Jubileumi jutalomra való jogosultság áthelyezés esetén

Kérdés: 1977 óta folyamatosan alkalmazásban állok, az említett évben egy vállalatnál helyezkedtem el, ahol a munkaviszonyom 1987-ig állt fenn. Ez utóbbi évben kerültem áthelyezéssel a jelenlegi munkahelyemre, ami korábban tanács vb szakigazgatási szerve volt, jelenleg pedig a polgármesteri hivatal. 1987-ben – az akkori jogszabályi rendelkezés szerint – államigazgatási munkaviszonyt létesítettem, ami a Ktv. 1992. július 1-jei hatálybalépésekor közszolgálati jogviszonnyá alakult át. A Ktv. 49/E. §-a (2) bekezdésének c) pontja és (3) bekezdése értelmében ez évben kaptam volna meg a 35 éves jubileumi jutalmamat, azonban jelenlegi információim szerint a hatályos törvényi rendelkezések – a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) előírásai – alapján nem jár a részemre. A Költségvetési Levelek 2012. június 12-i szám 3192. pontjában írt magyarázat utolsó bekezdése azonban éppen az én "esetemre" (is) utal, miután 1992 előtt, 1987-ben áthelyezéssel kerültem a jelenlegi munkahelyemre. Mindezek alapján – álláspontom szerint – 2012. augusztus 1-jén, amikor a 35 éves időszakom lejárt, a négyhavi jubileumi jutalom megilletett volna engem. Ha így van, kérem ennek a részletes jogszabályi levezetését.
Részlet a válaszából: […] A hivatkozott 3192. számú válaszban leírtak szerint az 1992. július 1-jét megelőző munkaviszonyokat a Kttv. nem sorolja fel a jubileumi jutalom szempontjából a beszámítandó idők között, azok tehát 2012. március 1-jétől nem vehetők figyelembe, ugyanakkor – a korábbi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 30.
Kapcsolódó címkék:  

Jubileumi jutalomra való jogosultság

Kérdés: A 2010. április 6-ai Költségvetési Levelekben 2621. számon megtaláltam a korábban feltett kérdésemre a választ. Igen ám, de a hangsúly nálam az 1992. 09. 01-es dátum, ami 1992. július 1-je utánra esik. Igaz, hogy maga a munkaviszony július 1. előtt keletkezett, de a megszűnés, illetve az áthelyezés 1992. szeptember 1-jén volt. 1978. 05. 31-től 1992. 08. 31. napjáig az MGM gyárában dolgoztam, innen kerültem 1992. 09. 01-én áthelyezéssel egy iskolába, majd egy szociális otthonba, ahol jelenleg is dolgozom. Jubileumi jutalomra mikor leszek (vagy lehettem volna már) jogosult?
Részlet a válaszából: […] Ahogyan azt a 2621. számú kérdésben is írtuk, vitatott, hogyegyáltalán fennáll-e az áthelyezések szakadatlan láncolata, tehát az iskolátólis áthelyezéssel került-e a szociális otthonba, jelenlegi munkahelyére.A jubileumi jutalom kapcsán figyelembe vehető a Kjt.hatálybalépése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 8.