Saját tulajdonú gépkocsi használatával, illetve repülős utazással összefüggő költségek megtérítése

Kérdés: A helyi nemzetiségi önkormányzat vezető tisztségviselői (elnök, elnökhelyettes) és tagjai saját tulajdonú gépjármű használatával az önkormányzat tevékenységével összefüggő feladatokat látnak el.
A hivatali célból megtett kilométerekre belföldi kiküldetési rendelvény alapján a nemzetiségi önkormányzat elszámolja:
- a 60/1992 (IV. 1.) Korm. rendelet előírásai szerint meghatározott üzemanyag-mennyiség, valamint a NAV hivatalos honlapján közzétett, az adott hónapra érvényes üzemanyagár figyelembevételével meghatározott üzemanyagköltséget, továbbá
- a 9 Ft/km általános személygépkocsi-normaköltséget.
A nemzetiségi önkormányzatok vezetői tisztségviselői és tagjai tiszteletdíj nélkül látják el tisztségüket. Tiszteletdíj hiányában a KIRA rendszerben jogviszony nem rögzíthető. Tiszteletdíj nélkül technikai jogviszony rögzítése lehetséges, azonban ebben az esetben a 45743 kódszámú, Útiköltség kiküldetési rendelvény alapján jogcím nem adható fel.
A fenti feltételek mellett a nemzetiségi önkormányzat milyen módon (milyen jogviszony és milyen jogcím rögzítésével) tud eleget tenni jelentési kötelezettségének a KIRA rendszerben?
Továbbá, szükséges-e jelenteni a KIRA rendszerben a belföldi kiküldetési rendelvénnyel elszámolt, a fent részletezett értékhatárokat meg nem haladó hivatali célú utazás költségét, tekintettel arra, hogy e költségek a Dologi kiadások között a K341-es Kiküldetések kiadásai rovaton kerülnek elszámolásra?
Szükséges-e a repülős utazás költségének jelentése a KIRA rendszerben, ha a polgármester külföldi hivatalos útjára repülővel utazik, és a repülőjegyről a légitársaság az önkormányzat nevére számlát állít ki, melyet a Dologi kiadások között a K341 Kiküldetések kiadásai rovaton számolunk el?
Részlet a válaszából: […] Az Önök által leírtak alapján a saját gépjármű használatával összefüggő költségek megtérítése kapcsán helyesen járnak el. Nem keletkezik jövedelem a saját gépjárműhasználat kiküldetési rendelvény alapján történő megtérítése esetén abban az esetben, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 30.

Utazásiköltség-térítés adózása

Kérdés: A munkáltató a saját személygépkocsival munkába járó munkavállalónak megtérítheti-e munkába járás címén a közforgalmú vasút 2. kocsiosztályára szóló bérlet árának 86 százalékát? Ha igen, akkor a munkáltatót milyen adófizetési kötelezettség terheli? A 78/1993. Korm. rendeletet és az 1988/111. APEH iránymutatást hogyan kell értelmezni ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] Ha a kérdésben szereplő dolgozó munkahelye és a (közigazgatási határon túl lévő) lakóhelye között van vasúti közlekedés, akkor a munkáltatótól (a bérlet leadása nélkül) kapott térítéssel szemben igazolás nélkül elszámolható költség az adott viszonylatban érvényes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. április 27.
Kapcsolódó címkék: