Pályázat

Kérdés: A pályázat útján elnyert, vissza nem térítendő támogatás terhére megvalósított beruházás könyvelésével kiadványuk több száma is foglalkozott 2014-ben, azonban ebben a témában további kérdésünk van, amelyre szeretnénk választ kapni. 2014-ben 100%-os támogatású pályázatot nyertünk, önkormányzati önrész nem volt. A támogató szervezet nem utalt előleget. 2014-ben kifizettük a feladat megvalósítása során felmerült kiadásokat, azonban a támogatási összeg nem érkezett meg a múlt évben. Ezért az a helyzet állt elő, hogy kifizetett (megelőlegezett) az önkormányzat olyan kiadást, amelyet majd egy jövőben beérkező támogatási bevétel finanszíroz. Ez a bevétel azonban csak 2015-ben érkezik az önkormányzat számlájára. Arról több szakértői válaszban is olvashattunk, hogy időbeli elhatárolásként (halasztott bevételként) kell könyvelni azt a támogatási összeget, amelyet az adott évben nem használtak fel, a kiadása áthúzódik a következő évre. Az általunk fent vázolt eset ennek pont a fordítottja, amellyel kapcsolatos kérdéseink a következők:
1. Kell év végén valamit könyvelnünk akkor, ha a kiadás 2014-ben teljesül, de a bevétele (a támogatási összeg) csak 2015-ben realizálódik?
2. Hogyan befolyásolja a "megelőlegezett" kiadás az önkormányzat 2014. évi maradványelszámolását? Ennyivel kevesebb lesz?
3. A 2015-ben beérkezett támogatás (akkor már többletbevétel) felhasználásáról a képviselő-testület szabadon dönthet? Akár tartalékba helyezheti, vagy más kiadás finanszírozására fordíthatja?
Részlet a válaszából: […] ...az elszámolás pontos beazonosítását megtenni, hiszen ez definiálja, hogy az adott támogatás mire használható fel, és milyen módon kerül finanszírozásra, és ezek időben hogyan használhatók fel.A támogatások elszámolása tekintetében több részletszabályt rögzít...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 17.
Kapcsolódó címkék:  

Szennyvíztelep bővítése

Kérdés: Polgármesteri hivatal vagyunk. Szakfeladatunk között van áfaköteles és áfamentes tevékenység is. A hivatal szennyvíztelep-bővítést tervez 2005. évben. (A szennyvíztelep bérbe van adva.) A bővítéshez saját adóköteles bevételt és egyéb szakfeladattól átvett pénzeszközt használ fel, amennyiben hitelt kell felvenni a beruházáshoz, azt saját bevételéből fizeti. Analitikában az önkormányzat el tudja különíteni ezen beruházás bevételeit és kiadásait. A fentieket be kell-e vonni az arányosításba?
Részlet a válaszából: […] ...és nem is meghatározott tevékenységhez folyósítotttámogatást, hanem más szakfeladattól átcsoportosított összeget, azaz azintézményfinanszírozás keretében jutatott támogatást használják fel részben ecélra. Ezért álláspontom szerint csak a 38. § (4)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 5.