Vezető illetményének megállapítása 2011. január 1-jétől


Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervnél dolgozom közalkalmazottként 2000. március 1-jétől. Alkalmazásomkor mérlegképes könyvelői végzettséggel, és szakmai tapasztalattal rendelkeztem. Munkáltatóm "gazdasági csoportvezető (főkönyvelő) munkakörbe" vett föl "E/3" besorolással a Kjt. 64. § alapján. Munkaköri leírásom alapján feladatom a könyvelési faladatok mellett az intézmény gazdasági vezetői feladatainak ellátása, költségvetésének tervezése, beszámolók, szabályzatok elkészítése, ellenjegyzési feladatok. Illetményem a bértábla szerinti garantált bér, illetve munkáltatói döntés szerinti bérelemből áll. 2002 augusztusában munkáltatóm a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 18. § (4) bekezdésére hivatkozva módosította képesítési követelményemet, kötelezett a szakirányú felsőfokú végzettség megszerzésére. 2007. évben közgazdászdiplomát szereztem (gazdálkodási szak, államháztartási szakirány). Munkáltatóm ekkor elvégezte az átsorolásom "E" fizetési osztályból "F" fizetési osztályba. Munkaköri feladataim az évek során nem változtak. Kérdéseim a közalkalmazotti kinevezésemmel kapcsolatosan: Szabályosan került-e megállapításra az illetményem a kinevezésem, illetve a felsőfokú végzettség megszerzését követően? A jogszabályi változásoknak megfelelően az évek során nem kellett volna módosítani a kinevezésem (kinevezett vagy megbízott gazdasági vezető)? A Kjt. szerinti pótlékok (vezetői pótlék, mérlegképes végzettség miatti pótlék) megilletnek-e és mikortól? Amennyiben a munkáltatóm rendezni szeretné a pótlékkérdést, megteheti-e azt, hogy a munkáltatói döntés alapján megítélt béremet csökkenti a pótlékok összegével? Minden minősítésem "kiválóan alkalmas" volt az elmúlt évek során.


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2011. február 22-én (143. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2839

[…] jogintézménye, így ettől kezdve Ön is csak megbízott vezető lehet. A Kjt. alapján a magasabb vezetői, illetve vezetői megbízás feltétele, hogy a közalkalmazott – a kinevezés szerinti munkaköre mellett – látja el a magasabb vezetői, illetve vezetői beosztásból eredő feladatait. A magasabb vezetői, valamint a vezetői megbízás jogszabályban megjelölt, legfeljebb 5 évig terjedő határozott időre szól. Az új szabályok hatálybalépésével egyidejűleg a következő átmeneti rendelkezéseket kell alkalmazni: – a határozatlan idejű magasabb vezetői, vezetői megbízás a törvény erejénél fogva 2011. január 1-jétől kezdődő öt évre szóló határozott idejű magasabb vezetői, vezetői megbízássá alakul át, – a határozatlan idejű magasabb vezetői, vezetői kinevezés a törvény erejénél fogva 2011. január 1-jétől kezdődő öt évre szóló magasabb vezetői, illetve vezetői megbízássá alakul át, egyidejűleg a közalkalmazottat határozatlan időre, a 2008. december 31-én hatályos kinevezése szerinti nem vezetői (a továbbiakban: szakmai) munkakörébe, vagy ennek hiányában, a legmagasabb iskolai végzettségének megfelelő szakmai munkakörbe kell kinevezni, – a határozott idejű magasabb vezetői, vezetői kinevezés a törvény erejénél fogva a határozott idő lejártáig tartó magasabb vezetői, illetve vezetői megbízássá alakul át, ezzel egyidejűleg a közalkalmazottat a határozott időből hátralévő időre a 2008. december 31-én hatályos kinevezése szerinti szakmai munkakörébe, vagy ennek hiányában, a legmagasabb iskolai végzettségének megfelelő szakmai munkakörbe kell kinevezni, – ha a határozott időre megbízott magasabb vezetőnek, illetve vezetőnek a megbízásából – a törvény hatálybalépésének napján – öt évnél hosszabb idő van hátra, e vezetői megbízás tekintetében a Kjt. 23. § (3) bekezdésében foglalt korlátozást, tehát a legfeljebb 5 éves korlátot nem kell alkalmazni, azaz az eredeti határozott idő lejártáig szólhat a megbízás. A korábban kinevezett vezetőnek minősülő, 2011-től megbízott vezetők, magasabb vezetők esetében garanciális szabály, hogy a havi illetménynek, illetménypótlékoknak az összege – a 2011. január 1-jével átalakult vezetői megbízás fennállásáig […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.