Közösségen belüli adómentes értékesítés igazolása


Intézményünk az utóbbi időben több terméket értékesített uniós partnerek részére. Az olasz partnerünk nem tudott fuvarokmányt küldeni, mert a terméket saját fuvareszközével vitte ki. Tudomásunk szerint az adómentes számlázáshoz kell a fuvarokmány. Kérdésünk, hogy ebben az esetben mi fogadható el a kivitel igazolásául?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2007. március 20-án (76. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1640

[…] Genfben, az 1956. évi május hó 19. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1971. évi 3. törvényerejű rendelet 9. cikke rendelkezik. Az Áfa-tv. 29/A. § a) pontja többletfeltételt állapít meg akkor, amikor úgy rendelkezik, hogy az adómentes értékesítés fogalmi eleme, hogy a terméket igazoltan más tagállam területére fuvarozzák el. Maga a fuvarlevél önmagában kizárólag azt igazolja, hogy a feladó és a fuvarozó a fuvarozási szerződést megkötötték, és a fuvarozó az árut átvette, ugyanakkor nem bizonyítja hitelt érdemlően, hogy az áru a rendeltetési helyre meg is érkezett. Éppen ezért önmagában a fuvarokmány nem feltétlenül elegendő az elfuvarozás tényének igazolására, hanem ahhoz, hogy egy közösségi értékesítést az általános forgalmi adó rendszerében adómentesnek tekinthessünk, szükséges a címzettnek az átvételt igazoló nyilatkozata is, hiszen így igazolható hitelt érdemlő módon annak ténye, hogy a termék nemcsak feladásra került, hanem a fuvarozás befejeződött, és ezáltal teljesült az Áfa-tv. azon feltétele, hogy a termék igazoltan másik tagállamba átkerüljön. A vevő átvételt igazoló nyilatkozata szerepelhet a CMR-re felvezetve, de nincsen akadálya annak, hogy a vevő külön dokumentumban nyilatkozzon arról, hogy a termék a rendeltetési helyre megérkezett. 2. Azokban az esetekben, amikor a fuvarokmány kiállítására nincs lehetőség – így például, ha az eladó vagy a vevő a terméket saját fuvareszközével viszi ki más tagállamba, azaz nem bíz meg fuvarozót –, szóba jöhet más hitelt érdemlő igazolás is. Ha a mögöttes jogszabály a fuvarokmány kiállítását kötelezővé vagy lehetővé teszi, de annak megszerzése a vevőtől csak különös nehézségek árán lehetséges, vagy indokolatlanul nagy költséggel jár, akkor ez esetben is lehetőség van más, hitelt érdemlő igazolásra. Az előbbiekben említett esetekben az egyéb igazolások akkor fogadhatók el hitelt érdemlő igazolásként, ha az igazolások tartalmából és rendeltetéséből egyértelműen kitűnik a kiszállítás ténye. A fuvarokmányon kívüli más igazolás elsősorban abban az esetben igazolja hitelt érdemlően a kivitel tényét, ha az a felektől eltérő személytől származik. A nemzetközi gyakorlatot is figyelembe véve, a kiviteli igazolásokat két csoportba lehet sorolni: – hivatalos okmányok vagy közokiratok (a kivitelt vagy a más tagállamba történő megérkezést hatóság vagy közjegyző igazolja); – kereskedelmi okmányok (különös tekintettel a felektől eltérő személy által kibocsátott kereskedelmi okmányokra). A felektől eltérő független személy által kibocsátott kereskedelmi okmányok, különösen: – a célország raktára által kibocsátott raktári átvételi elismervény (vagy a raktározási szerződés) vagy beraktározási okmány, amely tartalmazza a beraktározott termékeket fajta, mennyiség, érték és darabszám szerinti bontásban; – a célország szaktestülete (pl. kereskedelmi vagy iparkamara) által kibocsátott igazolás; – amennyiben a szerződéshez bankgarancia vagy akkreditív kapcsolódik, akkor azon okmányok, amelyeket ilyen esetben a bank elfogad; – a célországban ügyvédi letétbe helyezésről szóló jegyzőkönyv vagy más igazolás; – más – megbízható harmadik személyektől származó – igazolás. 3. Léteznek azonban olyan helyzetek is, amikor nemcsak a fuvarokmány, hanem a harmadik személytől származó igazolás beszerzése is nagyobb nehézségekbe ütközik, illetve aránytalanul nagy költséggel jár a felek számára (pl. a vevő nem helyezi a terméket raktárba, így raktári átvételi elismervénye nem is lehet, a más tagállamba kivitt termék alacsony értéke nem indokolja az ügyvédi letétbe helyezést, az eladó vagy a vevő saját fuvareszközzel viszi ki a terméket más tagállamba stb). Az értékesítés adómentességét megalapozó kivitel igazolásának lehetőségét azonban ilyen helyzetekben sem lehet automatikusan kizárni. Ha az eladó rendelkezik olyan igazolással, amelyből az eset összes körülményeit is figyelembe véve arra lehet következtetni, hogy a termék kikerült más tagállamba, akkor a szóban forgó igazolás a felektől is származhat. Különös méltánylást érdemlő esetekben a vevő – a termék más tagállamba történő megérkezés tényét igazoló – nyilatkozata is elfogadható. Általánosságban elmondható, hogy a vevő erre irányuló nyilatkozatának bizonyító ereje nagyobb, ha a vevő rendelkezik belső ellenőrzési rendszerrel, amely kellőképpen kizárja a valótlan […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.