Költségvetési intézmény áfaalanyisága

Kérdés: Intézményünk gazdálkodási formáját tekintve központi költségvetési szerv. Alapításkor az adóhivatalhoz az "Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat" státusszal került bejelentésre. Az intézmény adószáma az alapítástól nem változott, és az áfaalanyiságot jelölő kód 1-es. Az alapító okirat szerint az intézmény közfeladatot lát, amely közfeladatot külön kormányrendelet határoz meg, amely közfeladat szintén az alapító okirat szerint 7220 Társadalomtudományi, Humán Kutatás, Fejlesztés. Intézményünk ez évi bevétele idáig a költségvetésből származott. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy egy alapítványtól juttatást kapjunk együttműködési megállapodás keretében, kizárólag olyan feladat ellátására, amely az alapító okiratban meghatározott közfeladat lenne. Az alapítvány is kizárólag ilyen feladatok ellátásának céljával jött létre. A rendelkezésünkre bocsátható összegről azonban számlát kell kiállítanunk. Az adóhivatal honlapján az alábbi tájékoztatás található:
"Az eddigi szabályozás értelmében nem minősült adóalanynak a közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet, ha gazdasági tevékenységéből származó bevétele jelentéktelen volt (4 millió forint alatt). Az új Áfa-tv. eltörli ezt a korlátot, így a 4 millió forintot el nem érő gazdasági tevékenysége után is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult személy, szervezet, azonban lehetősége van az alanyi adómentesség választására. Jogutódlás tekintetében az általános szabályok vonatkoznak rá."
Értelmezésünk szerint a fent leírtak alapján a közhatalom gyakorlására jogosult szervezet, közhatalmi tevékenysége tekintetében nem minősül adóalanynak. Ezt figyelembe véve az adóhivatalhoz bejelentett közhatalmi jellegre tekintettel kiállíthatjuk-e a számlát áfakörön kívüli státusszal? Amennyiben erre nincs lehetőség, milyen megoldást tudnának javasolni? A tájékoztató értelmében, amennyiben a munkavállalók részére kerülne továbbszámlázásra a telefondíj, az adóhivatalhoz be kell az intézménynek jelentkeznie áfaalanynak, és mivel az ebből származó bevétel biztosan nem éri el a nyolcmillió forintot, kérheti az alanyi mentességet?
Részlet a válaszából: […] ...közhatalmi tevékenység végzése" jogcímén legyen az adószámuk 1-es. (Megjegyezzük, hogy ebben az esetben az Áfa-tv. 5. §-a szerinti bejelentés feltételei sem állnak fenn.)Javasoljuk, hogy amennyiben az Áfa-tv. szerinti feltételeknek (bevételi értékhatárnak) megfelelnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.
Kapcsolódó címkék:  

Könyvviteli szolgáltatás nyújtása

Kérdés: Önkormányzatnál dolgozó két köztisztviselőnk esetén szeretnénk megtudni, hogy jogosultak-e a mérlegképes könyvelői regisztrációra, illetve nyilvántartásba vételre gyakorlatuk és végzettségük alapján, ha igen, milyen szakon? 1. eset: 1997. novemberi Pénzügyi és Számviteli Főiskola (Budapest) által kiadott diploma pénzügyi szakon, vállalkozási szakirányon, valamint több mint 10 éves államháztartási gyakorlat. 2. eset: 1999. júniusi Széchenyi István Főiskola (Győr) által kiadott közgazdászdiploma, gazdálkodási szakon, pénzügy szakirányon, majd kiegészítő egyetemi képzés keretében 2001. júliusban Széchenyi István Főiskola (Győr) által kiadott diploma (okleveles közgazdász) gazdálkodási szakon, pénzügybiztosítás szakirányon, valamint 9 éves államháztartási gyakorlat. További kérdésünk a témával kapcsolatban: Egyik kollégánk jelenleg vállalkozási szakon regisztrált mérlegképes könyvelő, aki azonban több mint 10 éves államháztartási gyakorlattal rendelkezik, és a kötelező mérlegképes továbbképzéseket is államháztartási szakon végezte idáig. Végzettsége: 1988. Pénzügyi és Számviteli Főiskola (Zalaegerszeg) ipar szak. Megkaphatja-e az államháztartási szakos regisztrációt? Ha igen, mit kell tennie?
Részlet a válaszából: […] ...egyenértékű képesítéssel és a tevékenység ellátására jogosítóengedéllyel rendelkezik, vagy aki a 152/B. § szerinti bejelentést megtette. Eztehát a vállalkozási könyvviteli szolgáltatás nyújtására vonatkozó előírás, dea kérdésben, mindkét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 12.
Kapcsolódó címkék: