Ingatlanértékesítés

Kérdés: Önkormányzat képviselő-testülete 2016 szeptemberében, saját tulajdonában álló ingatlanértékesítésről döntött. Az ingatlan (nem használatból kivont) értékesítése adásvételi szerződés alapján 2017 márciusában történt meg. Az Áhsz. 12. §-ának (6) bekezdése az alábbiakat írja elő: "A mérlegben az átsorolt, követelés fejében átvett készletek között kell szerepeltetni az értékesítésre szánt eszközöket, így különösen a végelszámolási, felszámolási vagy vagyonrendezési eljárásból állami, helyi önkormányzati tulajdonba került eszközöket, az Áht. 100. §-a szerint követelés fejében átvett, értékesítendő eszközöket, valamint mindazon eszközöket, amelyeket az immateriális javak és tárgyi eszközök közül értékesítés céljából átsoroltak. Kötelező az immateriális javak, tárgyi eszközök átsorolása, ha azokat a használatból kivonták, de az értékesítés három hónapnál hosszabb időszakot vesz igénybe." Nem egyértelmű, hogy csak az értékesítési céllal vásárolt ingatlanok esetében, vagy a nem értékesítési céllal meglévő, de – a képviselő-testület döntése alapján – értékesíteni kívánt ingatlanok esetében is szükséges-e az átsorolás elvégzése. Amennyiben az utóbbi esetben is szükséges az átsorolás elvégzése, akkor azt mely időpontban kell megtenni?
Részlet a válaszából: […] ...feltett kérdésben leírt, az önkormányzat képviselő-testületi döntése szerinti ingatlanértékesítés egy klasszikus ingatlanértékesítés lesz. Ez az ingatlan már az önkormányzat könyveiben volt, nem pedig értékesítési céllal került megvásárlásra, azaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 27.
Kapcsolódó címkék:  

Lakásszerzési kedvezmény érvényesítése

Kérdés: Igénybe vehető-e a lakásszerzési kedvezmény a közeli hozzátartozó örökös által, ha a lakás eladása 2006 novemberében történt (adóbevallás, fizetés 2007. május), a telekhányad-vásárlás a lakás árából 2007. januárban volt, a sorházi lakás használatbavételi engedélye 2010 márciusában lett jogerős, azonban az adót bevalló, befizető magánszemély 2009 júliusában elhunyt? A lakásszerzési kedvezmény minden feltétele teljesült (az özvegyet érintő összeget már ki is utalta az adóhivatal).
Részlet a válaszából: […] ...a 2007. évet követően – az errevonatkozó átmeneti rendelkezés értelmében – abban az esetben érvényesíthető, haa magánszemély az ingatlanértékesítésből származó jövedelmét 2007. december31-éig megszerezte.Az említett időpontig megszerzett és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 7.