Tárgyieszköz-eladással kapcsolatos áfakérdés

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– Fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás.
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk.
– Nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Az alábbi kérdések megválaszolásában kérnénk segítséget:
1. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely a 188. § (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például a 85–86. §-ok felsorolása?
2. Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetőleg, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] ...§-a (3) bekezdésének aa) pontja alapján az alanyi adómentesség értékhatárába nem számítandó bele az adóalany vállalkozásában a tárgyi eszköz értékesítése. A 193. § (1) bekezdésének a) pontjából következően az adóalany az alanyi adómentesség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Kedvezményesen nyújtott intézményi szolgáltatás

Kérdés:

Intézményünk szolgáltatását saját dolgozójának, illetve a dolgozók közvetlen hozzátartozójának a "piaci" árhoz képest 50%-os kedvezménnyel biztosítja. A számlakiállítási kötelezettség tény, de hogyan szükséges kiállítani a számlát, illetve ebben az esetben a teljes vagy az engedménnyel csökkentett összeg után kell áfát fizetni, továbbá felmerül-e esetlegesen szja-fizetési kötelezettsége az intézménynek?

Részlet a válaszából: […] ...(költség- és jövedelemmódszer), vagyd) független fél által az ügylet révén elért – megfelelő vetítési alapra (bevétel, költség, tárgyi eszközök és nem anyagi javak) vetített – ügyleti nyereség figyelembevételével állapítanak meg (ügyleti nyereségen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Közfoglalkoztatási feladatellátáshoz átadott eszközök

Kérdés: Önkormányzatunk a korábbi évek közfoglalkoztatási programjai keretében beszerzett tárgyi eszközeit és meglévő készleteit ingyenesen tulajdonba kívánja adni a kizárólagos tulajdonában álló nonprofit gazdasági társasága részére, mert 2022. évtől a közfoglalkoztatási programokat saját nevében ez a gazdasági társaság végzi. (2021-ig a közfoglalkoztatási programokra vonatkozó ha-tósági szerződéseket az önkormányzat kötötte, a gazdasági társaság csak a bonyolítást végezte, megállapodás alapján.) Az eszközök és készletek átadása a közfoglalkoztatási feladatellátás elősegítése érdekében történne. A közfoglalkoztatási programokkal kapcsolatban az áfalevonási joggal nem éltünk. Az ingyenes átadás az Áfa-tv. hatályán kívülinek minősíthető-e a törvény 11. §-ának (1) bekezdése alapján? Ebben az esetben úgy gondoljuk, hogy számla kiállítására nincs szükség. Milyen egyéb számviteli bizonylat fogadható el az ügylet alátámasztására?
Részlet a válaszából: […] ...felhasználhatók – ez értékesítésre kerül -, szociális juttatásként kiosztható.Amennyiben a közfoglalkoztatási programban használt tárgyi eszközökkel adóköteles bevételszerző tevékenységet folytattak részben vagy egészében, akkor tételes vagy arányos levonási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 7.

Eszközök nyilvántartása

Kérdés: Kulturális intézményünk a vásárolt anyagokat készletre veszi, a központi raktárban tárolja, ahonnan különböző, ún. táraknak (pl. asztalos, szabó, lakatos) ad ki anyagokat, amelyek tárgyi eszközt (jelmezt, díszletet) állítanak elő belőlük, melyeket állományba is veszünk. Az év végi mérlegben a tárakban lévő anyagokat kell-e szerepeltetni, és ha igen, melyik soron?
Részlet a válaszából: […] ...amin kiadták, így belekerül a mérlegbe készletértékként. Az anyagokból elkészült díszleteket, jelmezeket attól függően kell tárgyi eszköznek vagy készletnek tekinteni, hogy egy éven túl szolgálja-e a tevékenységet, vagy sem. A díszleteket és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 13.

Önkormányzati utak létesítésének áfája

Kérdés: Saját előállítású tárgyi eszköz után az önkormányzatnak mikor kell áfát bevallani, megfizetni? Mikor lehet ennek kapcsán áfát visszaigényelni? Illetve belterületi (önkormányzati) utak saját kivitelezésű beruházása esetén keletkezik-e bevallási, áfafizetési kötelezettsége, illetve levonási joga, ha korábban nem volt ezzel összefüggésben áfalevonási joga?
Részlet a válaszából: […] ...saját előállítású új tárgyi eszköz létrehozását az Áfa-tv. termékértékesítéssel egy tekintet alá eső ügyletnek tekinti. Az Áfa-tv. 11. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint ellenérték fejében végzett termékértékesítésnek minősül az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 26.

Tehergépkocsi értékesítése

Kérdés: Intézményünk alanyi adómentes. Van egy tehergépkocsink, ételszállításra használtuk, de áfát nem vontunk le. Eladhatjuk-e adómentesen? Ha kell áfát felszámítani, akkor mi a teendőnk, hogyan kell számlázni, áfát bevallani?
Részlet a válaszából: […] ...esetekben áfafizetés és -bevallás, illetve adólevonási joga is keletkezik.Az Áfa-tv. 193. §-a szerint az alanyi adómentes adóalany a tárgyi eszközként használt termék értékesítése során az alanyi adómentesség időszakában nem járhat el alanyi adómentes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 6.

Bérelt ingatlanon végzett felújítási munkát, beruházást terhelő előzetesen felszámított áfa levonhatósága

Kérdés: Egy egyéni vállalkozó az adóköteles tevékenységét 2014. november 1-je óta lakóingatlannak nem minősülő, bérelt ingatlanon végzi. Az ingatlant tárgyi eszközként tartja nyilván. Az ingatlant 2016-ban felújítatta. Az egyéni vállalkozó a beruházás során felmerült előzetesen felszámított áfát levonásba helyezte.
A beruházás értékét a bérbeadó nem térítette meg részére, tehát nem történt "továbbszámlázás". Az egyéni vállalkozó a bérleti szerződést 2018. január 1-jével felmondta. Az idegen (bérelt) ingatlanon végzett beruházás előzetesen felszámított áfája tekintetében kell-e alkalmazni az Áfa-tv. 135. §-át vagy az Áfa-tv. 11. §-ának (1) bekezdését?
Részlet a válaszából: […] ...az Áfa-tv. említett szakaszai közül egyik sem alkalmazható az alábbiak alapján. A?135. § alkalmazásának feltétele, hogy a termék tárgyi eszköznek minősüljön. A nem saját tulajdonú ingatlan ugyanakkor nem tekinthető az adózó tárgyi eszközének, ezért az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 8.

Térítés nélkül átvett eszköz áfája

Kérdés: Ha egy költségvetési szerv térítés nélkül vesz át eszközöket egy gazdasági társaságtól, keletkezik-e adófizetési kötelezettsége? Az átadás tényét milyen dokumentumokkal kell alátámasztani (szerződés, számla)? Ha az átadó élt az adólevonási jogával, akkor a számlán vagy a szerződésben milyen adatoknak kell szerepelnie, értve ez alatt az alap és az áfa fogalmát? Az alap térítés nélküli, az áfa térítéses? Milyen könyvelési tételek kapcsolódnak a gazdasági eseményhez?
Részlet a válaszából: […] ...lépések:A) Pénzügyi számvitel– Állományba vétel piaci értékenT1211, 1311, 14,1 – K 9421 9422– kis értékű, használatba nem vett tárgyi eszközT 13114, 131124, 13114 – K9421, 9422– kis értékű, használatba vettT13191 – K 9421, 9422Kapcsolódó tétel terv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 23.

Traktor áfájának levonása

Kérdés: Önkormányzatunk traktort szeretne vásárolni. Milyen feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy áfaalanyként a beszerzéssel összefüggő adólevonási jogot gyakorolhassuk?
Részlet a válaszából: […] ...adóköteles, illetve adólevonásra nem jogosító tevékenység érdekében is hasznosítják, akkor arányosítani kell a beszerzési áfát. A tárgyi eszközökre vonatkozóan, az üzembe helyezéstől számítva 60 hónap figyelési időt ír elő az Áfa-tv.Ha a hasznosítás vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 13.

Ingatlanberuházással és -hasznosítással kapcsolatos áfa

Kérdés: Ügyfelünk egy kézilabda-egyesület (a továbbiakban: egyesület), amely kizárólag közérdekű vagy egyéb speciális jellegére tekintettel adómentes tevékenységet folytat. Kizárólag gyerek és serdülő korosztályok edzésével és versenyeztetésével foglalkozik. Az egyesület a látványcsapatsport-támogatás pályázaton elnyert összeg felhasználása segítségével új sportcsarnokot építtet. A csarnok megvalósítása részint az említett támogatásból, részint önkormányzati kölcsönből, valamint saját erő bevonásával valósul meg. A kivitelezőtől kapott számlákat az egyesület az Áfa-tv. 142. §-a alapján a fordított adózás módszerével vallja be. Az elkészült csarnokot az egyesület üzemeltetés céljából bérbe adja az önkormányzat ingatlanüzemeltető vállalkozásának (üzemeltető), mivel az egyesületnek sem szakértelme, sem erőforrása nincs az ilyen jellegű tevékenységre. A bérbeadás áfa felszámításával történne, tekintve hogy az egyesület az ingatlanértékesítésre és -bérbeadásra adókötelezettséget fog választani. Az egyesület a csarnokot a teljes üzemeltetési idő kis részében kívánja használni, ezért erre az időre visszabérli az üzemeltetőtől. A maradék időben az üzemeltető hasznosíthatja az ingatlant, de az ő kötelessége gondoskodni a hasznosíthatóság alapvető feltételeiről (pl. fűtés, világítás, takarítás, őrzés stb.). A fent vázolt tényállással kapcsolatban a következő kérdéseink merültek fel:
1. Helyesen jár-e el az egyesület, amikor a kivitelezőtől kapott számlákról benyújtandó adóbevallásban az általa felszámított adó mellett ugyanazt az összeget levonásba is helyezi, mivel az ingatlan-bérbeadásra és -értékesítésre adókötelezettséget választott, és így az üzemeltetésre bérbeadás áfa felszámításával valósul meg?
2. Helyesen jár-e el az egyesület, ha az alaptevékenységére tekintettel a visszabérlés áfatartalmát nem helyezi levonásba, ellenben a teljes üzemeltetésre bérbeadás áfatartalmát bevallja és meg is fizeti?
Részlet a válaszából: […] ...A 134. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a 11. § (2) bekezdésének a) pontjában említett esetben az adó­alanyt megilleti a tárgyi eszköz előállításához felhasznált terméket, igénybe vett szolgáltatást terhelő előzetesen felszámított adó levonásának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.
1
2
3