Élelmezésvezetők besorolásának megváltozása


A kerületi Egyesített Bölcsődék központi konyháján dolgozom, mint élelmezésvezető. Intézményünk öt különálló részlegből áll, én a központi konyha vezetője vagyok, 7 dolgozó tartozik hozzám. 1998. szeptember 1. óta töltöm be ezt a munkakört. 23 éve dolgozom a szakmában, nagyon szeretem, igyekszem mindig továbbképezni magam. Munkaköröm ellátásához az évek folyamán mindig más képzettség kellett. Először csak gimnáziumi érettségi, majd közgazdasági érettségi, később vendéglátó-érettségi. Aztán megjelent külön szakmaként, mint élelmezésvezető, ami OKJ-s képzettség. Végül, miután vezető beosztást látok el, ehhez az élelmezési menedzseri végzettség kellett. Mindezt elvégeztem, van három érettségim és két szakmai oklevelem. Besorolás szempontjából most mégis ugyanott tartok, ahol 23 éve kezdtem. 2002-ben jelentkeztem az élelmezésimenedzser-képzésre, ezt munkahelyem is támogatta, tanulmányi szerződést kötöttünk. 2004 júniusában elsők között végeztem. A tanfolyam szervezői biztosítottak róla, hogy az emelt szintű szakma megszerzése "E" fizetési kategóriába sorolást biztosít. Mikor a munkahelyemen bemutattam a bizonyítványomat, nem soroltak át, mert szerintük a rendeletek ezt nem tették lehetővé. Állásfoglalást kértek, erre számomra kedvező válasz érkezett, miszerint: a 257/2000. (XII. 26.) Korm. rend. 9. § (2) bekezdése értelmében, az OKJ-ben szereplő emelt szintű szakképesítéssel rendelkezőt a rendelet értelmében "E" kategóriába kell sorolni. A besorolási útmutatóban szerepelt, hogy "E" fizetési osztályba kell sorolni az egyetemi, főiskolai végzettséget nem igénylő munkaköröket, és akik emelt szintű képzésben vezetési-szervezési ismeretet nyújtó képesítéssel rendelkeznek. Az élelmezési menedzserek rendelkeznek ezzel. Így szeptemberben átsoroltak. Azóta, vagyis öt és fél éve "E" kategóriában voltam. Egy hete azonban közölték velem, hogy visszamenőlegesen, 2010. január 1. hatállyal újra visszasorolnak "D" kategóriába, mert a rendelet módosítása ezt írja elő. (Ugyan a rendelet 2009. január 1. lépett hatályba.) Újra állásfoglalást kértek. A válasz az volt, hogy jogos a visszasorolás, és a 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 2. számú mellékletének III. táblázat B/3. pontjára és a 326/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet módosítására hivatkoznak. Szerettem volna fellebbezni, de a munkáltatóm nem adta ki az ügyintéző nevét, adatvédelemre hivatkozva. A személyi anyagomban nem nézhettem meg, ki adta az állásfoglalást. Én ebbe nem nyugodtam bele, több jogászt és jogi fórumot is megkerestem, hogy én is állásfoglalást kérjek. Mindenhol egyértelműen azt mondták, hogy nemcsak a táblázatban lévő csillagokat kell figyelembe venni besoroláskor, hanem a jelenleg is hatályban lévő kiegészítést is. "Besorolási előírások a kinevezések elkészítéséhez" és a rész alján lévő "Megjegyzés: Azon munkakörök esetén, amelyek főiskolai, egyetemi, illetve középfokú végzettséggel egyaránt betölthetők, a szakképzettségnek megfelelő közalkalmazotti besorolást kell alkalmazni." Hivatkoztak arra, hogy ez egy megszerzett jog, amit a munkáltató eddig elismert, és ez nem vehető el, a rendelet visszamenőlegesen nem érvényesíthető stb. Arról nem is beszélve, hogy ma már nem is lehet valaki "középvezető" csak felsőfokú képesítéssel és vezetési szervezési ismeretekkel. Az évek folyamán új OKJ-s szakmák jelentek meg, de ezek nem jelennek meg a besorolási táblázatokban, így kétessé teszik a besorolást úgy a munkáltató, mint a dolgozó részére. Sajnos az állásfoglalását mindenki csak szóban vállalja, írásban nem, és pert javasolnak. Mit tegyek, mi a megfelelő besorolás?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2010. szeptember 21-én (136. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2744

[…] 2009. január 1-je előtt az egyetemi, főiskolai végzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatott élelmezésvezető "C"-"E" fizetési osztályba volt besorolható a Kjt. vhr. alapján. 2009. január 1-jétől a Kjt. vhr. már csak "C"-"D" fizetési osztályba engedi besorolni a – nem főiskolai, egyetemi végzettségű munkakörben foglalkoztatott – élelmezésvezetőt. <br> 2009. január 1-jétől hatályos 2. számú melléklet a 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelethez: III. Nem ágazatspecifikus munkakörök Megnevezés Fizetési osztályok A B C D E F G H I J A. Egyetemi, főiskolai végzettséget igénylő (szakértői/szaktanácsadói) munkakörök élelmezésvezető * B. Egyetemi, főiskolai végzettséget nem igénylő munkakörök 3. Szolgáltató munkakörök élelmezésvezető * * A jogszabály-módosításra tekintettel kötelező volt 2009. január 1-jével újra besorolni az élelmezésvezetőket. <br> Az valóban továbbra is hatályos előírás, hogy azon munkakörök esetén, amelyek főiskolai, egyetemi, illetve középfokú végzettséggel egyaránt betölthetők, a szakképzettségnek megfelelő közalkalmazotti besorolást kell alkalmazni, ugyanakkor ez az Ön esetében nem jelent megoldást, hiszen Ön nem rendelkezik főiskolai, egyetemi végzettséggel, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.