által szervezett vetélkedő adózása

Kérdés: Költségvetési szervünk ünnepi rajz- és esszépályázatot szervezett, aminek kapcsán egy állami tulajdonú zrt.-től tárgyi adományokat kapott, hogy a versenyen helyezést elérő részt vevő gyerekeknek díjként átadhassa. Az adományozó és adományos között támogatási szerződés íródott. Ebben az esetben a mi költségvetési szervünknek (az adományosnak), milyen közteherfizetési kötelezettsége áll fenn?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettséget nem keletkeztet nála. (A gazdasági társaságnál értelemszerűen az ingyenesen átadásra kerülő tárgyak beszerzési áfája nem vonható le, illetve azt meg kell fizetni, társasági adó szempontjából pedig a Tao-tv. előírásainak megfelelően kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 24.

Közösségen belüli adómentes értékesítés igazolása

Kérdés: Intézményünk az utóbbi időben több terméket értékesített uniós partnerek részére. Az olasz partnerünk nem tudott fuvarokmányt küldeni, mert a terméket saját fuvareszközével vitte ki. Tudomásunk szerint az adómentes számlázáshoz kell a fuvarokmány. Kérdésünk, hogy ebben az esetben mi fogadható el a kivitel igazolásául?
Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv. 29/A. § a) pontja szerint a termék más tagállambatörténő elfuvarozásának, más módon történő eljuttatásának tényét fuvarokmánnyalvagy más, hitelt érdemlő módon kell igazolni. Az Áfa-tv. – a fuvarokmányon kívül – közelebbről nemhatározza meg a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 20.

Közösségen belüli adómentes termékértékesítés

Kérdés: Lehet-e a következő ügylet adómentes uniós értékesítés? Az értékesítő magyar adóalany, aki uniós adószámmal rendelkezik. A megrendelő svájci cég, akinek csak francia uniós adószáma van, ezen adószáma alatt rendeli meg a terméket, de az áru szállítási címe Németország.
Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv. 29/A §a) pontja meghatározza, hogy milyen feltételek fennállása mellett lehet a mástagállamba irányuló értékesítés adómentes. Eszerint mentes az adó alól az atermékértékesítés, amelyet Magyarországtól eltérő tagállamban nyilvántartásbavett adóalany...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 5.

Kutatás-fejlesztés céljára adott minisztériumi támogatás áfája

Kérdés: Cégünk kutatás-fejlesztési tevékenységet folytat, amelyhez rendszeresen kap támogatást a minisztériumtól. A támogatások nagy része a minisztérium által kiírt pályázatokból származik, a felhasználásról tételes elszámolást kell készíteni a minisztérium részére. A cég a támogatást személyi juttatásokra és azok járulékaira használja fel, amelyeknek nincs áfatartalma. A beszerzéseket, alvállalkozói számlákat stb. saját forrásból fedezi, ezeket minden elszámolásban ellenőrizni lehet. Ebben az esetben a kapott támogatást be kell vonni az áfaarányosításba? A cégünk külföldi – EU-n belüli és kívüli – állami szervek támogatásait is elnyerte. Ezekkel a támogatásokkal van-e teendőnk az áfaszámítás és -bevallás során?
Részlet a válaszából: […] ...Önmagában abból a tényből, hogy a támogatott tételes elszámolást köteles készíteni támogatója részére, a pénzösszeg áfarendszerbeli sorsát nem lehet levezetni.1. Amennyiben a szóban forgó pénzösszeg nem támogatás, hanem a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 12.
1
2