Összes cikk:
1. cikk / 419 Készlet és tárgyi eszköz beszerzési értékének megállapítása
Kérdés: A készlet- és a tárgyieszköz-beszerzési érték számításához és a számlák könyveléséhez szeretnénk állásfoglalást kérni, mivel az Szt. és az Áht. a bekerülési érték számításánál, illetve azok nyilvántartásánál véleményünk szerint nem fogalmaz teljesen következetesen. Az Áhsz. kormányrendelet a beruházásként elszámolt költségek körét az alábbiakban határozza meg: "A vásárolt, más által korábban már előállított termékek bekerülési értéke a piaci, forgalmi értéket leginkább tükröző nettó vételár, mivel az előállítás költségét (anyagok, munka stb. értéke) az előállító már elszámolta, a beszerzéshez kapcsolódó egyéb jogcímeken elszámolt kifizetések (szállítás, szerelés, biztosítás, hitelkamat, hatósági engedélyek stb.) pedig torzítanák ezt az értéket. Így a szállítási, kezelési stb. járulékos tételek nem részei a bekerülési értéknek, amennyiben azok nem részei a vételárnak. Ingatlanvásárlás esetén szintén elmondható, hogy a vételárként kifizetett összeget kell bekerülési értéknek tekinteni, a járulékos költségeket, díjakat nem lehet figyelembe venni."
Az Áhsz. 16. §-ának (7) bekezdése a vásárolt anyagok bekerülési értékére vonatkozóan az alábbiakat fogalmazza meg: "A vásárolt anyagok bekerülési értéke az egységes rovatrend K311. Szakmai anyagok beszerzése, K312. Üzemeltetési anyagok beszerzése és - a reprezentációs készletek, üzleti ajándékok beszerzésével kapcsolatosan - a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatokhoz, a vásárolt áruk bekerülési értéke a K313. Árubeszerzés rovathoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon végleges kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként nyilvántartott vételár." Az Áhsz. 1. § (1) bekezdés 7. pont: "vételár, eladási ár: a termékek, szolgáltatások beszerzése, értékesítése után fizetett, kapott, felárral növelt, engedményekkel csökkentett, általános forgalmi adót nem tartalmazó ellenérték, hitelviszonyt megtestesítő kamatozó értékpapír esetén ide nem értve az Szt. 50. §-ának (3) bekezdése szerinti vételárban lévő felhalmozott kamatot".
Az Szt. a bekerülési érték számításánál figyelembe vehető költségek körét az alábbiakban határozza meg: 62. § (2) bekezdés: Vásárolt készleteknél (anyag, áru) bekerülési érték a 47-50. § szerinti tételek vagy a beszerzési értékek alapján számított átlagos (súlyozott) beszerzési ár, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott bekerülési érték; saját termelésű készleteknél (befejezetlen termelés, félkész és késztermék, állatok) előállítási érték az 51. § szerinti közvetlen önköltség, vagy az átlagos (súlyozott) közvetlen önköltség, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott közvetlen önköltség. A közvetlen önköltség utókalkulációval meghatározott vagy norma szerinti közvetlen önköltség lehet. A befejezetlen termelés norma szerinti közvetlen önköltsége a félkész termék, a késztermék norma szerinti közvetlen önköltségéből a készültségi fok alapján arányosítással is meghatározható.
Az Szt. 47. § (1) bekezdés: Az eszköz bekerülési (beszerzési, előállítási) értéke az eszköz megszerzése, létesítése, üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig, a raktárba történő beszállításig felmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tételek együttes összege. A bekerülési (beszerzési) érték az engedményekkel csökkentett, felárakkal növelt vételárat, továbbá az eszköz beszerzésével, üzembe helyezésével, raktárba történt beszállításával kapcsolatban felmerült szállítási és rakodási, alapozási, szerelési, üzembe helyezési, közvetítői tevékenység ellenértékét, díjait (ezen tevékenységeknek saját vállalkozásban történt végzése esetén az 51. § szerinti közvetlen önköltség aktivált értékét), a bizományi díjat, a beszerzéshez kapcsolódó adókat és adójellegű tételeket, a vámterheket foglalja magában.
(2) A bekerülési (beszerzési) érték részét képezi - az (1) bekezdésben felsoroltakon túlmenően - az eszköz beszerzéséhez szorosan kapcsolódó
c) a jogszabályon alapuló hatósági igazgatási, szolgáltatási díj.
Az Szt. alapján a vásárolt anyagok tekintetében a közbeszerzés költségének a bekerülési ár részének kell lennie, azonban az Áhsz. 1. §-a (1) bekezdésének 7. pontja ezt már nem részletezi, illetve nem utal az Szt.-re sem. A fenti jogszabályi hivatkozások alapján szeretném az állásfoglalásukat kérni arra vonatkozóan, hogy a készlet- és tárgyieszköz-beszerzések esetén a számlán szereplő szállítási költség és közbeszerzési díj (KEF-es szerződések után a szállítónak fizetendő 1%) a beszerzési érték részének tekinthető-e? Ezen költségeket a beszerzési árra történő szétosztással a K311 - K312 - K64 rovatokon szükséges nyilvántartani a készlet/eszköz értékének megemelésével, vagy a K337 (szállítási díj) és K355 (közbeszerzési díj) rovatokon a beszerzési ártól elkülönítve?

2. cikk / 419 Önkormányzati kisbusz értékesítése
Kérdés: Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
- fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás
- Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk
- nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely az Áfa-tv. 188. §-ának (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és a tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban az áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például esetünkben a 85-86. §-ok felsorolására?
Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetően, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

3. cikk / 419 Jegyzőre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok
Kérdés: A jegyző lehet-e 100%-os önkormányzati tulajdonú kft. ügyvezetője, megbízási jogviszony keretében elláthatja-e a feladatot? Ha igen, akkor a megbízási díj mértékére van-e valamilyen korlátozás?
4. cikk / 419 Az építési-szerelési munkálatok adózása
Kérdés: Önkormányzatunk 2-es adókódú, általános szabályok szerint áfafizetésre kötelezett, adott esetben az építési-szerelési munkálatok esetében a fordított adózás alá tartozhat. Úgy tudjuk, változott az ezzel kapcsolatos szabályozás, a fordított adózás alá tartozó ügyletek köre. Hogyan érinti ez a már folyamatban lévő munkákat?
5. cikk / 419 Büfé nyitásának feltételei
Kérdés: Egy önkormányzat által alapított költségvetési szerv (intézmény) büfét tervez megnyitni turizmusfejlesztés, az üdülőterületre látogató vendégek igényeinek kiszolgálása céljából. Milyen feltételek szükségesek egy büfé megnyitásához? Milyen engedélyek, bejelentési kötelezettségek és szakmai végzettség kell ahhoz, hogy a büfé szabályszerűen működhessen?
6. cikk / 419 Műemlék épület rekonstrukciójának áfája
Kérdés: Múzeumunk Interreg pályázati támogatási forrás segítségével rekonstrukciós munkálatokat (külső felújítási, belső átalakítási és korszerűsítési munkák) végez az egyik műemlék épületén. A beruházás helyszíne kiemelt régészeti lelőhely. A kivitelezési munkálatok a megyei kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi főosztálya, örökségvédelmi osztályának 2021 júniusában kelt, módosított örökségvédelmi engedélye alapján végezhetőek el. Kérjük szíves állásfoglalásukat, hogy műemlék épület esetén az örökségvédelmi engedély beletartozik-e az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott építési hatósági engedély körébe, és így a fent ismertetett kivitelezési munkálatokra kötött vállalkozói szerződés kapcsán az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti fordított adózást szükséges-e alkalmazni?
7. cikk / 419 Behajtási díj elszámolása
Kérdés: A kórházunk területére személygépkocsival történő behajtás díjfizetés ellenében történik. A vizsgálatra érkező személyek, illetve látogatók részére napi behajtási díj került megállapításra (750 Ft), a kórházban dolgozók pedig éves behajtási bérlet megvásárlásával (12.000 Ft) hajthatnak a kórház területére, továbbá a külső partnerek is vásárolhatnak éves behajtási engedélyt (40.000 Ft). Felmerült az igény, hogy a tartós, hosszú távú kezelésre szoruló betegek a kezelőorvos igazolása mellett a kezelések időtartama alatt térítésmentesen vagy egy kedvezményes összegű, időszakos behajtási engedéllyel hajtsanak be a kórház területére. A kedvezmény az éves dolgozói behajtási díj arányosított részének felelne meg, például, ha a beteg két hétig jár kezelésre mindennap, akkor a két hét időtartamra arányosított díjat szükséges fizetnie. A fenti eljárás bevezetéséhez kapcsolódóan az alábbi kérdéseink vannak: Az Áfa-tv., illetve az Szja-tv. ad-e lehetőséget ilyen esetben az "adómentességre"? Amennyiben nem, az adózásnál melyik értéket kell figyelembe venni abban az esetben, ha a csökkentett összegű díj beszedése történik meg: a napi behajtási díjhoz szükséges számítani az adott kedvezményt, a dolgozói éves bérlethez, vagy a külsős éves bérlethez? Mi számít piaci árnak a kórház behajtási díjának megállapításakor? A dolgozói éves bérlet is kedvezménynek minősül-e, terheli-e a kórházat áfafizetési kötelezettség?
8. cikk / 419 Beruházásokhoz kapcsolódó műszaki ellenőri feladatok számlája
Kérdés: A kivitelező befejezte a beruházást, melyhez műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv, illetve teljesítésigazolás is készült (június 10-ei dátummal). A kivitelező részére a teljesítésigazolás abban az esetben volt kiállítható, ha a műszaki ellenőr erről írásban nyilatkozott (átvette a munkát, aláírásával igazolta ezt). Ez alapján a műszaki ellenőri feladatokhoz kapcsolódó számla dátuma meg kell, hogy egyezzen a beruházás aktiválásának az időpontjával, és a teljesítésigazolás időpontjával (június 10.), véleményünk szerint csak így aktiválható ez a költség, továbbá az ő teljesítésigazolása nélkül a vállalkozó nem állíthatta ki a végszámlát. A mérnök azonban június 20-ai teljesítési dátummal állította ki a számláját, mivel állítása szerint további dokumentációs kötelezettsége volt még a műszaki átadás-átvételt követően, így a mérnöki munkát csak június 20-án fejezte be. Az aktiválás érdekében - véleményünk szerint - szükséges volt a műszaki ellenőr számlájának javítása, azonban a műszaki ellenőr állásfoglalása szerint a kérésünk nem jogos. A fenti helyzethez hasonló esetekben hogy járunk el szabályosan a beruházáshoz kapcsolódóan befogadható számlák kezelését illetően?
9. cikk / 419 Útépítési munka számlázása
Kérdés: Kérem állásfoglalásukat az Áfa-tv. 142. §-a (5) bekezdésének b) pontja alapján. Önkormányzatunk 2021 augusztusában kötött szerződést építési hatóságiengedély-köteles útépítési munkákra. A szerződéskötéskor mindkét fél áfaalany volt, így az ügylet az Áfa-tv. 142. §-a alapján a fordított adózás hatálya alá esett. 2022. január 1-jétől önkormányzatunk alanyi adómentessé vált. A vállalkozó a vállalt munkát szerződés szerint teljesítette 2022 áprilisában, majd ezek után fordított áfás számlát állított ki a szerződésnek megfelelően. A számlát az önkormányzat befogadni nem tudta, mivel az önkormányzat könyvelője szerint, az önkormányzat alanyi adómentessége miatt, az Áfa-tv. 142. §-a (3) bekezdésének b) pontjában meghatározott feltételek az ügyletre nem állnak fenn. Az építőipari vállalkozás könyvelője szerint viszont ők csak fordított áfás számla kiállítását tehetik meg ebben az esetben. Kérem állásfoglalásukat a számla kiállításának módjáról, az ügylet áfatartalmának megfizetése érdekében. A projekt támogatásból valósult meg, így az áfa megfizetését is igazolni kell. Amennyiben az ügylet mégis fordított áfa alá tartozna, akkor annak megfizetését - adóbevallás hiányában - milyen módon tudjuk igazolni?
10. cikk / 419 Tanórán kívül tartott táncoktatás áfája
Kérdés: A tevékenység közérdekű jellegére tekintettel adómentes tevékenységnek minősül-e - azaz megfeleltethető-e az Áfa-tv. 85. § (1) bekezdés i) vagy j) pontjaiban foglalt adó alóli mentesség kritériumainak - az a szolgáltatásnyújtás, amelyet egy hagyományőrző (nem közhasznú) egyesület pedagógusvégzettséggel rendelkező táncoktatója végez, díj ellenében, óvodás, általános iskolás és középiskolás tanulók részére tanórán kívül? Ugyanez a tevékenység tárgyi mentes tevékenységként számlázható-e, ha egy nyári tábor keretében nyújtott komplex szolgáltatás részeként valósul meg (néptánctábor étkezés- és szállásnyújtással egyetemben, egyéb, pl. kézműves-foglalkozással)?