Termékminta áfarendszerbeli megítélése


Egy társaság egyik melléktevékenysége szőlőbortermelés. A megtermelt szőlőbort palackozva hozzák forgalomba. Jellemzően éttermeknek, kereskedőknek, vendéglátóhelyeknek bel- és külföldre egyaránt, és természetesen magánszemélyeknek is értékesítenek bort. Az alább felsorolt esetekben helyesen jár-e el a társaság, ha termékmintaként számolja el az átadott termékek értékét, és keletkezik-e áfafizetési kötelezettsége?
1. Az éttermek, kereskedők csak azután vásárolnak meg egyfajta terméket, ha azt – élelmiszer lévén – megkóstolják. A társaság által készített bor legkisebb kiszerelése 0,75 literes palack. A termék előállításának sajátosságai, minőségének megtartása miatt nem lehet kisebb kiszerelést készíteni minta céljára, ezért a megrendelők teljes, bontatlan palackot kapnak árumintaként, amit aztán ők megkóstolnak. Ez fajtánként 1-2 palackot jelent egy-egy partnernek.
2. Különböző borbemutató rendezvényeken, kiállításokon, kóstolókon vesz részt a társaság a termékei népszerűsítése, új vevő partnerek felkutatása céljából. Ezeken a rendezvényeken (bel- és külföldön egyaránt) az ott részt vevő látogatók részére poharakba töltik, úgy kóstoltatják a terméket szintén térítés nélkül, ingyen. Ezeken a rendezvényeken általában több palack bor is elfogy. Ezeket szintén termékmintaként számolják el.
3. A társaság termékeinek minősítése, jobb pia-ci pozíciójának elérése céljából különféle borversenyekre, bortesztekre küld mintákat. Ezekre gyakran egy-egy fajtából 3-4 palackot kérnek a borbírálók, mivel több körben, több ember végzi a minősítést. Ilyenkor is teljes, lezárt palackokat szállítanak, mivel fontos a palack külleme, a címke, a dugó minősége. Ebben az esetben is ingyenesen átadott mintaként számolják el a terméket, mivel nem történt értékesítés.


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2020. január 13-án (286. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5117

[…] adó összegét meghatározó tényezők utólagos változásának a 11. § (3) bekezdésében meghatározott eset.Annak megállapításához, hogy a kérdezett esetekben az átadott, illetve kóstolásra szánt bor megfelel-e az áruminta fogalmának, a definíció egyes elemeit kell megvizsgálni (ide nem értve a "kizárólag a képviselt termék bemutatásának céljára adnak" kitételt, mivel álláspontunk szerint ez a kritérium mindhárom esetben egyértelműen teljesül). Amennyiben a termék előállításának sajátosságai, minőségének megtartása miatt nem lehet kisebb kiszerelést készíteni minta céljára, úgy álláspontunk szerint az a körülmény, hogy valamennyi esetben 0,75 l-es kiszerelésben, illetve kiszerelés felhasználásával történik a termék bemutatása, kóstoltatása, nem zárja ki, hogy az átadott termék mindhárom esetben megfeleljen az árumintára vonatkozó azon előírásnak, hogy az áruminta a képviselt terméknek kisebb és jellemző része vagy mennyisége kell, hogy legyen, figyelemmel az alábbiakra.Az Európai Bíróság a C/581/08. számú ügyben hozott ítéletében kimondta, hogy "termékminta" olyan mintapéldánya a terméknek, amely értékesítésének népszerűsítésére irányul, és amely lehetővé teszi a termék tulajdonságainak és minőségének a népszerűsítési ügyletekben rejlőtől eltérő végső fogyasztás nélküli értékelését. E fogalmat nem korlátozhatja nemzeti szabályozás általános jelleggel a kereskedelmi forgalomban nem elérhető formában átadott mintapéldányokra, vagy az adóalany által azonos átvevőnek adott több, azonos termékminta közül az elsőre, anélkül hogy e szabályozás figyelembe venné a képviselt termék jellegét és az egyes, e mintapéldányok átadásában álló ügyletek sajátos kereskedelmi hátterét.Mindezek alapján álláspontunk szerint a 0,75 l-es kiszerelés nem zárja ki a kérdésben említett bor árumintaként történő minősítését.Az áruminta fogalmának utolsó eleme az a kitétel, mely szerint az áruminta a termék bemutatásán (kóstoltatásán, népszerűsítésén, kiállításán) túl fizikai állapotánál, vagyoni értékénél fogva más cél elérésére nem (is) alkalmas. Jóllehet, borok esetében a termelő/kereskedő a bemutatókon, kiállításokon, borfesztiválokon, versenyeken jellemzően ugyanabban a kiszerelésben, palackban kínálja/nevezi/mutatja be a bort, mint amilyen kiszerelésben az a kereskedelmi forgalomban is […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.