Ingatlanértékesítés

Kérdés: Önkormányzat képviselő-testülete 2016 szeptemberében, saját tulajdonában álló ingatlanértékesítésről döntött. Az ingatlan (nem használatból kivont) értékesítése adásvételi szerződés alapján 2017 márciusában történt meg. Az Áhsz. 12. §-ának (6) bekezdése az alábbiakat írja elő: "A mérlegben az átsorolt, követelés fejében átvett készletek között kell szerepeltetni az értékesítésre szánt eszközöket, így különösen a végelszámolási, felszámolási vagy vagyonrendezési eljárásból állami, helyi önkormányzati tulajdonba került eszközöket, az Áht. 100. §-a szerint követelés fejében átvett, értékesítendő eszközöket, valamint mindazon eszközöket, amelyeket az immateriális javak és tárgyi eszközök közül értékesítés céljából átsoroltak. Kötelező az immateriális javak, tárgyi eszközök átsorolása, ha azokat a használatból kivonták, de az értékesítés három hónapnál hosszabb időszakot vesz igénybe." Nem egyértelmű, hogy csak az értékesítési céllal vásárolt ingatlanok esetében, vagy a nem értékesítési céllal meglévő, de – a képviselő-testület döntése alapján – értékesíteni kívánt ingatlanok esetében is szükséges-e az átsorolás elvégzése. Amennyiben az utóbbi esetben is szükséges az átsorolás elvégzése, akkor azt mely időpontban kell megtenni?
Részlet a válaszából: […] ...számviteli elszámolása a következő:Bevételi előirányzatok elszámolásaB) Költségvetési számvitel szerintEladási ár áfa nélkül001 09/52/1 09/53/1Kiszámlázott áfa001 09/406/1Szerződéskötés, megrendelésA) Pénzügyi számvitel szerintř...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 27.
Kapcsolódó címkék:  

Városüzemeltetési feladatok

Kérdés: Városüzemeltetési feladatokra állami feladatalapú finanszírozást kapunk. A társaság működéséhez az éves költségvetési rendeletben meghatározott összeghatárig általános működési támogatást nyújtunk. A támogatás utalása havi ütemezésben történik, mely havi összeg forrása az adott hónapban utalt feladatalapú finanszírozás rész, valamint saját forrás. A feladatalapú finanszírozáselszámolás alapja a kiadások megfelelő COFOG-on történő elszámolása. Esetünkben a társaság részére havonta leutalt összeg államháztartáson kívülre átadott pénzeszköz a 066020 város- és községgazdálkodás COFOG-on történik. Hogyan javítsuk a könyvelésünkön az elszámolás érdekében, hogy a havonta leutalt összeg ne minősüljön szolgáltatásnyújtásnak, ne kerüljünk az áfa hatálya alá?
Részlet a válaszából: […] ...ezen a COFOG-kódon számolnák el a városüzemeltetési feladatok kiadásait, akkor nem tudnának elszámolni a feladatalapú támogatással. Az áfában a támogatás akkor minősül adókötelesnek, ha szolgáltatásnyújtás ellenértéke vagy árat befolyásoló támogatás....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 12.
Kapcsolódó címke: