Találati lista:
11. cikk / 2604 Gyalogátkelőhely forgalomba helyezése
Kérdés: Önkormányzatunk egy, a településen átmenő főútvonalon (1-es út) két kereszteződésben is gyalogos-átkelőhelyet, egyben pedig jelzőlámpás forgalomirányítást épített ki. A műszaki ellenőr augusztus elején küldte meg részünkre a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvet, melyből kiderül, hogy a két zebra esetében a beruházás – műszaki szempontból – május végén lezárult. Felhívtuk a beruházás műszaki ellenőrét, aki azt mondta, hogy a hatóság részéről a forgalomba helyezési eljárás még nem zárult le, ezért az aktiválással még nem késtünk el, azt csak a forgalomba helyezés után kell megtennünk. Kérjük véleményüket, hogy az aktiváláshoz melyik dátumot vegyük figyelembe? A jelzőlámpás kereszteződést a Magyar Közút Nonprofit Zrt. fogja működtetni és fenntartani. Az önkormányzat azért építtette meg önerőből, hogy a lakosok biztonságos közlekedése megoldott legyen, erre a beruházásra a közútkezelőnek nem volt forrása. Az előzetes tájékoztatás szerint nem készül ennek a beruházásnak az „átadásáról” külön dokumentum, hanem a forgalomba helyezéssel egy időben átkerül a beruházás a közútkezelőhöz. Önök szerint ez elegendő lesz?
12. cikk / 2604 Színpad bérbeadása
Kérdés: Egy önkormányzati fenntartású kulturális intézmény bérleti díj fejében kiadja a színpadot 2 előadásra. A jegybevételt a kulturális intézmény szedi be, amit a bérlő által kiállított bruttó számla alapján kifizet a bérlő részére. A szerződés szövegét idézve: „A Felek megállapodnak abban, hogy a Bérbeadó rendezvényenként – az adott rendezvény megtartását követő 3 munkanapon belül – teljesítésigazolást és jegybevételi igazolást küld a Bérlő részére. A Bérlő a jegybevételi igazolás alapján a jegybevételről a jogszabályoknak megfelelő számlát állít ki, amelyet megküld a Bérbeadó részére.” A kulturális intézmény elméletileg csak beszedi a bevételt, mert neki áll rendelkezésre az ehhez szükséges infrastruktúra, de a bevétel tulajdonképpen a bérlőt illeti meg. A jegyértékesítés a jegyértékesítő programban zajlik, amelyből az adatok a NAV felé online beérkeznek. Nem szeretnénk a költségvetési kiadási és bevételi oldalt terhelni ezzel az átfutó tétellel, ezért helyes-e az alábbi könyvelésünk?
Jegybevétel: alapot csak pénzügyi főkönyvön, K 36712, + áfát pedig költségvetési rovaton is, B406 vennénk nyilvántartásba (így az áfaanalitikában és -bevallásban is szerepelne az online már beérkezett adat áfatartalma).
Bérlő által kiállított számla: alapot csak pénzügyi főkönyvön, T 36712, + áfát pedig költségvetési rovaton is, K351 (levonható áfa) nyilvántartásba vennénk.
Könyvelhetjük-e az alapot függő pénzügyi főkönyvre?

13. cikk / 2604 Tagi kölcsön egy részének elszámolása veszteségpótlás jogcímén
Kérdés: Önkormányzatunk egy gazdasági társaságának évekkel ezelőtt tagi kölcsönt nyújtott. Ebben az évben önkormányzatunk pótbefizetés teljesítéséről szeretne dönteni. A pótbefizetést akként teljesíti, hogy a tagi kölcsön egy részét veszteségpótlás jogcímén számolja el. A tagikölcsön-szerződést módosítja a csökkentett összeggel. Pénzmozgás az ügylet során nem történik. Ezt a gazdasági eseményt könyvelni kell bruttó módon a költségvetési számvitelben? Azaz a pótbefizetést K512-vel szemben kiadásként, a tagi kölcsön veszteségpótlásként elszámolt részét B64-gyel szemben bevételként kell-e könyvelni, vagy csak a tagikölcsön-követelés összegét csökkentjük a pénzügyi számvitelben, és a veszteségpótlást a T006 – K032 függő tételként felvezetjük? Melyek a helyes könyvelési tételek?
14. cikk / 2604 Jubileumi jutalom további jogviszonyban
Kérdés: Adott egy köztisztviselő az önkormányzati hivatalban napi 8 órás munkaidőben, aki a jubileumi jogosultságára vonatkozó 25 évnyi jogviszonyokkal rendelkezik, annak kifizetése 2026 őszén várható. Azonban ez a dolgozó 4 éve további jogviszonyt létesített az önkormányzat egy másik intézményében, ahol napi 4 órában közalkalmazottként dolgozik (itt a besoroláskor szintén figyelembe lettek véve a korábbi jogviszonyok). A jubileumi jutalom kifizetése ilyen esetben mi alapján történik, számításba vehető-e a második jogviszonyban kapott illetmény?
15. cikk / 2604 Fesztiválszervezés áfája
Kérdés: A Mötv. 13. §-a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok között említi a kulturális szolgáltatást, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítását; filmszínházat, előadó-művészeti szervezet támogatását, a kulturális örökség helyi védelmét; a helyi közművelődési tevékenység támogatását. Az önkormányzat az előbb hivatkozott kötelező közművelődési feladatairól – a Mötv. szerint – rendeletet alkotott, mely kimondja, hogy az önkormányzat a kötelező közművelődési feladatait elsősorban saját fenntartású intézményein keresztül hajtja végre. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat közművelődési célú vállalkozásaira is. A rendelet pontosan nevesíti azt a két fesztivált, amelynek a lebonyolítására kizárólag az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló kft. jogosult. Ezzel – az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló – kft.-vel az önkormányzat közszolgáltatási szerződést kötött előadó-művészeti tevékenység végzésére. A szerződés határozatlan időre jött létre, és ez az alapja annak az évente megkötött megállapodásnak, amely szerint a kft. a feladatainak ellátásához működési támogatásban részesül. A kft. ebből az önkormányzati működési támogatásból és saját bevételeiből finanszírozza a tevékenységét. A kft. úgy szervezi meg a két fesztivált, hogy a kiadásokat az önkormányzati támogatás kb. 40%-os részben, 60%-os részben pedig a saját gazdasági tevékenységének bevételei fedezik. A kft. saját bevételei rendezvényszervezésből, reklámköltségekből, marketingbevételekből származnak, amely szolgáltatások után áfa fizetésére kötelezett a társaság. A fesztiválok rendezéséből is származik saját bevétele a kft.-nek a fesztiválon részt vevő szolgáltatók, pl. az ételt, italt árusítók részére nyújtott reklámszolgáltatásból. A kft. által szervezett fesztiválok ingyenesen látogathatóak, az ott megtekinthető műsorokért, koncertekért nem fizetnek a résztvevők. A fesztiválokból származó bevételek és a fesztiválok költségei, ráfordításai elkülönülten kerülnek könyvelésre. A fentiekben leírt információk alapján a fesztiválok szervezésével kapcsolatban befogadott számlák előzetesen felszámított áfaösszege visszaigényelhető-e teljes mértékben? A fesztivál szervezésével kapcsolatban felmerült kiadások tekintetében a fenti tényállás igazolja-e azt, hogy a kft. adóalanyi minőségében jár el, adóalanyiságát eredményező tevékenysége érdekében használta fel azokat, vagy a gazdasági tevékenység nem igazolható, így adólevonási joga sincs a kft.-nek?
16. cikk / 2604 Jótállási biztosíték
Kérdés: Önkormányzatunk vállalkozási szerződést kötött csapadékvíz-elvezető hálózat fejlesztésére. A vállalkozási szerződés 2022. július 5. napján került aláírásra. A műszaki tartalom módosulására tekintettel a szerződés módosításra került. Ennek eredményeként a teljesítési határidő: a szerződés hatálybalépésétől számított 8 hónap + 54 nap lett. A kivitelező a teljesítési biztosítékot (12.343.809 Ft) 2022. 07. 05. napján megfizette, majd a szerződés módosítását követően a biztosítékkülönbözet (233.691 Ft) is átutalásra került 2023. 03. 29. napján. A kivitelező a műszaki ellenőr beszámolója alapján a munkát szerződésszerűen, teljes mértékben teljesítette 2023. 06. 23. napján. A munka befejeztével a teljesítési biztosíték jótállási biztosítékká alakult. A kivitelező kérelmet nyújtott be a jótállási biztosítás visszafizetése iránt. A vállalkozási szerződés rendelkezik a jótállási biztosítékról az alábbiak szerint:
Jótállási biztosíték:
„Felek megállapodnak, hogy a vállalkozó hibás teljesítésével kapcsolatos megrendelői igények biztosítékaként a szerződés szerinti, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő jót-állási biztosítékot kötnek ki.
Felek rögzítik, hogy a jótállási biztosítékot a Kbt. 134. § (4) bekezdésének megfelelően legkésőbb a szerződés teljesítésének időpontjában kell a megrendelő rendelkezésére bocsátani azzal, hogy a jótállási biztosítéknak a jótállási időszak végéig kell érvényben lennie.
Felek rögzítik, hogy a vállalkozó a jótállási biztosítékot a Kbt. 134. §-a (6) bekezdésének a) pontjában rögzítetteknek megfelelően az alábbi formátumban bocsátja a megrendelő rendelkezésére:
A vállalkozó a 12.343.809 Ft teljesítési biztosítékot, a megrendelő részére a fizetési számlájára történő átutalásával biztosítja. A Kbt. 134. §-ának (8) bekezdésében foglaltak értelmében a vállalkozó a fentiekben hivatkozott, általa választott, a Kbt. 134. §-ának (6) bekezdésében foglalt egyik biztosítéki formáról a másikra áttérhet, a biztosítéknak azonban a szerződésben foglalt összegnek és időtartamnak megfelelően folyamatosan rendelkezésre kell állnia. Amennyiben a jótállási biztosíték pénzeszköz átadásával került teljesítésre, úgy a megrendelő a biztosított időszak lejártakor a biztosíték (fel nem használt) összegét köteles az időszak utolsó napját követő 30 napon belül a felek által egyeztetett módon, ennek hiányában banki átutalás útján a vállalkozó részére visszaszolgáltatni.”
Az ajánlattételi felhívás alapján a jótállási időszak: 36 hónap. A vállalkozási szerződés hivatkozik a 12/1988. ÉVM–IpM–KM–MÉM–KVM együttes rendeletre, amely szerint a nyomvonal jellegű építményszerkezeteket, valamint azok kötelező alkalmassági idejét mint három évet meghaladó szavatosságiigény-érvényesítési jogvesztő határidőt (Ptk. 308. §) a rendelet melléklete tartalmazza. A beruházás kapcsolódik a rendelet 1. mellékletének 4.4 alpontja pontjához.
A fentiekre tekintettel a jótállási időszak mennyi ideig tart? Az önkormányzat köteles visszautalni a jótállási biztosítékot a rendeletben meghatározott időtartamra tekintettel?

17. cikk / 2604 Bölcsődei térítési díjakkal összefüggő szabályok
Kérdés: A kormányhivatal ellenőrzést tartott az önkormányzat fenntartásában működő bölcsődénél. A helyszíni ellenőrzés során a jegyzőkönyvbe az alábbi megállapítások kerültek:
„Felhívom a fenntartó figyelmét arra, hogy a jövedelemvizsgálathoz jövedelemnyilatkozat kitöltése szükséges, amelyben meg kell jelölni, hogy a szülő vállalja-e az intézményi térítési díjjal azonos személyi térítési díj megfizetését vagy sem. Felhívom a fenntartó figyelmét arra, hogy a vállalás nem minősül tényleges vállalásnak, az ellátás megkezdésekor nyilatkoztatni szükséges külön a szülőt az önkéntes fizetés vállalásáról.”
A feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében meghozott végzésben az alábbi előírás került meghatározásra: „a jegyzőkönyvben foglaltak alapján gondoskodjon a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. számú melléklet »Jövedelemnyilatkozat a személyi térítési díj megállapításához« dokumentum biztosításáról, továbbá a »Nyilatkozat« dokumentum biztosításáról, az önkéntes vállalásról.”
A Gyvt. 147. §-ának (2) bekezdése szerint a bölcsőde, minibölcsőde esetében az intézményi térítési díjat külön meg kell határozni a gyermek gondozására, nevelésére, nappali felügyeletére és a vele történő foglalkozásra, valamint a 151. § (3) bekezdésében foglaltak szerint a gyermekétkeztetésre vonatkozóan. A fenntartó önkormányzati rendeletben szabályozta a térítési díjakat. A bölcsődében gondozási díjat nem állapított meg, így azt 0 Ft összegben határozta meg. A gyermekétkeztetés díjának mértékét a jogszabályi rendelkezések alapján megállapította. A Gyvt. szerinti ingyenes, kedvezményes gyermekétkeztetés igénybevételét az önkormányzat biztosítja. A 328/2011. Korm. rendelet 6. melléklete szerinti nyilatkozatot az érintett szülők kitöltik. Korábbi tájékoztatások alapján a fenntartó nem kezelhet olyan adatot, amely a szülő jövedelmi viszonyaihoz kapcsolódik a Gyvt. 21/B. § (1) bekezdése a) pontjának ad) alpontja szerinti esetben. Ilyenkor elegendő a szülő nyilatkozata, a fenntartó nem vizsgálhatja annak megalapozottságát. A 328/2011. Korm. rendelet 5. melléklete szerinti nyilatkozat ez idáig nem került kitöltésre, mivel a bölcsődei szolgáltatás esetén személyi térítési díj nem került megállapításra. Véleményünk szerint az 5. melléklet szerinti nyilatkozatot akkor kell az érintettnek kitölteni és az intézményvezető részére benyújtani, ha személyi térítési díj megállapításra kerül [328/2011. Korm. rendelet 17. § (1) bekezdése]. A 328/2011. Korm. rendelet 5. mellékletét minden esetben szükséges a bölcsődei ellátás igénybevétele esetén kitöltetni, vagy helyesen járt el az intézmény, hogy ezt a nyilatkozatot nem kérte a szülőktől?

18. cikk / 2604 Kedvezményes munkahelyi étkeztetés
Kérdés: A hozzánk tartozó önkormányzati költségvetési szervek az intézmény dolgozói részére kedvezményes munkahelyi étkezést biztosítanak. Van olyan intézmény, ahol saját konyhában történik a főzés, és van olyan is, ahol külső szolgáltatótól vásárolják az ételt. Az intézményeknek az áfát csak a ténylegesen megfizetett összeg után kell befizetniük (mivel a szolgáltatás ellenértéke részben megtérül), vagy a teljes ár után kell az áfát befizetni?
19. cikk / 2604 Önkormányzat használt személygépkocsit vásárol külföldről
Kérdés: Uniós adószámmal rendelkező önkormányzatunk egy uniós adószámmal rendelkező németországi használtautó-kereskedéstől vásárolna egy használt személygépjárművet, amely az önkormányzat tárgyi eszközei közé kerülne be. Hogyan valósulhat meg szabályosan ez a beszerzés? Az A60-as összesítő jelentésben kell szerepeltetni, de az áfa felszámítása, bevallása, megfizetése hogyan történik? Van egyéb bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettsége az önkormányzatnak a gazdasági eseménnyel kapcsolatban? Felmerül esetleg egyéb adó, vám stb. az ügylettel kapcsolatban, amely az önkormányzatot terheli?
20. cikk / 2604 Ajándékozás utáni illeték
Kérdés: Egy megyei katasztrófavédelmi igazgatóság egy települési önkormányzattal kötött adományozási megállapodás keretén belül pénzbeli adományban részesül. Az adomány az Itv. 91. §-ának (2) bekezdése alapján bejelentésköteles-e, ha igen, annak milyen módon lehet eleget tenni?