Magánszemélyek önkormányzati támogatása

Kérdés: Önkormányzatunk rendeletben szabályozta az általa nyújtott támogatásokat, melyek odaítélésére pályázati úton kerül sor a költségvetésben e célra elkülönített Civil Alap terhére. A pályázókkal a felhasználás részleteiről megállapodást kötünk, kiadásaikat számlával kell igazolniuk, részletes elszámolási kötelezettség terheli őket. A rendelet értelmében magánszemély pályázó kizárólag a községben megvalósuló eseményre, fejlesztésre, tevékenységre, illetve községben élő közösség településen kívül megvalósuló programjának megvalósítására nyújthat be pályázatot. Felmerült, hogy nem nyújtható magánszemélynek ilyen módon támogatás, kizárólag az önkormányzat dologi kiadásainak terhére, önkormányzat nevére kiállított számla ellenében. Kérném szíves állásfoglalásukat a tekintetben, hogy magánszemély részére milyen feltételekkel nyújtható támogatás, és ennek elszámolása, illetve könyvelése hogyan (milyen cofog-számon) történhet?
Részlet a válaszából: […] A Mötv. 6. §-a alapján a helyi önkormányzat feladatai ellátása során támogatja a lakosság önszerveződő közösségeit. A Mötv. 10. §-ának (1)-(2) bekezdései rögzítik, hogy a helyi önkormányzat ellátja a törvényben meghatározott kötelező és az általa önként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 13.

Civil szervezetek önkormányzati támogatásának államháztartási és adózási vonatkozásai

Kérdés: Az önkormányzat milyen módon támogathatja a nem jogi személyiségű "szervezeteket"? Például olyan kertbarátkör, mely az önkormányzattal a rendezvények terén együttműködik, de nincs bejegyezve, nincs adószáma stb. Támogatásnak minősül-e vagy a dologi kiadások között kell elszámolni, mert a kertbarátkör nevére nem is kérhető számla, támogatási szerződést nem lehet vele kötni, mert nem szervezet? Ha lehet támogatni, hogyan számoltatható el? Mi a kötelezettségvállalás dokumentuma ilyen esetben?
Részlet a válaszából: […] A Mötv. 6. §-a alapján a helyi önkormányzat feladatai ellátása során támogatja a lakosság önszerveződő közösségeit, együttműködik ezen közösségekkel, biztosítja a helyi közügyekben való széles körű állampolgári részvételt, erősíti a település önfenntartó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 8.

Önkormányzati tulajdonú lakások értékesítéséből származó bevétel felhasználása

Kérdés: Az önkormányzat az önkormányzati tulajdonú lakások értékesítéséből befolyt pénzeszközét fordíthatja-e helyi rendeletben megállapított, lakossági, ún. első lakáshoz jutók kamatmentes lakásvásárlási kölcsönének nyújtására?
Részlet a válaszából: […] Az önkormányzati tulajdonú lakások értékesítéséből származóbevételek felhasználására vonatkozó szabályokat a lakások és helyiségekbérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló1993. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Ltv.) tartalmazza....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 27.