Költségvetési intézmény áfaalanyisága

Kérdés: Intézményünk gazdálkodási formáját tekintve központi költségvetési szerv. Alapításkor az adóhivatalhoz az "Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat" státusszal került bejelentésre. Az intézmény adószáma az alapítástól nem változott, és az áfaalanyiságot jelölő kód 1-es. Az alapító okirat szerint az intézmény közfeladatot lát, amely közfeladatot külön kormányrendelet határoz meg, amely közfeladat szintén az alapító okirat szerint 7220 Társadalomtudományi, Humán Kutatás, Fejlesztés. Intézményünk ez évi bevétele idáig a költségvetésből származott. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy egy alapítványtól juttatást kapjunk együttműködési megállapodás keretében, kizárólag olyan feladat ellátására, amely az alapító okiratban meghatározott közfeladat lenne. Az alapítvány is kizárólag ilyen feladatok ellátásának céljával jött létre. A rendelkezésünkre bocsátható összegről azonban számlát kell kiállítanunk. Az adóhivatal honlapján az alábbi tájékoztatás található:
"Az eddigi szabályozás értelmében nem minősült adóalanynak a közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet, ha gazdasági tevékenységéből származó bevétele jelentéktelen volt (4 millió forint alatt). Az új Áfa-tv. eltörli ezt a korlátot, így a 4 millió forintot el nem érő gazdasági tevékenysége után is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult személy, szervezet, azonban lehetősége van az alanyi adómentesség választására. Jogutódlás tekintetében az általános szabályok vonatkoznak rá."
Értelmezésünk szerint a fent leírtak alapján a közhatalom gyakorlására jogosult szervezet, közhatalmi tevékenysége tekintetében nem minősül adóalanynak. Ezt figyelembe véve az adóhivatalhoz bejelentett közhatalmi jellegre tekintettel kiállíthatjuk-e a számlát áfakörön kívüli státusszal? Amennyiben erre nincs lehetőség, milyen megoldást tudnának javasolni? A tájékoztató értelmében, amennyiben a munkavállalók részére kerülne továbbszámlázásra a telefondíj, az adóhivatalhoz be kell az intézménynek jelentkeznie áfaalanynak, és mivel az ebből származó bevétel biztosan nem éri el a nyolcmillió forintot, kérheti az alanyi mentességet?
Részlet a válaszából: […] ...és igazságügyi igazgatási, a közigazgatási jogalkalmazói, a hatósági ellenőrzési és pénzügyi ellenőrzési, a törvényességi felügyeleti és ellenőrzési, az államháztartási, európai uniós és egyéb nemzetközi támogatás elosztásáról való döntési tevékenység...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.
Kapcsolódó címkék:  

Támogatói jegyek sorsoláson való részvétele

Kérdés: Községi rendezvényen támogatói jegyek árusítását tervezzük, melynek elsődleges célja a programok költségeihez való lakossági hozzájárulás. A programok egyébként ingyen lesznek látogathatók. A támogatói jegyek sorsoláson is részt vennének, ahol kisebb-nagyobb tárgyakat, felajánlásokat lehetne vele nyerni. A tervezett nyereménysorsolásnak milyen szabályai vannak? (Pl. be kell jelenteni a NAV-hoz, vagy valamilyen más szervhez?) Milyen adminisztratív és nyilvántartási kötelezettség keletkezik az önkormányzatnál a nyeremények vonatkozásában? Milyen adózási vonzata lesz a nyereményeknek?
Részlet a válaszából: […] ...azonban a játék szervezőjének a játékot annak lebonyolítása előtt legalább 10 nappal be kell jelentenie a szerencsejáték-felügyeleti hatóságnak (SZEF). Amennyiben a fenti, együttes feltételek nem teljesülnek, a sorsolás engedély nélkül szervezett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 26.
Kapcsolódó címke: