Nemzetiségi önkormányzat által szervezett programok
Kérdés
Önkormányzatunk (illetve a helyi roma nemzetiségi önkormányzat) a törvényben meghatározott kulturális, hagyományőrző és közösségi feladatai keretében rendszeresen szervez helyi rendezvényeket (pl. nemzetiségi napok, városnapok, idősek világnapja), valamint nyári gyermek- és ifjúsági táborokat. A rendezvények során az alábbi, vendéglátással és programokkal összefüggő kiadások merülnek fel: A rendezvényeken részt vevő helyi lakosság (beleértve a roma lakosságot) részére vásárolt élelmiszerek, üdítők, alapanyagok közös főzéshez (pl. egytálétel biztosítása minden résztvevőnek). A rendezvényekre meghívott hivatalos vendégek, protokolláris szereplők, valamint a képviselő-testület tagjai részére biztosított elkülönített vagy kiemelt vendéglátás. A rendezvényeken versenyek, kulturális programok díjazására vásárolt serlegek, kupák. A nemzetiségi önkormányzat által szervezett nyári táborokban részt vevő gyermekek napi többszöri kötelező étkeztetésének (élelmiszer-alapanyagok) biztosítása. A gazdálkodás során bizonytalanság merült fel azzal kapcsolatban, hogy a fenti tételek közül melyek minősülnek a szakmai feladatellátás részét képező dologi kiadásnak (a rendezvény közvetlen költségének), és melyek esnek az Szja-tv. 3. §-ának 26. pontja szerinti reprezentáció hatálya alá, amelyek után az önkormányzatot mint kifizetőt adókötelezettség terheli. Fentiekre tekintettel az alábbi konkrét kérdésekre szeretnénk választ kapni:
A nyitott lakossági és nemzetiségi rendezvényeken a lakosok részére biztosított egységes étel-ital fogyasztás (alapanyagok, üdítők) elszámolható-e szakmai feladathoz kapcsolódó dologi kiadásként, vagy reprezentációnak minősül?
A rendezvényen megjelent hivatalos meghívott vendégek és a képviselő-testületi tagok ellátása minden esetben reprezentációs kiadásként (K123 rovat) kezelendő?
A rendezvényekre vásárolt serlegek, kupák és tárgyjutalmak dologi kiadásként (K312 Üzemeltetési anyagok) elszámolhatóak-e, vagy üzleti ajándéknak/reprezentációnak minősülnek?
A nemzetiségi önkormányzat által szervezett táborok során a gyermekek részére biztosított étkeztetés (rendelt melegétel) költségei (K311/K312) dologi kiadásnak minősülnek a szakmai program részeként?
A táborozó gyermekek vagy lakossági programok résztvevői részére megrendelt személyszállítás (autóbuszbérlés) elszámolható-e dologi kiadásként (K333 Szállítási szolgáltatások), vagy felmerülhet-e utazási reprezentáció/adókötelezettség? A kulturális programok, táborok keretében a résztvevőknek (gyermekeknek, lakosoknak) vásárolt belépőjegyek (múzeum, strand, vadaspark stb.) dologi szolgáltatásként (K337) elszámolhatóak-e, vagy reprezentációnak/ajándéknak minősülnek?
Megjelent a Költségvetési Levelekben 2026. október 13-án (394. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 7222
[…] alapján akár közvetetten is – valamely alrendszeréből, az egyházi jogi személy forrásából, a köznevelési intézmény vagy a szakképző intézmény saját bevételébőla) a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló kulturális, sport- és más hasonló rendezvény alkalmával nem pénzbeli formában kap, ideértve a rendezvényhez kapcsolódó utazást, szállást, étkezést és egyéb, a rendezvénnyel szokásszerűen együtt járó juttatást is;b) a gyermek, tanuló a tanulmányi kirándulás, táborozás, tanulmányi verseny alkalmával kap (ideértve az iskolai könyvjutalmat is);c) az a)–b) pontokban említett rendezvényeken a gyermekek, tanulók felügyeletét ellátó magánszemély a jelenlétének, közreműködésének biztosításához szükséges feltételek biztosításaként nem pénzbeli (ideértve különösen az utazást, szállást, étkezést) formában kap.A nyitott lakossági rendezvényeken biztosított étel, ital elszámolása a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovaton történik, míg a kapcsolódó áfa a K351.Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó rovaton jelenik meg mint adómentes reprezentáció. A zárt körű esemény vendégei részére nyújtott ellátás adóköteles.A nyereménytárgyakat a K312. Üzemeltetési anyagok beszerzése rovaton, a kapcsolódó előzetesen felszámított általános forgalmi adó összegét a K351. Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó rovaton javasoljuk kimutatni. A nyereménytárgyak átadása térítés […]
Jelentkezzen be!
Elküldjük a választ e-mailen*
