Perköltség


Önkormányzatunk jogerősen megnyert egy pert, így a perköltség megtérítésére a bíróság a másik felet kötelezte. A pervesztes fél számla kiállítását kérte az önkormányzattól, de mi úgy tudjuk, hogy a perköltségről számlát kiállítani nem lehet. Kérdésünk, hogy kell-e számlázni, és ha igen, akkor a számlát milyen tartalommal kell kiállítani?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2007. szeptember 4-én (84. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1800

[…] eljárás befejezésével a költség viselése valamely körülmény folytán végső soron nem őt, hanem a másik felet fogja terhelni. Ilyen esetben a költség viselésére köteles fél a bírósági határozat alapján köteles az adott költséget a másik fél felé megtéríteni. Mindenképpen leszögezhető, hogy a bíróság a költségek megtéríttetése során nem nyújt az Áfa-tv. hatálya alá tartozó szolgáltatást, hiszen pl. a szakértő igénybevétele esetén nem mondható, hogy a bíróság a költségviselésre köteles fél felé szakértői szolgáltatást nyújtott volna, illetve hogy a költség viselésére kötelezett fél szakértői szolgáltatást rendelt volna meg a bíróságtól. Ugyanakkor, amikor a perköltség viselésére kötelezett fél a másik félnek az általa előlegezett perköltséget a bíróság döntésének megfelelően megfizeti, akkor közöttük szintén nem beszélhetünk az Áfa-tv. szerinti termékértékesítésről vagy szolgáltatásnyújtásról, hiszen a perköltségre jogosult fél nem nyújt semmilyen szolgáltatást a perköltséget megfizetni köteles félnek, a perköltség egymás közötti elszámolása Áfa-tv. tárgyi hatályán kívüli ügyletnek minősül. A perköltség viselése mindig a Pp. által meghatározott rendben és módon történik, és általában (bizonyos kivételektől eltekintve) a pervesztesség-pernyertesség arányához igazodik. Emiatt nem áll és nem is állhat egymással szemben egy – a költséget viselő fél […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.