Nyomdai tevékenység áfája


Önkormányzatunk újságot jelentet meg a település közérdekű információiról. Tavaly 12 százalékkal, januártól az adókulcs-emelkedés miatt 15 százalékkal számlázott nekünk a nyomda, májustól viszont már 25 százalékkal arra hivatkozással, hogy megváltozott az áfakulcs. Mi azonban nem találtunk ilyen irányú változást, a folyóirat továbbra is a kedvezményes kulcsban szerepel. Mi a helyes eljárás?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2004. október 12-én (35. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 858

[…] következtetés, hogy most már minden vállalkozási szerződés szolgáltatást valósít meg. A nyomda azáltal, hogy készterméket (könyvet, folyóiratot) ad át a kiadónak (terjesztőnek), alapjában véve az Áfa-tv. fő szabálya szerinti, azaz a 6. § (1) bekezdésének megfelelő termékértékesítést valósít meg: birtokba vehető dolgot enged át ellenérték fejében, ami az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja. Ez esetben ugyanis a nyomda – bár ezt a terméket, mint könyvet, folyóiratot, másnak nem értékesítheti, hiszen kiadói joga nincs (szerzői jogok felett nem rendelkezik) – rendelkezik az átadandó anyag felett, feltéve persze, hogy azokat nem a megrendelő bocsátotta a rendelkezésére. (Utóbbi esetben tehát, ha az alapanyagot a megrendelő adta, akkor a nyomda és a kiadó között már szolgáltatásnyújtás történik.) Következésképpen a nyomdai tevékenység, abban az esetben, ha nem a megrendelő bocsátotta rendelkezésére az alapanyagot, termékértékesítésnek […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.