Téves besorolás javítása esetén a szabadság megállapítása
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Megjelent a Költségvetési Levelek 269. számában (2018. december 18.), 4852. kérdésszám alatt

Kérdés: A Kjt. 57. §-ának (1) bekezdése alapján a közalkalmazottnak a fizetési fokozatával egyenlő számú munkanap pótszabadság jár. Amennyiben a közalkalmazott fizetési fokozata tévesen került megállapításra, és az a tévedés feltárását követően javításra került, hogyan kell eljárni a szabadság járandóság tekintetében?
Válasz (részlet): […]besorolás történhet ugyanis a munkáltató hibájából (nem jól alkalmazta a jogi előírásokat), illetve a közalkalmazott oldalán fennálló okból is (pl. nem adott le egy jogviszony-igazolást).Ha a fizetési fokozat téves megállapítása, és ebből következően a jogszerűen eljárónál több szabadság igénybevétele a munkáltató hibájából következett be, a fenti joggyakorlat itt is alkalmazandó meglátásunk szerint, hiszen itt megállapítható, hogy végső soron a munkáltató saját hibájából nem tett eleget a foglalkoztatási kötelezettségének, tehát a túlvett szabadság nem követelhető vissza. Ekkor az adott évre már megállapított szabadságot sem érinti az intézkedés, majd csak a következő évre járót.Amennyiben a tévedés a munkavállaló oldalán fennállt oknak köszönhető (pl. hamis[…]
ÍGY OLVASHATJA A TELJES VÁLASZT...
...ha látogató: elküldjük e-mailen*
*ingyenes választ
évente csak egyszer küldünk.

Keresés

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére