Tudományos rendezvény lebonyolításának áfája


2002-ben kapott intézményünk támogatást az OTKA-tól tudományos rendezvény lebonyolítására. A rendezvényre azonban csak 2003-ban került sor, és a hozzá kapcsolódó beszerzési számlák is az idén datálódtak. Levonható-e az azokban foglalt áfatartalom, tekintettel arra, hogy a tudományos rendezvény szervezése kikerült 2003-tól a tárgyi mentes körből?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2003. augusztus 5-én (15. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 390

[…] támogatás konkrét feladat elvégzését várja el, amelyet a támogatónak kell teljesíteni, úgy a támogatás maga ellenérték. Az érte végzett tevékenység teljesítését megelőzően történő átutalás pedig teljes összegben utalt előleg. Az előleg után az Áfa-tv. 17. §-a szerint a kézhezvétel időpontjában adókötelezettség keletkezik, az adó mértéke pedig az ezen időpontban érvényes adómérték, tekintve hogy ugyanezen törvényhely az előleg kézhezvételének (jóváírásának) a napját teljesítési (adókötelezettség-keletkezési) időpontnak tekinti. 2002-ben a tevékenység tárgyi mentes volt, így adó ennek megfelelően nincs. A tevékenységhez kapcsolódó beszerzésekben foglalt áfalevonási jog megítélésénél […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.