Saját tulajdonú gépkocsi használatával, illetve repülős utazással összefüggő költségek megtérítése

Kérdés: A helyi nemzetiségi önkormányzat vezető tisztségviselői (elnök, elnökhelyettes) és tagjai saját tulajdonú gépjármű használatával az önkormányzat tevékenységével összefüggő feladatokat látnak el.
A hivatali célból megtett kilométerekre belföldi kiküldetési rendelvény alapján a nemzetiségi önkormányzat elszámolja:
- a 60/1992 (IV. 1.) Korm. rendelet előírásai szerint meghatározott üzemanyag-mennyiség, valamint a NAV hivatalos honlapján közzétett, az adott hónapra érvényes üzemanyagár figyelembevételével meghatározott üzemanyagköltséget, továbbá
- a 9 Ft/km általános személygépkocsi-normaköltséget.
A nemzetiségi önkormányzatok vezetői tisztségviselői és tagjai tiszteletdíj nélkül látják el tisztségüket. Tiszteletdíj hiányában a KIRA rendszerben jogviszony nem rögzíthető. Tiszteletdíj nélkül technikai jogviszony rögzítése lehetséges, azonban ebben az esetben a 45743 kódszámú, Útiköltség kiküldetési rendelvény alapján jogcím nem adható fel.
A fenti feltételek mellett a nemzetiségi önkormányzat milyen módon (milyen jogviszony és milyen jogcím rögzítésével) tud eleget tenni jelentési kötelezettségének a KIRA rendszerben?
Továbbá, szükséges-e jelenteni a KIRA rendszerben a belföldi kiküldetési rendelvénnyel elszámolt, a fent részletezett értékhatárokat meg nem haladó hivatali célú utazás költségét, tekintettel arra, hogy e költségek a Dologi kiadások között a K341-es Kiküldetések kiadásai rovaton kerülnek elszámolásra?
Szükséges-e a repülős utazás költségének jelentése a KIRA rendszerben, ha a polgármester külföldi hivatalos útjára repülővel utazik, és a repülőjegyről a légitársaság az önkormányzat nevére számlát állít ki, melyet a Dologi kiadások között a K341 Kiküldetések kiadásai rovaton számolunk el?
Részlet a válaszából: […] ...használatával összefüggő költségek megtérítése kapcsán helyesen járnak el. Nem keletkezik jövedelem a saját gépjárműhasználat kiküldetési rendelvény alapján történő megtérítése esetén abban az esetben, ha a jogszabály szerinti üzemanyagnormával és a NAV...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 30.

Polgármesteri költségtérítés és hivatali költségek elszámolásának kapcsolata

Kérdés: Milyen módon számolhat el a költségtérítésével a polgármester? Lehetséges-e az a megoldás, hogy nem számfejtjük a polgármester részére havonta (mint átalány) a megállapított összeget, hanem havonta belföldi kiküldetési rendelvény alapján utólag nyújtja be a hivatali utazásainak költségeiről szóló elszámolást a megállapított költségtérítés erejéig? Amennyiben a belföldi kiküldetési rendelvénnyel történő elszámolás elfogadható, akkor kötelező-e minden hónapban a költségeit elszámolni, vagy lehetséges akár negyed­évente az elszámolás alapján a költségeit megtéríteni? Elszámolható-e a polgármester költségtérítése terhére az önkormányzat nevére kiállított öltöny vásárlásáról szóló számla?
Részlet a válaszából: […] ...polgármesterről van szó, a költségtérítésről nem mondhat le, azt részére mindenképpen folyósítani kell, akár elszámolnak részére kiküldetési rendelvény alapján saját gépjárműhasználat miatti költségtérítést, akár nem. A hivatal által biztosított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 3.
Kapcsolódó címkék: