Közút értékesítésének áfája


Az önkormányzat 2010-ben kivett közutat (beépítetlen) értékesített egy kft. részére. Az önkormányzat értékesítései után befizette az áfát. A kft. most az önkormányzattól kéri vissza az áfa összegét, mivel szerinte ez áfamentes értékesítés. A szerződésben rögzítésre került a nettó összeg, valamint az áfa összege is. Ugyanakkor a képviselő-testület határozata egy konkrét összeget jelölt meg. Mi a helyes eljárás? Az önkormányzat önellenőrzést végezzen, sztornózza le a 2010-ben előlegként kibocsátott számlát, valamint 2011-ben fennmaradó összeg számláját (mindkettő áfás volt), és 2014-ben – szerződésmódosítást követően – áfamentesen állítson ki egy új számlát? Ebben az esetben a befizetett áfa visszaigényelhető?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2014. március 18-án (193. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3650

[…] rendeltetésére, szerkezeti megoldására, anyagára, készültségi fokára és kiterjedésére tekintet nélkül – minden olyan helyhez kötött műszaki alkotás, amely a terepszint, a víz vagy az azok alatti talaj, illetve azok feletti légtér megváltoztatásával, beépítésével jön létre (az építmény az épület és műtárgy gyűjtőfogalma).Mindezeket azért kellett előre bocsátani, mert az áfában jelentősége van annak, hogy beépített vagy beépítetlen ingatlan eladásáról van-e szó. A beépített ingatlan fogalmát az Áfa-tv. nem határozza meg, ezért az építési törvény szerinti fogalomra hagyatkozhatunk, ami szerint építménynek kell tekinteni a földutat is, mivel a földfelszínt megváltoztató emberi beavatkozással jött létre. Ha beépített ingatlanként adták el, és új (2 éven belül használatbavételi engedélyt kapott) ingatlan értékesítésről van szó, akkor áfás, ha régi (2 évnél régebbi a használatbavételi engedély) ingatlanról, akkor fő szabály szerint mentes az adó alól, csak akkor keletkezik adókötelezettség, ha az önkormányzat választott az ingatlanértékesítésre adófizetési kötelezettséget.Közút csak állam vagy önkormányzat tulajdonában lehet. Ha a "kivett út" alatt azt kell érteni, hogy az értékesítést megelőzően törölték az útnak minősítését, akkor azt kell megnézni, hogy az eladáskor minek volt minősítve a földterület. Ha építési teleknek vagy nyomvonal jellegű építmény, pl. út létesítésére kijelölt területnek, akkor áfásan kell értékesíteni az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének j) és k) pontjai, illetve a 259. § 7. pontjában foglalt fogalommeghatározás alapján.Ha a fentiek figyelembevételével azt állapítják meg, […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.