Kiszállítást igazoló kereskedelmi igazolások


Ruházati cikkeket adtunk el egy osztrák vállalkozónak. Mivel a partnerünk saját fuvareszközével vitte ki a termékeket, fuvarokmányt bemutatni nem tudott. Kérdésünk, hogy hány – fuvarokmányt kiváltó – igazolást kell hozni, hogy adómentesen számlázhassunk? Ha az összes igazolás rendelkezésre áll, akkor az értékesítés biztosan adómentes? Hogyan tudjuk megkövetelni a partnerünktől, hogy a nekünk szükséges igazolásokat küldje el?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2007. március 20-án (76. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1654

[…] kibocsátó raktár alapterületén fizikailag nem fér el az áru), akkor a szóban forgó igazolás nem alkalmas az Áfa-tv. 29/A. §-ában meghatározott joghatás kiváltására. Elképzelhető olyan eset is, hogy az adózó az összes szükséges igazolással rendelkezik, azonban az eset összes körülményeiből nem állapítható meg, hogy a kiszállítás megvalósult (pl. az igazolást kibocsátó ellen közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás gyanúja miatt büntetőeljárás indul). Ennek ellenkezője is igaz: létezhet olyan eset is, amikor az adóalany egyetlen kereskedelmi okmánnyal is hitelt érdemlő módon igazolja a kiszállítás tényét. Annak érdekében, hogy a fuvarokmány vagy más igazolás hitelességét (pontosabban a kivitel megtörténtét) meg lehessen vizsgálni, az adóhatóság kiegészítő igazolásokat kérhet. Az előbbiekben felsorolt okmányoknak minden esetben tartalmazniuk kell: – a tulajdonos nevét, címét, adószámát; – az igazolás tárgyául szolgáló termékeket fajta, mennyiség, érték és darabszám szerinti bontásban; – a rendeltetési hely megjelölését. Gyakran előfordul, hogy az […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.