Ingatlanértékesítés

Kérdés: Önkormányzat képviselő-testülete 2016 szeptemberében, saját tulajdonában álló ingatlanértékesítésről döntött. Az ingatlan (nem használatból kivont) értékesítése adásvételi szerződés alapján 2017 márciusában történt meg. Az Áhsz. 12. §-ának (6) bekezdése az alábbiakat írja elő: "A mérlegben az átsorolt, követelés fejében átvett készletek között kell szerepeltetni az értékesítésre szánt eszközöket, így különösen a végelszámolási, felszámolási vagy vagyonrendezési eljárásból állami, helyi önkormányzati tulajdonba került eszközöket, az Áht. 100. §-a szerint követelés fejében átvett, értékesítendő eszközöket, valamint mindazon eszközöket, amelyeket az immateriális javak és tárgyi eszközök közül értékesítés céljából átsoroltak. Kötelező az immateriális javak, tárgyi eszközök átsorolása, ha azokat a használatból kivonták, de az értékesítés három hónapnál hosszabb időszakot vesz igénybe." Nem egyértelmű, hogy csak az értékesítési céllal vásárolt ingatlanok esetében, vagy a nem értékesítési céllal meglévő, de – a képviselő-testület döntése alapján – értékesíteni kívánt ingatlanok esetében is szükséges-e az átsorolás elvégzése. Amennyiben az utóbbi esetben is szükséges az átsorolás elvégzése, akkor azt mely időpontban kell megtenni?
Részlet a válaszából: […] ...értelmezhető, ha az önkormányzatnak adóssal szembeni követelése lenne, akkor követelés fejében az ingatlant normál beszámítás szerint bekerülési értéken, adós felszámolása esetén vagyonfelosztási javaslat szerinti értéken, csődeljárás során csődegyezség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 27.
Kapcsolódó címkék:  

Önkormányzati intézménynél végzett felújítás

Kérdés: Önállóan működő és gazdálkodó önkormányzati intézmény vagyunk, önálló adószámmal. Felügyeleti szervünk 2013-ban felújításra, képviselő-testületi döntés alapján előirányzatot adott olyan épületekben végzendő beruházásra, felújításra, amelyek az önkormányzat nyilvántartásában és tulajdonában szerepelnek. A munkákat elvégeztettük. A számlát a saját nevünkre kértük, mivel az előirányzat nálunk szerepel. Év végén pl. ablakcserét szerettem volna visszaadni az önkormányzatnak mint elvégzett felújítás, mivel a felújítást rá kell aktiválni az épületre. Ezt visszautasították azzal az indokkal, hogy ez áfaköteles ügylet. Erről szeretném kérni tájékoztatásukat. A jövőben mi ennek az elfogadható megoldása, és csakugyan áfaköteles lesz ez az ügylet? Az intézmény áfalevonási joggal rendelkezik, de az áfa nem lett visszaigényelve többféle meggondolásból adódóan.
Részlet a válaszából: […] ...végezte a beruházást vagy annak egy részét az intézmény, akkor számolni kell azzal is, hogy a munkabér- és járulékköltségekkel növelt bekerülési értékét kell kiszámlázni az önkormányzatnak.A jövőre vonatkozóan érdemes átgondolni a teljes konstrukciót. Adójogilag...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 29.
Kapcsolódó címkék: