GYED és GYES egyidejű igénybevétele


Jelenleg 2 éves örökbe fogadott gyermekemmel vagyok fizetés nélküli szabadságon, és gyermekgondozási segélyt kapok. Két hét múlva megszületik második gyermekem. Igénybe veheti-e öregségi nyugdíjban részesülő édesanyám az első gyermekre a gyermekgondozási segélyt, amíg én a kicsivel terhességi-gyermekágyi segélyben, illetve gyermekgondozási díjban részesülök?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2004. május 18-án (28. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 730

[…] nagyszülő az első gyermek után járó GYES-t. A törvény azonban a továbbiakban még két további feltételt is meghatároz a nagyszülő jogosultsága tekintetében. Tovább vizsgálva a jogszabályt, a Cst. 20/A. § (5) bekezdése rögzíti, hogy a nagyszülő gyermekgondozási segélyre való jogosultságát akkor is meg kell szüntetni, ha olyan kizáró körülmény áll be, amely a szülő ellátásának saját maga általi igénybevétele esetén a gyermekgondozási segélyre való jogosultságának elvesztését vonná maga után. A szülő tehát jogosult volt a segélyre, úgy nyilatkozott, hogy azt a nagyszülő vegye igénybe, ennek sem volt semmi akadálya. Időközben azonban olyan körülmény következett be, ami miatt alapesetben a szülő sem lenne jogosult a segély igénybevételére, ezért ennek következtében a nagyszülő is elveszíti a segélyre való jogosultságát. Mi lehet az az ok, ami miatt a szülő már nem jogosult a gyermekgondozási segélyre? A gyermekgondozási segélyre való jogosultság ideje alatt újabb gyermek születése miatt előbb terhességi-gyermekágyi segélyre, majd gyermekgondozási díjra válik jogosulttá. Az Eb-tv. átmeneti rendelkezései között a 39. § (2) bekezdése határozza meg, hogy az, aki egyidejűleg gyermekgondozási segélyre, gyermeknevelési támogatásra (a továbbiakban együtt: gyermekgondozási támogatás) és az (1) bekezdés szerinti – táppénz, baleseti táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj – ellátásokra is jogosult, választása szerint csak az egyik ellátását veheti igénybe. A kérdésben felvetett esetben tehát az édesanya gyermekgondozási segélyben részesül, majd újabb gyermek születése miatt jogosult lesz terhességi-gyermekágyi segélyre, majd gyermekgondozási díjra. Két jogcímen egyidejűleg juttatásra azonban nem jogosult (pl. GYES és gyermekágyi segély), ezért választania kell, hogy […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.