Köztisztviselő képesítettsége

Kérdés: Megfelelő végzettséggel rendelkezik-e az I. besorolási osztályba soroláshoz az a köztisztviselő, aki az alábbiakban felsorolt feladat- és munkakör ellátásához óvónői, illetve óvodapedagógusi végzettséggel rendelkezik? A helyi önkormányzat képviselő-testülete hivatalában, szociális területen – 2005. de­cember 1-jétől – dolgozó köztisztviselő munkaköri leírása szerinti munkaköre "titkárnő-ügyintéző". Iskolai végzettsége szerint 1986-ban szerzett diplomája okleveles óvónő, 2002-ben pedig óvodapedagógusi főiskolai oklevelet szerzett. Szakmai feladata, hogy ellátja az osztályvezető mellett a titkárnői feladatokat, illetve közreműködik az osztály feladatainak elvégzéséhez szükséges feltételek biztosításában. Előkészíti a nevére iktatott rendszeres gyermekvédelmi támogatás, óvodáztatási támogatás, átmeneti segély, rendszeres átmeneti segély stb. ügyekben hozott döntéseket, valamint az ügyfeleket tájékoztatja. Véleményünk szerint a köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet 1. sz. mellékletének 18. (Szociális igazgatási feladatok), illetve 22. (Titkársági, testületi feladatok) pontjában meghatározott iskolai végzettségek és szakképesítések vonatkoznak az adott munkakörre, azonban ezek óvodapedagógus végzettséget nem említenek.
Részlet a válaszából: […] ...az ügyintézők sorolhatók be. Tehát hiába rendelkezik valaki felsőfokú végzettséggel, ha ügykezelői feladatkört lát el, az I. és II. fizetési osztályba nem sorolható be. A köztisztviselő és a közszolgálati ügykezelő fogalmából kell kiindulni, amely a besorolás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 26.

Fizetési fokozat megállapítása közalkalmazottak esetében, a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő számítása

Kérdés: A közalkalmazottaknál a fizetési fokozat megállapításánál mely időtartam vehető figyelembe a jelenleg hatályos szabályok szerint? Esetünkben a közalkalmazott 1984-től 1996-ig egy közművállalatnál dolgozott, 1996-2005 között egy kft. dolgozója volt, utána pedig egy könyvelőirodában dolgozott 2006. április 30-ig. 2006. május 1-jétől dolgozik intézményünknél (általános iskola) középfokú (szakközépiskolai végzettséggel), ügyintézői munkakörben. Mely fizetési fokozatba kell besorolni, melyik fizetési osztályba?
Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazott besorolása a Kjt. alapján két lépcsőbentörténik. Első lépcsőben a közalkalmazottra irányadó fizetési osztályt kellmegállapítani a munkakörre előírt végzettség, szakképzettség alapján. Afizetési osztályt (besorolást) az ellátandó munkakörre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 29.