A kisértékű tárgyi eszközök minősítési elvei


A bábelőadásokhoz díszleteket, bábokat készítünk vásárolt anyagból, saját műhelyben. Az elkészülés után utókalkuláció során kialakult érték alapján analitikus nyilvántartás készül minden produkcióról. Többször is előfordul, hogy összesítés után egy-egy díszlet, báb egyedi értéke meghaladja az 50 000 forint értéket. Eredeti terv szerint a műsortervben nem szerepel az 1 évnél hosszabb idejű repertoáron tartás. Ezért a felmerült költséget a tárgyévben szakmai anyag- és munkabérköltség címen elszámoljuk, tehát nem kerül be a felhalmozási kiadások közé, akkor sem, ha esetleg több százezer forint is az előállítási költsége. Jogos-e a revízió kifogása, amely szerint ezeket az eszközöket mérlegtételként kellene nyilvántartásba venni, mint befektetett eszközt, értékcsökkenést számolni (mivel előfordul, hogy 1 év után újra műsorra tűzzük)?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2005. március 16-án (42. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1020

[…] hogy a tárgyi eszközök körébe, vagy a forgóeszközök körébe sorolja; – amennyiben éven túl kívánja használni tevékenységéhez az eszközt, vagyis a tárgyi eszközök körébe sorolta, akkor azt kell eldöntenie, hogy az 50 000 ezer forint egyedi beszerzési érték alatti eszközök közé sorolja, vagy nem; Ha az 50 000 forint egyedi bekerülési érték alatti csoportba sorolta, akkor a bekerülési érték egy öszszegben dologi kiadásként elszámolható. Az előzőekből következik, hogy a minősítésnél az elsődleges szempont nem az értékhatár, hanem a használati idő. A számviteli politikában kell rögzíteni a figyelembe veendő szempontok között azokat az eseteket is, amelyek a kérdésben szerepelnek. Vagyis például ha a kérdésben foglaltak egyediek, csak ritkán fordulnak elő, tehát a mérlegben a valós összképet nem befolyásolják, akkor nem módosítják nyilvántartásaikat. Ha azonban a minősítéstől eltérő helyzet a feladat jellegéből adódik, és a rendszeres gyakorlat részét képezi, akkor a számviteli politikában rögzíthető az átsorolás is. Ebben az esetben célszerű részletesen szabályozni […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.