Gazdasági vezető közoktatási intézményben

Kérdés: Megyei fenntartású oktatási intézmény vagyunk. Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési intézmény. Tavaly 2009. május 31-vel a gazdasági vezető lemondott. Ezután az intézményvezetőnek a fenntartó azt az utasítást adta, hogy a gazdasági vezető kinevezése a fenntartó által történik, ami azóta sem történt meg. Az intézmény vagy a fenntartó kötelessége a gazdasági vezető pótlása, kinevezése, és ki gyakorolja a munkáltatói jogokat? A másik kérdés, hogy tavaly decemberben létszámleépítésként – miután a gazdasági vezetői álláshely hosszabb ideje nem volt betöltve – szóbeli tájékoztatásban erre hivatkozással a fenntartó elvonta ezt az álláshelyet. A közgyűlési határozatban azonban nem volt megnevezve az elvonni kívánt munkakör, csak az, hogy 1 fő szakmai létszámmal csökkenti az intézményünk engedélyezett létszámát. Az idei költségvetést már e munkakör bére nélkül terveztük. Így az idén az anyagi fedezet sem áll rendelkezésre, hogy helyettesítéssel vagy megbízással ennek a munkakörnek a feladatát valaki hivatalosan elvégezhesse. Beszámolókat, bevallásokat a könyvelők elkészítik, és aláírás nélkül adják be a fenntartónak tavaly május 31-óta. Kinek és hogyan kellene feloldani ezt a szabálytalan és jogellenes működést?
Részlet a válaszából: […] ...magában foglalja aköltségvetési szerv gazdasági vezetőjének kinevezését vagy megbízását,felmentését vagy a megbízás visszavonását, díjazásának megállapítását. Ugyanezenparagrafus (6) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy helyi önkormányzatiköltségvetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 23.
Kapcsolódó címke:

Polgármesterek öregségi nyugdíja

Kérdés: Jelenleg főállású polgármester 1994. évi LXIV. törvény alapján történő korkedvezményes nyugdíjazási lehetősége után érdeklődöm, a Pttv. 13/A. §-ára tekintettel. A jelzett jogszabály nem fogalmaz egyértelműen a polgármesteri, alpolgármesteri tisztséggel kapcsolatban. Beleszámít-e a korkedvezménybe a társadalmi megbízatású alpolgármesteri jogviszony, valamint a megbízatásoknak folyamatosnak kell-e lenniük? Az érintett polgármester előrehozott nyugdíjba 2016 első félévében mehetne el, azonban 1994-től 1998-ig és 2000-től 2006-ig társadalmi megbízatású alpolgármester volt, 2006 óta pedig főállású polgármesteri tisztséget tölt be, összességében tehát 14 éve lesz az októberi választásokig ezen tisztségekből. Mindezeket figyelembe véve jogosult-e a hivatkozott jogszabály 13/A. § c) pontjában meghatározott 7 év korkedvezményre?
Részlet a válaszából: […] A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és azönkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény (Pttv.)13/A. § (1) bekezdés szerint öregségi nyugdíjra jogosult az a polgármester – azegyéb jogosultsági feltételek esetén -,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 27.
Kapcsolódó címkék: