Tanulmányi szerződés megszegéséből eredő követelésről történő lemondás központi költségvetési szerv esetében

Kérdés: Intézetünk központi költségvetési szerv. Évekkel ezelőtt tanulmányi szerződést kötöttünk egy dolgozóval, melyben a kolléga vállalta, hogy elvégzi a jogi egyetemet. Akkor ez nem sikerült, annak ellenére, hogy a szerződés szerint többéves türelmi idő volt a diploma megszerzésére. Ezután az intézet kötelezte a dolgozót a tanulmányai alatt számára kifizetett költségek visszafizetésére, melyre részletfizetési lehetőséget biztosítottunk. A törlesztést a dolgozó meg is kezdte, és csaknem két éven át folyamatosan fizette a havi összegeket. Az idén azonban sikerült megszereznie a kollégának a diplomát, így azzal a kéréssel fordult a vezetőhöz, hogy a fennmaradó kártérítési összeget (kb. 500 ezer Ft) erre tekintettel engedje el. Az Áht. 97. §-a szerint: "(1) Az állam, az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek, a nemzetiségi önkormányzatok, valamint az általuk irányított költségvetési szervek követeléséről lemondani csak törvényben meghatározott esetekben és módon lehet." A fentiek szerint van-e lehetőség a kártérítés elengedésére, és ha igen, milyen jogszabály alapján?
Részlet a válaszából: […] Az Önök által is idézett jogszabályhely alapján a kérdéses esetben a követelésről történő lemondásra nincsen mód, törvény nem ad erre felhatalmazást. Ugyanakkor az Áht. 97. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy az önkéntes teljesítésre történő felhíváson kívül a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 12.
Kapcsolódó címkék:  

Közhasznú alapítvány által biztosított étkezés adójogi megítélése

Kérdés: Közhasznú alapítványnál, melynek alapító okiratában szerepel az egészségügyi dolgozók továbbképzésének támogatása, természetbeni juttatásnak, vagy alaptevékenység költségének számít-e az oktatásban részt vevők étkezési költsége? Tudományos előadások lebonyolítása során (szintén alapító okiratban szereplő tevékenység) felszolgált étel, ital reprezentációs költség?
Részlet a válaszából: […] ...a közérdekűkötelezettségvállalás szervezőjével munkaviszonyban, munkavégzésre irányulóegyéb jogviszonyban vagy más, a Ptk. szerinti szerződéses jogviszonyban állómagánszemély bármilyen jogcímen kap."A kérdésben szereplő első esetben maga az oktatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 23.
Kapcsolódó címkék: