Könyvtáros tanár foglalkoztatása

Kérdés: Gimnáziumban teljes állásban foglalkoztatunk könyvtáros tanárt, aki az ehhez szükséges főiskolai végzettséggel rendelkezik. A Közoktatási tv. szerint a 40 órás munkaidejéből 22 órában biztosítja a könyvtár nyitva tartását, a munkaidő többi részében ellátja – a könyvtár zárva tartása mellett – a Közoktatási tv. harmadik rész B) II. 10. pontjában felsorolt feladatait. A szóban forgó pedagógus könyvtáros tanári végzettsége mellett középiskolai számítástechnika-tanári végzettséggel is rendelkezik, ezért részére számítástechnikai pótlékot állapítottunk meg – mivel a könyvtári nyilvántartási rendszerhez ezen ismereteit is hasznosítja. Természetesen az illetménytáblába sorolását is egyetemi végzettsége alapján végeztük el "H" fizetési osztályba. Könyvtáros tanárunkat az intézmény vezetője egyetemi végzettsége alapján megbízta informatikaórák tartásával és osztályfőnöki teendők ellátásával. Kérdésünk: – A könyvtáros pedagógus informatikatanítási és osztályfőnöki feladatait túlóra keretében láthatja el (kinevezésében: könyvtár, informatika szakos pedagógus megjelöléssel), vagy ezek a feladatok számára egy további jogviszonyban való foglalkoztatást jelentenek, arányosan meghatározva a bért a megtartott órák alapján? – A könyvtáros tanár számítástechnika-tanári végzettségét további szakképesítési illetménynövekedéssel [Kjt. 66. § (4) bekezdés], vagy számítástechnikai pótlékkal kell-e elismerni? Informatikatanárként hasznosítja a könyvtárosi végzettséget. Ha további jogviszonyban kell foglalkoztatni, jár-e neki a további szakképesítés utáni illetménynövekedés?
Részlet a válaszából: […] Az oktatási törvény szerint az informatikai,számítástechnikai tantárgy oktatásához szükséges a számítástecnika szakostanári végzettség, és így valóban van módja arra, hogy a könyvtárosi munkakörbetöltése mellett számítástechnikát tanítson az érintett közalkalmazott....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 7.

Falugondnok besorolása

Kérdés: Önkormányzatunk falugondnoki szolgálatot kíván létrehozni. A 257/2000. Korm. rendelet 2. számú melléklete alapján a falugondnok "A"-"C" fizetési osztályba sorolható. A falugondnoknak 260 órás falugondnoki képzésen kell részt vennie. Falugondnokunk szakmunkásképzőben végzett állatgondozóként. Kérdésem, hogy melyik osztályba kell besorolnunk, illetve a tanfolyam elvégzése után át kell-e sorolni más osztályba?
Részlet a válaszából: […] A falugondnoki szolgáltatásra vonatkozó főbb szabályokat aszociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényrögzíti. A falugondnoki munkakör betöltésének feltételeire vonatkozóan az1/2000. SzCsM rendelet 3. számú melléklete (falugondnoki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 7.

Átsorolás doktori cím megszerzésére tekintettel

Kérdés: Eddigi végzettsége alapján "H" kategóriába besorolt pedagógus közalkalmazottat doktori cím megszerzése után kötelezően át kell-e sorolni "I" kategóriába?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 61. § (1) bekezdés i) pontja a következőképpenrendelkezik:"61. § (1) A közalkalmazotti munkakörök az ellátásukhozjogszabályban előírt iskolai végzettség, illetve állam által elismertszakképesítés, szakképzettség, doktori cím, tudományos fokozat,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 7.

Közalkalmazotti besorolás

Kérdés: Én csak arra lennék kíváncsi, hogy a pedagógusok (óvónők) között, akinek középfokú iskolai végzettsége van, és lassan 30 éve dolgozik, miért a létminimum alatt van a nettó jövedelme? Lassan az 1-2 évvel idősebb dajkák többet keresnek, és jóval kisebb a felelősségük.
Részlet a válaszából: […] A 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet (a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben)melléklete határozza meg, hogy az egyes közalkalmazotti munkakörök milyenfizetési osztályokba sorolhatók. Eszerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 17.

Kinevezett és a megbízott közalkalmazott vezetőkre vonatkozó új szabályok 2009-től

Kérdés: 2009-től módosultak a Kjt. szabályai. Mit kell érteni pontosan kinevezett és megbízott vezetőn? A módosítás alapján úgy értjük, hogy a kinevezett vezető illetményét és szabadságát másként kell megállapítani. A vezetői pótlék a kinevezett vezetőnek is jár? Ha nem, akkor egy eddigi vezetőnek az új szabályok alapján jelentősen alacsonyabb lehet az illetménye. Az illetmény csökkenése miatt hogyan kell eljárni?
Részlet a válaszából: […] A kinevezett és a megbízott vezető fogalmát aközalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 23. §-aadja meg. Amennyiben a magasabb vezetői, illetve vezetői feladat ellátásaönálló munkakörben történik, kinevezett vezetőről beszélünk. Ebben az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 24.

További szakképesítés figyelembevétele közalkalmazottaknál

Kérdés: Szakközépiskolai végzettséggel rendelkező "D" kategóriába besorolt, valamint felsőfokú szakképzettséggel rendelkező "E" kategóriába besorolt közalkalmazottnak a technikusi végzettségét, melyet hasznosít a munkájában, hogyan lehet figyelembe venni a besorolásnál, kaphat utána további szakképesítést?
Részlet a válaszából: […] A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.törvény (továbbiakban: Kjt.) 61. § (1) bekezdése kimondja, hogy aközalkalmazotti munkakörök az ellátásukhoz jogszabályban előírt iskolaivégzettség, illetve állam által elismert szakképesítés, szakképzettség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 3.

Élelmezésvezető felsőfokú végzettséggel

Kérdés: Közalkalmazottként dolgozom egy kis óvodában élelmezésvezetőként. Végzettségeim: gimnáziumi érettségi és előadói munkakör betöltésére jogosító bizonyítvány (204./1976./MK 10/OM) számú utasítás alapján. Középfokú postaforgalmi tanfolyam FK 109, 1980; Élelmezésvezető OKJ 52660101. (2001. évben); Számítógép-kezelő (-használó) OKJ 33464101 (2003. évben); Általános szociális munkás főiskolai oklevél (2008. évben). "D" fizetési osztályba vagyok besorolva. A felsorolt szakképesítések valamelyike után jár-e nekem további szakképesítések címén valamilyen juttatás?
Részlet a válaszából: […] Az élelmezésvezetői munkakör kapcsán a képesítésielőírásokra, illetve a besorolásra vonatkozóan a Kjt. és – tekintettel arra,hogy óvodáról van szó – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.törvénynek a közoktatási intézményekben történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 3.

Gazdasági vezető képesítési követelményei

Kérdés: A közoktatásban dolgozom gazdasági vezetőként 1995 óta. Közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, képesített könyvelő, vállalati tervező és statisztikus szakképesítést szereztem, majd költségvetési könyvelői végzettséget (ez is középfokú). Mérlegképes könyvelői végzettséggel 1992 óta rendelkezem (regisztráltak, igazolvánnyal rendelkezem, minden kötelező továbbképzésen részt vettem). Ez év szeptemberében szereztem meg informatikus közgazdász felsőfokú iskolai végzettségem, számvitel szakirányon, s a Kjt. szerinti "E" fizetési osztályból "F"-be kaptam átsorolást. Szeretném tudni, hogy – a 217/1998. Korm. rendelet előírása szerint szakirányú felsőfokú végzettségem mellett – a mérlegképes könyvelői végzettségem feljogosít-e arra, hogy 5%-os további szakképesítésért járó illetménynövelést kaphassak.
Részlet a válaszából: […] A költségvetési szerveknél a gazdasági vezetői munkakörbetöltésének a feltétele:– szakirányú felsőfokú iskolai végzettség vagy – felsőfokú végzettség, és emellett legalább mérlegképeskönyvelői képesítés, vagy ezzel egyenértékű képesítés. Amennyiben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 13.

ÁMK-igazgató besorolása, vezetői pótléka

Kérdés: Önállóan gazdálkodó Általános Művelődési Központunkban – mely magában foglal általános iskolát, óvodát, napközi konyhát, művelődési házat és könyvtárat – az ÁMK-igazgató munkakört pedagógia-testnevelés szakos tanárnő tölti be. A hölgyet az ÁMK-igazgatói munkakör betöltésére vette fel intézményünk. A kolléganő végzettségei a következők: – 1979: Juhász Gyula Tanárképző Főiskola: pedagógia-testnevelés szakos általános iskolai tanár. – 1985: JATE-BTK: pedagógia szakos előadó. – A fenti egyetemi diplomára épülően a Budapesti Műszaki Egyetem Természet- és Társadalomtudományi, illetve Gazdasági és Társadalomtudományi Karán közoktatás-vezető szakirányú szakképzettség. Az igazgatónő heti 4 órában testnevelés tantárgyat tanít az általános iskolában. Kérdéseim a következők: – Fenti végzettségei alapján a kolléganőt melyik fizetési fokozatba kell besorolni? – Magasabb vezetőként (ÁMK-igazgató, egyben az általános iskola igazgatója is) hány százalék a kötelezően adandó magasabb vezetői pótlék mértéke? – Milyen illetménykiegészítés, és hány százalékban illeti meg a kolléganőt?
Részlet a válaszából: […] A közalkalmazott besorolásánál elsődlegesen azt kellmegnézni, hogy milyen munkakörről van szó, arra milyen képesítési előírásokvonatkoznak, továbbá hogy a munkakör mely fizetési osztályokba sorolható. Eztkövetően pedig azt kell megnézni, hogy a közalkalmazott milyen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 13.

Felsőfokú végzettség és felsőfokú szakképesítés elhatárolása

Kérdés: Egy általános iskolában gazdasági vezetőként dolgozom. 2001 márciusában szereztem meg 54-es azonosító számmal rendelkező OKJ-s mérlegképes könyvelői képesítésemet. 2008. 10. 21-én megjelent lapjukban a 2187-es kérdésre adott válaszuk alapján ha a közalkalmazott az Országos Képzési Jegyzékben szereplő emelt szintű szakképesítéssel rendelkezik, besorolásakor, valamint a második és további szakképesítés figyelembevételekor a felsőfokú szakképesítésre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Jelenleg "E" besorolásom van, de ha jól értelmezem a hivatkozott jogszabályt, akkor a helyes besorolásom "F".
Részlet a válaszából: […] A felsőoktatás keretében a felsőfokú végzettséget adóképzések mellett felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzéskéntfelsőfokú szakképzés és szakirányú továbbképzés is szervezhető. A felsőfokúszakképesítés tehát nem jelent felsőfokú végzettséget.Egyes,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 13.
1
15
16
17
26