Ingatlanértékesítés

Kérdés: Önkormányzat képviselő-testülete 2016 szeptemberében, saját tulajdonában álló ingatlanértékesítésről döntött. Az ingatlan (nem használatból kivont) értékesítése adásvételi szerződés alapján 2017 márciusában történt meg. Az Áhsz. 12. §-ának (6) bekezdése az alábbiakat írja elő: "A mérlegben az átsorolt, követelés fejében átvett készletek között kell szerepeltetni az értékesítésre szánt eszközöket, így különösen a végelszámolási, felszámolási vagy vagyonrendezési eljárásból állami, helyi önkormányzati tulajdonba került eszközöket, az Áht. 100. §-a szerint követelés fejében átvett, értékesítendő eszközöket, valamint mindazon eszközöket, amelyeket az immateriális javak és tárgyi eszközök közül értékesítés céljából átsoroltak. Kötelező az immateriális javak, tárgyi eszközök átsorolása, ha azokat a használatból kivonták, de az értékesítés három hónapnál hosszabb időszakot vesz igénybe." Nem egyértelmű, hogy csak az értékesítési céllal vásárolt ingatlanok esetében, vagy a nem értékesítési céllal meglévő, de – a képviselő-testület döntése alapján – értékesíteni kívánt ingatlanok esetében is szükséges-e az átsorolás elvégzése. Amennyiben az utóbbi esetben is szükséges az átsorolás elvégzése, akkor azt mely időpontban kell megtenni?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben hivatkozott paragrafusban leírtak az adósra vonatkoznak abban az esetben, ha értékesíteni szánt ingatlana van, így különösen végelszámolási, felszámolási vagy vagyonrendezési eljárásból állami, helyi önkormányzati tulajdonba került eszköze, ingatlana van...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 27.
Kapcsolódó címkék:  

Negyedéves mérlegjelentés

Kérdés: Mik a negyedéves mérlegjelentés leadásának főbb időpontjai, és mi a negyedéves mérleg­jelentés oszlopainak tartalma?
Részlet a válaszából: […] ...hitelezési veszteségként történő leírása, egyéb terven felüli értékcsökkenés, értékesítési célú átminősítés, felszámolás, végelszámolás miatti kivezetés.A 7. oszlop az értékelés oszlopa, amelyet általában az év végi negyedéves mérlegjelentésnél alkalmaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 19.
Kapcsolódó címkék: