Magánszemélyek önkormányzati támogatása

Kérdés: Önkormányzatunk rendeletben szabályozta az általa nyújtott támogatásokat, melyek odaítélésére pályázati úton kerül sor a költségvetésben e célra elkülönített Civil Alap terhére. A pályázókkal a felhasználás részleteiről megállapodást kötünk, kiadásaikat számlával kell igazolniuk, részletes elszámolási kötelezettség terheli őket. A rendelet értelmében magánszemély pályázó kizárólag a községben megvalósuló eseményre, fejlesztésre, tevékenységre, illetve községben élő közösség településen kívül megvalósuló programjának megvalósítására nyújthat be pályázatot. Felmerült, hogy nem nyújtható magánszemélynek ilyen módon támogatás, kizárólag az önkormányzat dologi kiadásainak terhére, önkormányzat nevére kiállított számla ellenében. Kérném szíves állásfoglalásukat a tekintetben, hogy magánszemély részére milyen feltételekkel nyújtható támogatás, és ennek elszámolása, illetve könyvelése hogyan (milyen cofog-számon) történhet?
Részlet a válaszából: […] ...nyújtható, jogszabály vagy egyedi döntés (támogatási döntés) alapján, pályázati úton vagy pályázati rendszeren kívül. Az elszámolás a támogatások esetében a magánszemély nevére szóló számlák alapján történik, ezáltal kerül ellenőrzésre a cél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 13.
Kapcsolódó címkék:  

Önkormányzati tulajdonú lakások értékesítéséből származó bevétel felhasználása

Kérdés: Az önkormányzat az önkormányzati tulajdonú lakások értékesítéséből befolyt pénzeszközét fordíthatja-e helyi rendeletben megállapított, lakossági, ún. első lakáshoz jutók kamatmentes lakásvásárlási kölcsönének nyújtására?
Részlet a válaszából: […] ...azt követően a lakásügyi hatóság kiutaló határozata alapján létrejöttlakásbérlet (a továbbiakban: kényszerbérlet) felszámolása.A felhasználás részletes szabályait önkormányzatirendeletben kell meghatározni. Az elmondottak alapján tehát az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 27.
Kapcsolódó címke: